Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Baksay Zoltán: A munkanélküliség esetére szóló kötelező' biztosítás és a munkanélkülisegély kérdése az ellenforradalmi Magyarországon 741
A MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS AZ ELLENFORRADALMI MAGYARORSZÁG 785 mukra.19 1 A szabálytervezet kidolgozói elkészítették a munkanélküliség elleni községi biztosítás bevezetésének pénzügyi megoldását, és elvégezték az ezzel kapcsolatos számításokat. A számításhoz a munkásbiztosító pénztár adatait vették alapul, amely szerint 300 000 munkásra és 40 000 alkalmazottra lehet számítani a biztosítás szempontjából, de a munkásoknak 40%*a és az alkalmazottak 25%-a nem volt budapesti lakos.19 2 A pénztárak adatai szerint tehát a főváros területén kereken 200 000 fővárosban lakó bérből és fizetésből élő munkás és alkalmazott biztosítását lehetett alapul venni. A biztosítás fejében minden biztosított után heti 20 fillért kellett volna befizetni, amelynek 35%-át a biztosított, 359^át a munkaadó, 30%-át a város fizette volna a tervek szerint. A 200 ezer tag 52 heti befizetését véve alapul a bevétel heti 40 000 pengő, illetve évi 2 080 000 P lenne. Részleteiben a bevétel a következőképpen oszlana meg: A biztosított fizet 35%= 7 fül. = heti 14 000 P = évi 728 000 P A munkaadó fizet 35% = 7 fill. = heti 14 000 P = évi 728 000 P A város fizet 30%= 6 fill. = heti 12 000 P = évi 624 000 P összesen 100% = 20 fill. = heti 40 000 P = évi 2 080 000 P A rendelettervezet szerint a segélyezésre igényjogosultak 52 heti befizetés után 70 napon át napi 1,20 P segélyt kaptak volna. A munkanélküliség normális gazdasági viszonyok Jcözött a munkásoknak alig 1%-a, a jelenlegi állapotokat figyelembe véve ez az arány 10%, és további csökkenés várható, vélték a rendelettervezet készítői. A biztosítottak között azonban ma sem találhatnánk olyan 10%-nyi munkanélkülit, akik a biztosítás esetén segélyezésre igényjogosultak lennének, érveltek a bevezetés mellett. Még ha 10% munkanélkülit vesznek alapul, mondták, akkor 52 heti befizetés mellett kereken 20 ezer segélyezésre váró munkással kellene számolni. Ez esetben a kimutatott bevételt a következő kiadások terhelik: 20 000 napi segély á 1,20 P = 24 000 P = 70 napon át 1 680 000 P. Ha tehát csakugyan 20 000 igényjogosulttal kellene számolni, az első esztendőben 400 ezer P felesleg mutatkozna. Az előterjesztők, akik mindenáron a biztosítás bevezetésének előnyeit kívánták hangsúlyozni, 10%-os munkanélküliséggel csak gazdasági krízisek idején számoltak. Ez az elképzelés azonban nem felelt meg a valóságnak, mert az 1929—33-as gazdasági világválság időszakában a szakszervezetekhez tartozó munkanélküliek száma a tagság 14,9%-tól 25,4%-ig terjedt, és egészen 1938-ig felette volt a 12,7%-nak. A nem szervezett dolgozók között még nagyobb volt a munkanélküliség aránya. Ez a tény azonban csak részben befolyásolja a számítások fő tendenciájának helyességét, mivel 20% fölötti munkanélküliség 1929 és 1938 között csak három évben volt, és öt éven át 15% alatt mozgott.19 3 A 10%-os munkanélküliség alapul vételével a szabályrendelet készítői azt is kimondták, hogy a biztosítás bevezetése pénzügyileg a fővárosnak is előnyös lenne, mivel az 1926-os esztendőt alapul véve, a munkanélküliségből eredő nyomor enyhítése címén kifizettek:
