Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Baksay Zoltán: A munkanélküliség esetére szóló kötelező' biztosítás és a munkanélkülisegély kérdése az ellenforradalmi Magyarországon 741
A MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS AZ ELLENFORRADALMI MAGYARORSZÁG 751 ményezései ellenére sem érvényesülhetett olyan szociálpolitika, amelynek terhét, vagy annak egy részét a tőkéseknek kellett volna viselni. Minden olyan szociálpolitikai törekvés, amely a munkások létbizonytalanságát volt hivatva megszüntetni, az ellenforradalmi rendszerben illuzórikus volt. A munkanélküliség elleni biztosítás megvalósítása, vagy munkanélküli segély biztosítása, valahányszor felmerült valamely szerv részéről, Magyarországon minden alkalommal a munkaadói érdekeltségek dühödt reagálását és makacs ellenállását váltotta ki. Az állami segélyt mindenkor a szegénygondozás keretei között intézték el. A munkanélküliség azonban 1923 végétől, átmeneti kisméretű csökkenés után ismét emelkedett, és ez a folyamat 1926-ig tartott. Ezt a tendenciát jól mutatja az a tény is, hogy a szakszervezetek kimutatása szerint tagjaiknak 1924-ben 14,4%-a, 1925-ben 17,7%-a, 1926-ban 17,79^a volt munka nélkül. Az 1923-as évhez viszonyítva a munkanélküliek száma 1924-re alaposan és ugrásszerűen megnőtt, sőt 1926-ra majdnem megháromszorozódott. A szakszervezetek ilyen körülmények között nem nyugodhattak bele a kormány magatartásába, és 1923 decemberében újabb akciót indított a Szakszervezeti Tanács annak érdekében, hogy a munkanélküliség kérdésében kialakítsák a szakszervezetek követeléseit, és azt a kormány tudomására hozzák. A Szakszervezeti Tanács gyűlésre hívta egybe a munkanélkülieket, amelyen az volt a fő követelés, hogy a kormány a munkanélküliek védelmére vezesse be a munkanélküliség esetére szóló kötelező biztosítást, indítsa meg a közmunkákat, kötelezze a háztulajdonosokat a renoválásra, a drágaság letörésével fokozza a fogyasztást és ennek következtében a termelést, szervezzen olyan hivatalt, amely ellenőrzi a munkás-elbocsátásokat, és a munkanélküliek kapjanak utazási kedvezményt. A Szakszervezetek követelésének homlokterébe tehát ekkor már, a munkanélküli segély helyett, a munkanélküliség esetére szóló kötelező biztosítás lépett, más szervezetek és személyek álláspontjával megegyezően, és a további években is ez maradt a fő követelés, annak ellenére, hogy időnként a munkanélküli segély folyósítása is előbukkant a szakszervezetek követelései között.2 6 A munkanélküliek gyűlését a hatóságok betiltották. A rendőrkapitány azzal indokolta határozatát, hogy a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Szövetsége székházának udvarán tartott gyűléseket a tömeg ismételten, így 1922. július 14-én és 1923. március 22-én, tüntetésekre használta fel, amelyek ismétlődésétől tartani lehet.2 7 Ezzel kapcsolatban írta a Könyvkötők Lapja hogy: „Ez a konszolidáció legújabb vívmánya, a temetői csendet nem szabad megzavarni, akik nyomorognak, dicsérjék a mai rendet, mert panaszkodni nem szabad."2 8 A munkanélküliség esetére szóló biztosítás kérdése azonban már hazánkban is előtérbe került, és a társadalmi csatározás középpontjába került; állásfoglalásra késztette a társadalom valamennyi rétegét, politikai szervezetét, a különböző hatóságokat és szervezeteket. 1924 tavaszától a munkanélküliség elleni kötelező biztosítás bevezetése körüli vita teljes egészében kibontakozott, és politikai kérdéssé vált Magyarországon. Abban, hogy a munkanélküliség elleni kötelező biztosítás politikai kérdéssé vált, nagy része volt a 2 6 Könyvkötők Lapja XXV, évf. 26. sz. 1923. dec. 28. Szemle. A munkanélkülieknek tilos gyűlést tartani, ,7 Uo. "Uo.
