Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Gyáni Gábor: A budapesti házicseléd-munkapiac működési mechanizmusai (1890-1941) 404
A BUDAPESTI HÂZICSELÉD MUNKAPIAC 1890-1941 KÖZÖTT 427 némileg ugyan átalakult formában történő szívós fennmaradásáról tanúskodik. A cselédvásár keretében éppúgy, mint az alföldi mezővárosok polgári korban mindvégig létezett agrárproletár emberpiacán, a munkaerő „adásvétele” közvetlen és nyílt módon zajlott, ahhoz hasonlatosan, ahogyan maguk az áruk cserélnek gazdát az időszaki kirakodóvásárokon vagy a hétközi piacon. A cselédvásár a nevében is szereplő vásár kifejezéshez híven — évente csak néhányszor került megrendezésre, s azt az alkalmat jelentette, amikor a munkaerő munkahelyek közötti elosztása vagy újraelosztása lezajlott. Olyan időszakban töltött be fontos szerepet, amikor a házi cselédek éppúgy, mint a gazdasági cselédek még később is, egy teljes évre szegődtek el, s munkahelyet is egyazon egyezményes időpontban változtattak. E cselédvásárok sajátos hangulatát idézi a korabeli leírás. „Minden évben Szent György és Szent Mihály napján városunkban leányvásár van a szó valódi értelmében. Városatyáink már több ízben akarták megszüntetni a régi szokást. Kidoboltatták, hogy a legszigorúbb büntetés mellett tilos a vásár. Kiküldették az őröket, hogy botokkal hajtsák szét a leányokat. Mindhiába. Amint a kisbírák hátat fordítottak, újra és még nagyobb számmal ott termettek az »eladók«. Az óra delet üt, és a piac közepén kezdenek gyülekezni a leányok; rangfokozatonként foglalják el állásukat, úgymint: szakácsnők, száraz és szoptatós dajkák, szobaleányok és szolgálók. Mindegyik iparkodik elsőnek ott lenni és lehetőleg szembetűnő helyre jutni. Oly cifrán vannak öltözve, mintha lakodalomba készülnének. És mily lármával vannak! A fecsegés, a zajongás leírhatatlan, ötszáz asszony nyelve pereg! Egyszerre elnémul a lárma; általános és ünnepélyes csend között jönnek a vevő hölgyek, cselédválogatásra. Most kezdődik a vásár. Vannak leányok, kik minden vásáron szerepelnek; ezek legolcsóbban elkelnek, mivel a vevők tudják, hogy csak rövid időig maradnak házukban, ezért csak akkor fogadják őket, ha már másokat nem kaphatnak. A szakácsnők, mint a legdrágábbak, legkevesebben is vannak. A (szoptatós) dajkákat leginkább fiatal házaspárok az orvos kíséretében keresik, ki a dajkát ott helyben mindjárt vizsgálja(!). Csak késő este végződik a vásár.”73 E közvetlenül nem fővárosi beszámoló a közeli múltat idézi. A cselédvásár legalitását az 1876-os törvény számolta fel, midőn egyszer s mindenkorra biztosította a házicselédek időben nem korlátozott, kötetlen beszegődéshez és felmondáshoz való jogát. Pontosabban, a törvényes szolgálati időt — Budapesten — legkevesebb egy hónapban rögzítette. Ennek ellenére a cselédvásár - a fenti beszámolóból is kitűnően - sok helyen továbbra is életben maradt, és főként a mezővárosokban szokásjog szentesítette, hogy a házicselédek is éves szolgálati terminusra szegődjenek.74 Az intézmény a fővárosból sem szorult ki végérvényesen, igaz, valamivel oldottabb formát öltött. A megváltozott elnevezés is erre utal: cselédbörze. A cselédbörze igazi emberpiac, amelynek lényege, hogy a munkaerejüket kínálók és a munkaadók mindenkori érintkezését biztosítja. Ez a szabad és nyílt, spontán munkapiac, a fővárosi cselédbörze helyileg rendszerint a nagy pályaudvarok környékén alakult ki, tehát a cselédek egyébként is kedvelt csoportosulási helyein, az ún. cselédkorzón zajlott. „A cseléd nélküli háziasszonyok ide jártak ki az érkező vonatokhoz, hogy elhalásszák a cupringerek elől az olcsón szolgáló falusi leányokat, akik nagybatyus terhükkel a fővárosba jöttek szerencsét próbálni.”75 73Radó Richard: Pest-budai emlékek a XIX. századból. Bp., 1941. 94. sk. 74Vö. Nagy Gyula: Parasztélet a Vásárhelyi-Pusztán. Békéscsaba, 1975. 201. sk. .75Délutáni bolyongás a „háztartási alkalmazottak” korzójának színes kavargásában. Új Nemzedék. 1926. aug. 3.
