Századok – 1983

VITA - Károlyi Mihályné: Megjegyzések Hajdú Tibor: "Károlyi Mihály: Politikai életrajz" című könyvéhez 176

188 VITA igaz volt. 1917-ben több jelentékeny népvezér azt hitte, hogy nyugaton győzni fog a proletárforradalom, de a szerző őket nem nevezi az illúziók rabjainak. Bár Károlyi soha nem hitte azt, hogy nyugaton akkor győzni fog a proletár forradalom, de jó politikának vélte alátámasztani a wilsoni pontokat, és ezzel az antantot belekényszeríteni, hogy megmutassa igazi arcát. Azt minden gyerek tudta, hogy a nyugat saját szövetségeseit pártolja, de nekünk erre a kártyára kellett mindent feltennünk — az önrendelkezési jogra, amit az antant elfogadott. Nem volt szó megfeledkezésről. Mert ki tudhatta jobban Károlyinál, hogy a nemzetiségek önállóságot követelnek, és ebben a nyugat pártfogására támaszkodnak. 256. old. Wilson csupán azt hangoztatta, hogy őt nem kötik szövetségesei korábbi megállapodásai, és ebben természetesen igaza volt. Pontjai szándékos kétértelműségével manőverezési szabadságot biztosított magának, csalétket a Károlyi-féle pacifistáknak — s ha ezek jelentős németellenes erőként lépnek fel (mert Wilsonnak is Németország legyőzé­se volt a legfontosabb), ezt bizonyára honorálja is. Angliának és Franciaországnak csak előnyös volt, hogy ha nem akarnak szó szerint betartani egy titkos szerződést (mint a bukarestit), akkor Wilsonra hivatkozhatnak, mert tudták, hogy alapkérdésekben Wilson szolidáris lesz velük. Mindez azért történt, mert lekéstünk. Ezért is Károlyi hibás? ő volt a Monarchia külügyminisztere vagy magyar miniszterelnök? Igazán Németország legyőzése volt a legfontosabb Wilsonnak is? Nem Magyarországé? Ez csodálatos! 263. old. Károlyi, királyhűsége bizonyítására, megbélyegezte Czernin viselkedését, aki a Sixtus-ügyben a teljes felelősséget IV. Károlyra akarta hárítani. Czernint azért ítélte el, mert a külügyminiszternek fedeznie kell az uralkodó külügyi politikáját. Lemondhat, ha nem helyesli, de nem állíthatja, hogy ő nem felelős, nem tudott róla. Ezeket a nüanszokat ösmerni és érteni kellene! Vajon Károlyi Mihály miért akarta volna Károly király iránti hűségét bizonyítani? ő, akiről mindenki tudta, hogy Habsburg-ellenes? 264. old. Mit akart hát Károlyi 1918 nyarán? A népet fellázítani nem akarta — vagy csak annyira, hogy a Nemzeti Kaszinót felébressze, de a januári sztrájk után belátta, hogy ez sem megy. Valóban lázított a háború ellen, akkor is, amikor nem hallgattak rá — de mikor a forradalom hadserege kezdett gyülekezni körülötte, nem akarta vállalni ezt a szövetséget. Károlyi a népet csak annyira akarta fellázítani, hogy különbékét követeljen! Tárgyalt a januári sztrájkolókkal. És hol a bizonyíték arra, hogy Károlyi nem akarta

Next

/
Oldalképek
Tartalom