Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Ágh Attila: "Középkori elmaradottság" és "modern alulfejlettség" 3
6 ÁGH ATTILA átmenet problematikájának kidolgozatlanságába, amely alapvetően nehezíti a harmadik világ „modernizálása” marxista tárgyalását is.5 Elkerülhetetlennek látszik ezért a ciklusok rövid áttekintése és a harmadik világ fejlődésére való vonatkoztathatóságuk kérdésnek felvetése. Eltekintve most a ciklus-elméletek historiográfiájától6, a történeti szakirodalom általában négy ciklust különböztet meg. Chaunu A klasszikus Európa c. művében a ciklus-elmélet összefoglalását A konjunktúra c. fejezetben adja, s bár a ciklusok megkülönböztetését a középkor korábbi századaira is vonatkoztatja, a leírásból világosan kitűnik, hogy a ciklusok leírásához és megkülönböztetéséhez feltételezi a világkapitalizmus létezését a 16. században: „ennek a világkonjunktúrának elemzése során felismerhetjük a négy alapvető időbeli hullámot: a két-, három-, négyéves rövid hullámzást, a nagyjából egy évtizedre teijedő ciklust, a ciklusközi hullámzást, ha úgy tetszik a nagyjából harmincéves nagyságrendű Kondratyevhullámzást és az évszázados fázist... Az alap, a középpont a mintegy évtizedet átfogó időszakok hullámzása.”7 ^ Chaunu szerint tehát a tízéves ciklusok adják a ciklikus változások, fellendülésvisszaesés váltakozásának alapritmusát. Ezeket a tízéves ciklusokat az alábbiakban jellemzi: „A régi típusú ciklikus válság —, hogy Ernest Labrousse klasszikussá vált kifejezését használjuk —, amelyet nagyobb kiterjedésű időjárási rendellenesség vált ki, meteorológiai okokból fakadóan nagyjából tízévenként visszatér ... Minden huszonötödik-harmincadik évben, tehát minden harmadik ciklikus válság során a ciklikus ínség és a járvány találkozik, s ez katasztrófát okoz.”8 A válság-elmélet így nő ki a ciklus-elméletből, az időnként visszatérő kisebb válságok maguk is beleépülnek az évszázados fázisok - fellendülést vagy hanyatlást hozó évszázadok — ritmusába, s ezek több évszázados periódusokká állnak össze, amelyek távolról emlékeztetnek a társadalmi formációkra. Ilyen több évszázados periódusként említi Chaunu a nyugat-európai mezőgazdaság forradalmait a 12. és 18. században, azt is hozzátéve —, szerintünk igen nagy leegyszerű5 Ezt a kidolgozatlanságot erőteljesen megfogalmazza Szkazkin is: „Ám a Marx által felvetett és Anglia példáján történeti konkrétságában megvilágított probléma máig sincs véglegesen megoldva; és a feudális társadalmi rendről a kapitalizmusra való áttérés, az eredeti felhalmozás mint e folyamat kezdő mozzanata, a kapitalizmus kialakulása egyéb európai országok mezőgazdaságában, a nem európai országokról már nem is beszélve — olyan kérdések, amelyeknek a kutatásáról még nagyon keveset végeztünk el elméletileg is, történeti konkrétságuk tekintetében is.” (I. m. 296-297.). 6Barg két idézett tanulmánya a ciklus- és világelmélet historiográfiai megközelítését adja és idézi kiterjedt irodalmát. Amodern polgári gazdaságtörténetben leírt négy ciklust — a rövid „Kitchin” (2-3 év), a közepes „Juglar”' (9-11 év), a középtávú „Kuznets” (20 év) és a hosszabbtávú Kondratyevciklust (50 év) részletesen leírja W. A. Lewis:Growth and Fluctuations, 1870-1913 (George Allen and Unwin, London, 1978) c. művében, ezek alkalmazására azonban csak a 19. század második felétől kezdődő időszakra vonatkozólag kerül sor a szakirodalomban. A korai kapitalizmusra való alkalmazásukat ezért tárgyaljuk az Annales-iskola alapján. 1P. Chaunu: A klasszikus Európa. Gondolat, 1971. 232-233. 8Uo. 139. A francia történetírásban E. Labrousse, R. Mousnier és F. Maure ciklus-modelljeit használják, R. Mousnier:Les XVIe et XVIIe siècles. Les progrès de la civilisation européenne et le déclin de l’Orient, Párizs, 1954. c. műve nemcsak kezdeményező jellegű a válság-elméletben és a ciklusok leírásában, hanem ugyanakkor az európai és az ázsiai fejlődés váltását állítja a középpontba. Mauro tanulmányait is gyakorta felhasználják a harmadik világ fejlődésének modellezésére — vö. Kula munkáját —, sokkal kevésbé áll ez Labrousse munkásságra.
