Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Láng Imre: Az Egyesült Államok "új semlegessége" az 1930-as években 48
AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK „ÚJ SEMLEGESSÉGE” AZ 1930-AS ÉVEKBEN 57 feladásával, vagyis a kilátásba helyezendő gazdasági szankciókban való közreműködésének elrettentő hatása révén, segítséget nyújtana az európai háború megelőzéséhez és egyúttal őrködne a saját biztonsága felett. Davis tudatában volt annak, hogy felfogása szemben áll a semlegesség hagyományos értelmezésével, amikor azt állítja, hogy a semlegességi jogok fenntartása háborúba sodorhatja az Egyesült Államokat. Érveket kívánt szolgáltatni a kormánynak a semlegességi jogok csorbítatlanságához ragaszkodó nézetek hirdetőivel való vitákhoz. Az amerikai akciószabadság fenntartása, a háborúba sodródás kockázatának csökkentése, az Egyesült Államok nemzetközi tekintélyének növelése, a vállalandó szerep passzív voltának (tehát a katonai beavatkozás kizárásának) hangsúlyozása, az európai feszültségnek a leszerelési egyezménnyel lehetővé váló mérséklése és ezen keresztül a világgazdasági állapotok javulása — ezekre az érvekre az a szerep várt, hogy segítsék megértetni: elérkezett az ideje, hogy a semlegesség újraértelmezett koncepciója az Egyesült Államok politikájának rangjára emelkedjék.2 3 Hull április 25-én tért vissza a kapott javaslatokra. Közölte Davisszel, hogy MacDonald leszerelési terve „a végcélhoz vezető úton tett határozott és kitűnő lépés, de csak egy lépés”, Washington támogatást nyújt egy egyetemes leszerelési egyezmény létrehozásához, s arra hívta fel a fődelegátust, hogy ösztönözze Paul-Boncour francia külügyminisztert a közreműködésre. A MacDonald-terv biztonsággal foglalkozó I. részének a leszerelési egyezmény keretében történő aláírását elutasította a külügyminiszter, arra hivatkozva, hogy amerikai küldött nem működhet együtt a többi ország képviselőjével az agresszor felelősségének és az ellene foganatosítandó intézkedéseknek a megállapításában. A Roosevelt-kormánynak a szerződéses kötelezettségvállalás helyett — ami szenátusi jóváhagyást igényelt volna - más megoldást kellett találnia, olyat, amely hangsúlyozza az amerikai döntési szabadságot és a Nemzetek Szövetségétől való függetlenséget. A Hull által közölt elgondolás a következő volt. Az amerikai kormány deklarációt tesz közzé, amelyben kijelenti, hogy amennyiben „független megítélése alapján” egyetért a tanácskozó hatalmaknak az agresszor megállapítására vonatkozó döntésével, úgy tartózkodni fog minden olyan akciótól, amely meghiúsítaná az agresszor elleni kollektív erőfeszítést, és megvonja a védelmet az ilyen következménnyel járó tevékenységet folytató amerikai állampolgároktól. Hull leszögezte, hogy a deklaráció a leszerelés ügyének lényeges előrehaladásától függ.23 24 Az agresszor elleni intézkedésekkel kapcsolatos amerikai szolidaritást kilátásba helyező deklarációról Roosevelt tájékoztatta a Washingtonban tartózkodó MacDonaldet. Az elnök kifejtette, hogy a brit miniszterelnök tervének I. részében foglaltak multilaterális szerződésben történő vállalása belpolitikai nehézségekbe ütközne, de egy deklaráció vagy általa aláírandó jegyzék megoldaná a kérdést és kielégíthetné a franciákat, mert a nyilatkozat „egy Monroe-doktrina érvényével bírna”.25 Roosevelt a szenátus várható ellenállására célzott. Sem ő, sem Hull nem tett említést arról, hogy a konkrétumokat nem részletező deklarációban kifejezésre jutó álláspont valóra váltásához 23Davis 1933. április 16-i két jelentését 1. uo. 89—97. 24Hull Davisnek, 1933. április 25. Uo. 106-108. ( 2 5 MacDonald 1933 áprilisában Roosevelt meghívására Washingtonba látogatott. Útjának célja főként a Londonban összeülő vüággazdasági konferencia alapvető kérdéseinek előzetes megvitatása volt. A francia kormány azonos céllal Washingtonban tartózkodó képviselőjét, Edouard Herriot-t szintén tájékoztatta Roosevelt a deklaráció tervéről. Uo. 102-104., 109-111.
