Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Eperjessy Géza: Zsidó iparűzők a reformkori szabad királyi városokban 711
ZSIDÓ IPARÍÍZÖK A REFORMKORBAN 723 városokban általában szokásos volt. Megtiltotta viszont a céhek követelésére nevüket, mesterségüket föltüntető cégtáblák használatát.7 3 A német vargák panaszára 1846-ban eltiltották a „kereskedőknél és zsidóknál" található cipők árulását, a „kereskedői társulatnak és a zsidó községnek" téve kötelességévé, hogy a cipők lefoglalásának terhe alatt őrködjenek a tilalom megtartásán.7 4 Figyelemre méltó, hogy a városnak egy évvel korábban határozottan liberális volt az álláspontja a vargacéh és a kereskedők vitájában. A város akkor visszautasította a német vargák azon folyamodványát, hogy tiltsák el a helybeli „kereskedőket és zsidókat (a) Bécsbül (és) Pestrül" hozott cipők árulásától, méghozzá nagyon is korszerű érveléssel: Amíg a német vargák nem lesznek képesek ellátni a publikumot — olvashatjuk a tanács fölterjesztésében — „oly jó s szép munkával s portékával, mint minőt ... a kereskedők boltjaikban árulnak . . .", hogy ez által „a vetélkedés szelleme ..." felébre sz tessék, engedélyezi a cipők árulását.75 Hogy miért változott meg ugyanebben a kérdésben egy év alatt a város álláspontja, ahhoz csak részben szolgál magyarázatul a Helytartótanács fenti üggyel kapcsolatos elutasító határozata. A Helytartótanács ti. nem hagyta jóvá a város végzését, mivel az sérti a céhszabályokat. Amíg a „céhek léteznek", addig a „kereskedők és izraeliták" országos vásárokon kívül nem árusíthatnak oly cikkeket, amelyeket a céhesek gyártanak — olvashatjuk a Helytartótanács leiratában. Újvidék tanácsának fenti döntése azonban kivételes volt, s valószínű, hogy eme állásfoglalásakor is a helybeli kereskedők (és nem a zsidók) érdekeit tartotta szem előtt, mint ahogy korábban is és később is mindig a céhes polgárság érdekeit védelmezte. így támogatták pl. a kiváltságolt kádármestereket a bor- és cserépedényeket áruló pálinkakereskedőkkel és kontárokkal, vagy 1847-ben ismét a céhbeli vargákat a mesterségük körébe tartozó cikkeket árusító kereskedő testülettel szemben.76 A Délvidék 1848 előtt legjelentősebb és legpatinásabb szabad királyi városában, Szegeden, amely közel 36 ezer, nagyobbrészt magyar népességével az 5—6. helyet foglalta el városaink sorában, azért is tanulságos a zsidó iparosok és kereskedők helyzetének vizsgálata, mert mindkét fél — a céhes polgárok s az őket támogató városi hatóság, ill. a zsidók — olyan „modern" érveket sorakoztatnak föl vitájukban, amelyeket kései utódaik mintegy száz évvel később is hangoztattak. Mint a többi szabad királyi városban, Szegeden is korlátozták a zsidók letelepedését. A „választott község" 1825-ben úgy tudta, hogy II. József koráig nem laktak Szegeden zsidók. Tévesen vélték azonban, hogy letelepedésük kezdete 1786 lett volna, mivel a hivatkozott iratban7 7 1781. évi adat is található. 7 3 OL Ht. Dep. Civ. 1842/34/20, 1847/34/31. 74Uo. 1846/34/12. 7SUo. 1845/34/19. 76 Uo. 1846/34/15, 1847/34/28. 7 7 Consignatio Judeorum ... in Libera Regiaque Civitate Szegediensi peracta (1792. dec. 14-i kelettel). Az iratban 38 nevet (családfőt) találunk; közülük 6 domiciliatus és 32 inquilinus. Hatan egyébként a tanács tudta nélkül („sine scitu") telepedtek meg. - OL Ht. Dep. Civ. 1825/47/8. -Lőw I. is utal arra, hogy az első zsidó 1781-ben telepedett le a városban, 1784-ben pedig 11 család kapott lakhatási engedélyt. Lőw Immánuel és Kulinyi Zsigmond: A szegedi zsidók 1785-től 1885-ig, Szeged, 1885. 1-2. Részletesebben 1.: Eperjessy Géza: A kézművesipar Szegeden az 1848 előtti évtizedekben. Tanulmányok Csongrád megye történetéből. VI. Szeged, 1982. 163-198.
