Századok – 1983
VITA - Károlyi Mihályné: Megjegyzések Hajdú Tibor: "Károlyi Mihály: Politikai életrajz" című könyvéhez 176
VITA 195 434. old. Kedvenc terve a két internacionálé egyesítése egy középvonalon, mely egyben a szocialista vagy „félig szocialista” Európai Egyesült Államok megteremtése volna. Nem felel ez meg a mai „eurokommunizmus” gondolatának, és Európa szocialista alapon történő egyesítésének? A gyakorlat ennél is tovább ment, mert például Mitterrand kormányában kommunista miniszterek is vannak. 438. old. Solymosi Ignác a 30-as években írott visszaemlékezésében számol be az emlékezetes találkozásról: „(...) és ezen felül most folynak a tárgyalások a Horthybestiákkal a vagyon felől, és úgy van informálva, hogy a birtoka egyharmadát” kifizetik, s akkor a pénzt a pártnak adja. Solymosi Ignác visszaemlékezése szerintem hamis, de legalábbis túlzott. Például sohasem volt szó arról, hogy Horthyékkal tárgyalásokat folytassanak Károlyi vagyonáról, és hogy úgy informálták Károlyit, hogy a birtok „egyharmadát” kifizetik, és akkor ő a pénzt a pártnak adja. Az utolsó megállapítás nincs idézőjelben, ez a szerző feltételezése. De a szerzőnek tudnia kell, hogy ez nem felel meg a valóságnak. 449. old. Károlyi a harcát megharcolta, elégedett lehetett azzal, amit Karikásért tett, de a túlfeszített munka hetei megértették vele, hogy a hatvanadik évhez közeledve, számolnia kell korával, fogyó energiájával, annál inkább, mivel az új idők és új módszerek új embereket kívánnak. Milyen „új módszerek” lettek volna eredményesebbek Karikás megmentéséhez? Hatvanadik évében (akkor 58 éves volt), úgy látszik, több energiája volt, mint azoknak a „fiataloknak”, akik semmit sem tettek Karikásért és társaiért, „az új idők” és „új emberek” ellenére, és Károlyihoz fordultak, hogy utazzon a kánikulában Londonba, amikor felesége kórházban feküdt egy súlyos autószerencsétlenség után. Károlyi mindennek ellenére Londonba utazott, és a legnagyobb nehézségek ellenére (nyáron a kormány tagjai vidéken vannak), találkozott a legfontosabb személyiségekkel, akik szóba sem álltak volna „az új idők” „új embereivel”, akik az „új módszereket használják”. Furcsán hangzik ezzel kapcsolatban Károlyi „fogyó energiájáéról beszélni. A szerző Károlyi két heti pihenését is sokallja a fárasztó nyári hőségben tett utazásai után — és visszavonulásnak nevezi. És még egy kérdés: ötven év után miért nem állapítja meg a szerző, hogy az akkori kommunista párt vezető emberei voltak azok, akik megnehezítették az összefogást különböző haladó erőkkel — elsősorban a szociáldemokratákkal, és hogy Barbusse, Romain Rolland, Humbert-Droz, Münzenberg sokat szidták ezt a rövidlátó politikát? Károlyi, aki osztotta véleményüket, nem vonult vissza, de igyekezett a pártra hatni, hogy ne csak a jobboldallal, de a szocialistákkal is alkossák meg az egységfrontot. 13*
