Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Eperjessy Géza: Zsidó iparűzők a reformkori szabad királyi városokban 711
ZSIDÓ IPARÍÍZÖK A REFORMKORBAN 725 A kiküldött bizottság is határozottan a kérelmező ellen foglalt állást, aki különben egy helybeli „türedelmezett" zsidó és pálinkafőző fia. Az a véleményük, hogy „nincs városunknak arra szüksége, hogy kebelében izraelita üveges is űzze mesterségét, mert „szomorú tapasztalás szerint ... minden várospkban találtatnak üvegesek, s a falukon, sőt még városunkbéli tanyáinkon is az összevissza futkosó, üveget áruló, csőcselék zsidók látják el a szükséget, mostani üvegeseinknek száma is feleslegesnek látszik, s keresetük annál silányabb lesz, minél több helybeli nevendékeink vágynák", akik rövidesen hazajönnek a vándorlásból. Megismétlik az üvegesek fentebbi vélekedését: „. . . valóban fájdalmas is lenne, és ezernyi ezer hív adózó polgártársaink szíveik vérzenének, ha ezen törzsökös magyar városbul zsidó város, egy Óbuda alakulna" (Kiemelés tőlem.) Különösen azért veszélyesek a céhbeliekre — véleményük szerint — a zsidó kézművesek, mert szemrevaló árukat vesznek elő, s a tudatlanokat .. . ámításaik mellett az olcsóság csalfa színe alatt magokhoz csábítják ..." (Kiemelés tőlem.) Még azt a véleményt is megkockáztatja a bizottság, hogy a zsidóknak adott iparűzési szabadság felborítaná a kialakult társadalmi egyensúlyt; „.. . ha a zsidóságnak ... a mesterségek megengedtetnek, mi lesz belőlünk? Felhágván így a zsidók a türedelmezés köréből a polgárság mezejébe, ez a nemességbe (!), és így egyszerre az eddig jól kormányzott hazában ... zűrzavaros fejetlenségek támadnának, s a közboldogság száműzettetnék ..." E jelentést csak az egyik tanácsnok írta alá, a másik külön feljegyzést készített, amelyet viszont az első nem tartott kielégítőnek. De a másik feljegyzés is javasolta a zsidó iparos elutasítását, viszont nem tartalmazta az elsőben olvasható nagyon is elfogult vélekedéseket. A városi tanács így 1838. július 2-i feliratában a zsidó iparos elutasítását kérte. A Helytartótanács pedig oly fontosnak, tartotta az ügyet, hogy arról a Kancelláriát is tájékoztatta.8 2 Az ügy azonban ezzel nem zárult le, mivel a város nem teljesítette a felsőbb hatóságok rendelkezését. A szegedi izraelita közösség erre 1838 végén a legfelsőbb helyre juttatta el panaszát, mely szerint ők is éppen olyan adófizetők és igaz hazafiak, mint a céhbeliek: „. . . a kereskedést és mesterséget szabadon gyakorolva adózásainknak pontos lefizetésük mellett .. . képessé tehetjük magunkat arra, hogy áldozatainkkal az édes hazát segélhessük ..., ámbátor csak türedelmezettek, mégis minden tekintetben valódi hazafiak lehessünk .. ., Szeged ... tanácsának közhatározata célzatát oda látjuk irányoztatni, hogy a mesterségek szabad gyakorlatában hitsorsosaink" ... korlátoztassanak. (Kiemelés tőlem.) A város a következő évben a Kancelláriát is megkereste, támogatva a „céhbeliek" ügyét, s a Helytartótanács ismételten a legfelsőbb helyhez fordult, majd 1839. október 22-én nyomatékosan „utasította" Szegedet „. . . a fennálló szabályos rendelések teljesítésére".83 Egy-két kivételesebb esetben viszont Szeged városa is védelmébe vette a zsidó iparosokat, ill. kereskedőket. Amikor pl. Wagner János ezüstműves Karstein Jakab zsidó ellen 1820-ban panaszt tett, utóbbi a Helytartótanácshoz fordult támogatásért, arra hivatkozva, hogy munkáját közmegelégedésre végzi évek óta, s ezért elnyerte a polgárjogot (!) („inter cives eiusdem civitatis numerari meritus fuerim"); Szegeden nincs is ötvöscéh — amiben 8 2 OL Ht. Dep. Civ. 1839/47/13. - A fentiekkel lényegében egyezően 1. Lőw I. és Kulinyi Zs. i. m. 42-43. 83 Uo. 1839/47/45. 2 Századok 1983/4
