Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Ötvös Péter: Illésházy István az emigrációban 609
610 ÖTVÖS PÉTER vei tűrte, most immár az utolját hogy ilyen nehezen szönvedi és várja Kegyelmed, az mikor immár teljességgel szintén az végén vagyunk, hogy immár egy felé el köll szakadni.” Hosszas várakozását magyarázva mentegeti a császárt — „immár ím ma vagyon 11 hete, hogy itt vagyok, de elhiheti azt Kegyelmed, hogy azútától fogva mind rajta rágtak az mi dolgunkon, és csak az császár maga sollicitálja, és az suplicatiókra is ő maga citokat ír” — s értelmét látja már a bizakodásnak. Elég egyértelmű információi szerint biztatónak látja ugyanis az ügy számukra is legkedvezőbb, végső lezárását. Mostani ittléte alatt „az herczög is négyszer ízben is írt az császárnak mellettönk”, s arról is tudósítja férjét, hogy jóakaróikat — a bizonytalanságnak végét tudva — aranyakkal illendően megfizette. A bujdosását mindeddig „békességes és csendes szívvel” tűrő idős Illésházyt intenie kell, hogy már bizonyosan ez utolját ne szenvedje ilyen nehezen, s ne bántsa magát. A békességes tűrésről van korai dokumentumunk, amely erősíti Pálffy Kata bizonyságát. Legalábbis ami az elejét illeti „ennek az háborúságnak”. A mostaninál sokkal reménytelenebbnek látszó helyzetben, több mint tizennégy hónapja még Illésházy bátorítja s vigasztalja feleségét Landskronból: „Ennek meg köllet lönni. .. az úristen ugyan így akará; miért? nem vagyunk méltók kérdeni ő szent felségétől; legyen az ő szent akaratja, csak adjon nekünk szent lölyket és erőt, hogy békességgel szenvedhessük az ő szent körösztét és az mi szánkból ne fogyjon ki az ő szent nevének dicséreti, ölég kegyelmesség az úristentől az minekünk, nem hágy azért el bennünket, mindennapi könyeret parancsol és meg is fizet még az őtet nem félőknek az hamisságért; hagyjuk ő reá az boszuálást”. Olvasmányt is ajánl itt, hogy Pálffy Kata e „bűntelen szenvedésben” erősíthesse magát: „Bizony csak téged szánlak, mindent semminek állítok... Salamon megírja ecclesiastes könyvében, második caputba, olvastad sokszor, még is olvasd meg, vigasztalásodra leszen az Job és Dávid király panaszolkodása is, tűrjük el mi is hálaadással mint azok.” E jellemzőnek vélt levélrészek, igaz, további források híján esztendőnél hosszabb időt átugorva, a száműzetésbe kényszerült Illésházy István hangulatának figyelemre méltó megváltozásáról tanúskodhatnak.2 Az emigráció korai időszakából, illetve a már csaknem a végéről ismert két dokumentum feltétlenül sugallhatja azt is, hogy nehezen szenvedett tusa és lelki háborúság lesz a békés tűrésből, amelyre pedig Illésházy nem is csak a Szentírással buzdítja feleségét, hanem tőle szokatlan sztoicizmussal: „ha meghaltunk volna, úgy is minden ide maradt volna, minden. Az úristen az mi kövésünket ha azoknak nem bírta az kiknek mi gondoltuk, ki állhat ő szent fölsége ellen? ”3 Ám hogy e hangulatváltás fokozatosan kialakuló, elvileg rekonstruálható és vizsgálható hosszabb folyamat következménye, vagy pedig rapszodikus, gyakrabban változó 1 1 Mindkét dokumentum ismert. Pálffy Katának az ügy kedvező végét remélő, de férje türelmetlensége miatt nehéz szívű levelét - nem ismerve azt, amelyre válaszol — Ipolyi Arnold közölte (i. m. 132.); az 1604. február 2-án Landskronban kelt Illésházy-levelet pedig Károlyi Árpád publikálta kétszer is (TT 1882.,ill. i. m. 209-213. Okirattár XXVI.) ’Vagyonával - családját, őt, vagy feleségét illető várak s jószágok ügyében — hosszú pőre idején sem volt közömbös. Miközben igyekezett lehetőleg minden jövedelmező jószágát visszaszerezni, újakért is alkudozott külföldön. Hallatlan vagyonának, gyors és gátlástalan gazdagodásának említésekor Kazinczy Ferenctől Károlyi Árpádig egyetértés van abban, hogy „a vagyonszerzés szenvedélye volt”. Sztoikus rezignációval sem korábban, sem később nem említi megszerzett javait.
