Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Eperjessy Géza: Zsidó iparűzők a reformkori szabad királyi városokban 711
712 EPERJESSY GÉZA köztük a zsidók iparűzését, továbbá igyekeztünk megvilágítani, hogyan és miért támogatták azt a földesúri uradalmak. Bemutattuk azt is, hogy a vármegyék túlnyomó része az 1790-es évektől kezdve a céhkötöttségek lazítására, egy részük pedig az 1830—40-es évektől — többnyire liberális eszméktől vezérelve, г „szabad kereskedelmet" és a „nemzeti ipar" fejlődését szorgalmazva - a „céhmonopólium" fölszámolására törekedett, és sok helyütt lehetővé tette a céhen kívüliek s a zsidók működését.2 Annak a kérdésnek tárgyalása, hogy milyen összefüggés állt fenn a reformellenzék irányító csoportjának a céhrendszer reformját, ill. eltörlését célzó s ugyanakkor a zsidóság polgárosítását sürgető politikája között, kívül esik jelen tanulmányunk keretein. II. József 1781. május 13-i rendelete (Systematica gentis Judaicae Regulatio), amelyet csak 2 évvel később léptettek életbe, a bányavárosok kivételével lehetővé tette a zsidók városokba való költözködését, és megnyitotta előttük a közép- és felsőfokú iskolákat. II. József rendszerének összeomlása után több városban kísérletet tettek a zsidók eltávolítására. Buda magisztrátusa pl. 1790. május 12-én a Helytartótanácshoz intézett föliratában arra hivatkozott, hogy az 1703. évi I. Lipóttól származó privilégiumuk szerint a város joga a zsidók letelepedését engedélyezni, s csak a felsőbbség kényszerítette őket3 a zsidók befogadására. Sopron városa ugyancsak arra hivatkozott, hogy a szabad királyi városi jogok szenvedtek csorbát akkor, amikor a zsidókat be kellett fogadniok, és kérte a zsidóknak a városból való eltávolítását.4 Pesten csak az 1780-as években telepedhettek meg állandóan a zsidók, s a városi tanács itt is indítványozta a kiváltságos polgárság követelésére kiköltöztetésüket.5 Hogy nem csupán az említett városokra korlátozódott e törekvés, azt többek között a kormányszéknek Újvidékhez intézett leirata és horvátországi példák is bizonyítják.6 A Helytartótanács határozottan visszautasította e kísérleteket, arra hivatkozva, hogy ezt az ügyet az országgyűlésnek kell rendeznie, s az említett törvényhatóságokat arra intette, hogy amíg törvény nem születik, ne háborgassák a zsidókat.7 A rövidesen kibocsátott 1790. évi 38. törvénycikk (De Judaeis) úgy intézkedett, hogy a „Magyarország és kapcsolt részei határain belül élő zsidók az összes szabad királyi városokban és más helységekben, ide nem értve a királyi bányavárosokat, azon állapotban, amelyben 1790. január elsőjén voltak, megtartassanak, és ha netalán abból kizavartattak volna, visszahelyeztessenek". E törvényt több helyen úgy értelmezték, hogy az csak a korábban beköltözöttekre vonatkozik, ezért a később bevándoroltakat nem akarták megtűrni. A zsidók száma azonban, köztük az iparűzőké, nem utolsósorban 1840. évi 29. tc. hatására jelentősen 2 Uo. 125-136,152-176. 3. .„iudeos recipere coacta fuerat". . . Országos Levéltár. Helytartótanács Departamentum Commerciale. A továbbiakban: Ol. Ht. Dep.Commerc. 1790/176/7. 4Uo. 1790/176/17. 'Budapest története a török kiűzésétó'l a márciusi forradalomig. Szerk. Kosáry Domokos, írta Nagy Lajos és Bónis György Bp., 1975. 386. A továbbiakban\Bp. III. 6 Újvidéket ületó'en: OL Ht. Dep. Commerc. 1790/176/2; Eszéket. Uletó'en: uo. 1790/176/13; Varasd megyére: uo. 1790/176/9,15. 7A Budához intézett 1790. május 25. leiratban pl.: „quaestioque haec nonnisi diaetaliter superari posset, . . . Judaeos in gremio civitatum imperturbate relinquendos esse". Hasonló értelemben figyelmeztették a többi városokat is.
