Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Ágh Attila: "Középkori elmaradottság" és "modern alulfejlettség" 3
.KÖZÉPKORI ELMARADOTTSÁG” ÉS „MODERN ALULFEJLETTSÉG’35 IV. A „városi gazdaság’ mítosza A II. világháborúig számos latin-amerikai ország már jelentős iparosodást ért meg, s a világháború után még jobban felerősödtek a törekvések az iparosítás felgyorsítására, a külső orientációjú fejlődésnek a belső orientációjú fejlődéssel való felváltására (desarollo hacia adentro). Az ENSZ Latin-Amerikai Gazdasági Bizottsága (ECLA) 1948-49-ben új gazdasági stratégiát hirdetett meg, amelyet R. Prebisch, az ECLA főtitkára dolgozott ki. Az új stratégia lényege az ipar, a városi gazdaság fejlesztése volt a külföldi tőke bevonásával, importhelyettesítő beruházások révén, erősen protekcionista módszerekkel, s ezek a törekvések közvetlenül kapcsolódtak az ENSZ első, majd második ún. fejlesztési évtizedéhez. Ez a stratégia a hatvanas évek közepére látványos kudarcot vallott, a vezető a latinamerikai országok ipara valóban látványosan nőtt, de nem indított semmiféle belső fejlődést a többi szektorokban, és nem csökkentette, hanem felfokozta a külső függést és eladósodást. A latin-amerikai függési elméletek ehhez a kudarchoz kapcsolódtak, s Frank elméletében ez úgy csapódott le, hogy támadta a gazdaság „duális” megközelítésének elvét, s a „hagyományos” és „modern” szektort — amelyek ellentéte mindjobban felfokozódott — elvi egységre akarta hozni a világkapitalizmus általi közös kizsákmányoltság révén. Az „alulfejlődésre” azonban csak egy magyarázatot tudott, az értéktöbblet-transzfert a centrum országaiba — ez később az egyenlőtlen csere elvében fogalmazódott meg —, de nem látta be, hogy az ipar, a városi gazdaság fejlesztése önmagában nem jelent megoldást, mivel maga is, mint tudjuk, azonosította a világkereskedelmet a világkapitalizmussal.76 A hetvenes évtizedre azonban már megmutatkoztak ugyanennek a fejlődési modellnek a kudarcai más kontinenseken is. A kívülről telepített városi ipar-szigetek nem bizonyultak a belső fejlődés motorjának, sőt annak elvérzésére vezetettek a tőkebehozataltőkekivitel tiszta vesztesége révén. A fejlődő országok iparfejlesztésének megtorpanásával megkérdőjeleződött nemcsak az egész lineáris gazdasági növekedési elmélet, hanem a városi gazdaság, az ipar fejlesztésének elsődlegessége is, amely a Világbank és más, a fejlesztéseket finanszírozó szervek szakértői szerint automatikusan fejlődést kell indukáljon a gazdaság egészében. Ennek következtében a harmadik világ progresszív irodalmában támadás indult meg a városi gazdaság és az öncélú iparfejlesztés mítosza ellen, méghozzá ismételten csak mindkét fronton, egyfelől egy újfajta, a mezőgazdaságot forradalmasító fejlesztési stratégia kidolgozásával, másfelől történetileg annak bemutatásával, hogy ezen az úton járt maga az európai fejlődés is. Csak a 18. század végével, az angol ipari forradalom kezdetével, amikor a városi gazdaság felülkerekedett, jelent meg Smith evolucionalista történetfilozófiájában és gazdaságelméletében kibomlott formájában a városi gazdaság és vidéki gazdaság elvont dualista szembeállítása és a városnak mint automatikusan mindenféle progresszió hordozójának felfogása. Ettől kezdve aztán a szokásos ideologikus modell szerint visszafelé íródott a történelem, az iparváros mind erősebb dominanciája a „retrográd” vidékkel szemben mindjobban felerősítette ezt a hamis evidenciát, úgyhogy leA kérdéskört részletesen kifejtik a Beyond the Sociology of Development, Economy and Society in Latin America and Africa, I. Oxaal, T. Barnett, D. Booth (szerk.) Routhledge and Kegan Paul, 1975 c. kötet szerzői, jelesül P. J. O Brien (A critique of Latin American Theories of dependency) ésD. Booth (Andre Gunder Frank: An introduction and appreciation) c. tanulmányai. 3*
