Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Láng Imre: Az Egyesült Államok "új semlegessége" az 1930-as években 48
AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK „ÚJ SEMLEGESSÉGE” AZ 1930-AS ÉVEKBEN 79 hanem a ház egész hátsó részét”.79 A kormányálláspont ellenfelei nem az érvelés logikájával szálltak szembe. Nehezen lehetett volna elutasítani azt a felfogást, amely eltörölte a mesterséges határvonalat a fegyverek és a hadviselés céljait szolgáló stratégiai anyagok közöttvAnút_a kormánnyal szemben álló erők két irányzata eltérő megfontolások alapján kifogásolt, az az elnök számára javasolt jogkör volt. Az egyik irányzat az - úgynevezett^kötetezS^törvényalkotás híveit tömörítetted akik azt követelték, hogy a . semlegességi törvény pontosan megszabott kötelezettségeket írjon elő az elnöknek, s ne "biztosítson számára olyan cselekvési szabadságot^amellyel élve az „új, semlegesség” fő céljával ellentétes intézkedéseket tehet. Álláspontjukból következett, hogy a kvótarend_ szert csak akkor lettek volna hajlandók elfogadni, ha az külföldi konfliktus esetén azonnal életbe lép, és az elnöknek nincs joga kiválasztani a vonatkozó árukat. A másik irányzatot ^a hagyományos semlegességet valló csoport tagjai képviselték, akik befejezett tényként tudomásul vették a fegyverkiviteli embargót, <J«L ellenezték a hadviselőkkel való kereskedelem ezen túlmenő korlátozását, amit a törvénytervezet értelmében az elnök valósított volna meg. A hetekig húzódó viták forgatagában közös platformra került ellenzéki irányzatok állásfoglalásai voltaképp két megfontolásra vezethetők vissza. A viták akkor zajlottak a törvényhozás két külügyi bizottságában, amikor még nem zárult le a népszövetségi tagállamokon kívüli országokból is beszerezhető stratégiai anyagok ügye a genfi koordinációs bizottságban. A^kvótarendszer ellenzői éltek a gyanúperrel, hogy ha. az elnök felhatalmazást kap azon anyagok kijelölésére, amelyek többlet-exportjai embargó alá esnek, akkor össze fogja hangolni intézkedéseit a Nemzetek Szövetségével, jogköre tehát utat nyit az agresszor.elleni szankciókban való közreműködés előtt. A másik megfontolás mozgatója p\pofthmu_érdekelt körök tiltakozása volt. A Kongresszus előtt az a dilemma tornyosult, hogy vagy új korlátokkal terheli a hadviselőkkel folytatott kereskedelmet, s ezzel szűkíti a profitlehetőségeket, viszont továbbfejleszti a törvényt, amelvnek deklarált célja az Egyesült Államoké biztonságának megőrzése -- vagy nem teszi ezt, tehát az üzleti körök érdekeinek megfelelően jár el. A~semlegességi törvényalkotás ügyét végül az időtényező döntötte el. Közeledett február_29-eJ, a fegyverkiviteli embargóra vonatkozó rendelkezés hatályának határideje. A ’szenátus külügyi bizottságában folyó obstrukciós jellegű viták arra mutattak, hogy nem lehet elfogadtatni a törvénytervezetet. Roosevelt hozzájárult egy szenátor azon javaslatához, hogy. új törvényt kell hozni, amely 1937. május 1-ig meghosszabbítja az 1935-ös~" törvény hatályát. A Kongresszus két háza néhány kiegészítéssel megszavazta az 1935-ös törvény meghosszabbításáról szóló javaslatot, amely 1936. február 29-én emelkedett törvényerőre. A konfúzus helyzetben az ideiglenes állapot időbeli határát kitoló másodig semlegesség! törvény volt az egyedüli megoldás^ hogy- elkerülhető jegyen a semlegesség! ~ törvényhozás vákuumja A kötelező törvényalkotás hívei elégtétellel konstatálhatták nézeteik érvényesülését az 1935-ös törvényt kiegészítő két rendelkezésben. Az egyik megtiltotta kölcsönök és hitelek nyújtását a hadviselő országok kormányai részére. Dy módon a világháborús eredetű adósságaik törlesztésével hátralékban levő kormányokat háború esetén kettős kölcsöntilalom sújtotta volna. A másik rendelkezés előírta, hogy az elnök köteles ki-’»Hull: i. m. 464.
