Századok – 1983
FOLYÓIRATSZEMLE - Sykes; Thomas R.: A forradalmi szindikalizmus az olasz munkásmozgalomban: az agrársztrájkok Párma tartományban 1907-1908-ban 1437
1438 FOLYÓIRATSZEMLE munkások kongresszusát, ahol ultimátumot intézett a földbirtokosokhoz a minimális bérrendszer és a maximális munkaidő' elfogadására. Egyúttal olyan szervek felállítását követelte, amelyek a szerződések megtartását ellenőriznék, illetve a munkaközvetítést végeznék. A földbirtokosok számára ez teljesen új hang volt. „Gazdaszövetségek" felállításával, illetve megerősítésével reagáltak a felhívásra, hogy így semlegesítsék a forradalmi támadást. A munkáltatóknak erre a visszautasító magatartására feleletként kezdődött meg a munka-kamara irányításával 1907 májusában az a sztrájk, amely példátlan volt a környéken. A mezőgazdasági munkások még az állatállományt sem látták el. Ez a nagybirtokosokat engedményre kényszerítette; Párma polgármestere maga vállalta a közvetítést két nappal a sztrájk kezdete után. A nagybirtokosok vereséget szenvedtek ugyan, de ezt követően részben elbocsátottak napszámosokat (főleg azokat, akiknek a sztrájk szervezésében szerepük volt), részben pedig fokozottan törekedtek a modernizálásra, gépesítésre, amivel a foglalkoztatottak számát csökkenthették. Másfelől viszont a sztrájk sikere (amit ugyanezen évben ebben a körzetben harminc más kisebb sztrájk kísért) a munka-kamara súlyát, befolyását jelentősen növelte, s a taglétszám az 1907 januári 13 400-ról 1908 januáijára 28 700-ra emelkedett. A sztrájkok sikerében közrejátszott, hogy a munka-kamara koncentrálni tudta az egyes helységek kis szakszervezeti pénztárában rendelkezésre álló összegeket. Hamarosan azonban a munkakamara egysége megtört; a reformisták kiváltak, s Pármától nem messze egy kisvárosban rivális munkakamarát hoztak létre, mintegy 5000 taggal. Az 1907 évi nyitány után következtek el az 1908 évi nagy agrár-sztrájkok. A tét az 1907-ben kivívott munkafeltételek biztosítása volt. A munkáltatók az ügyet az egyeztető bizottságok elé kívánták vinni, de a munka-kamara kitért a tárgyalás elől. A nagybirtokosok szervezete sem kívánta igazán a tárgyalást: arra törekedett, hogy a munka-kamara befolyását, erejét megtöije. Az összeütközések februárban kezdődtek, májusra kiszélesedtek, tömegméretűvé s rendkívül hevessé váltak. A sztrájk jellegét a reformista szocialisták és a forradalmi szindikalisták nagyon eltérően ítélték meg (Turati -illetve Orano, Mantics, Olivetti, Leone és Arturo Labriola). Sykes felhívja a figyelmet arra, hogy a forradalmi szindikalisták körében sem alakult ki egységes vélemény. Egyesek (főként a helyi vezetó'k) túlságosan is optimisták voltak a sztrájkkal kapcsolatban s a jövőre nézve is az ipari és agrárproletariátus együttműködését illetően, mások viszont (mint Arturo Labriola) e tekintetben pesszimistábbak voltak. Sykes leírja a kormányzat, csendőrség durva beavatkozását, az utcai harcok kialakulását a székház körül, a munka-kamara szindikalista vezetőinek (De Ambris) Svájcba menekülését. Ezek a vezetők ekkor még azt hitték, hogy külföldről tovább irányíthatják a sztrájkot, s győzelemre is vihetik. A munkáltatók azonban az új helyzetben általános kizárást hirdettek meg, s ez súlyos következményekkel járt a mezőgazdasági munkások magatartására. A sztrájk végül is vereséggel zárult, aminek további súlyos kihatásai lettek. A cikk befejezésül a mozgalom jelentőségét hangsúlyozza. (International Review of Social History. 1976. 2. sz. 186-211. I.) J. NOELLE WHITESIDE: IPARI JÓLÉTI VISZONYOK ÉS MUNKAÜGYI TÖRVÉNYKEZÉS NAGY BRITANNIÁBAN AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ ÉVEIBEN A szerző utal az általános véleményre, miszerint a „közjólét" egyenesvonalúan terjed, de alaposan kidolgozott tanulmányában rámutat, hogy ez a fejlődés nem automatikus és nem is egyenes vonalú. Megállapítja, hogy a háború nagyobb szociális mobilitással jár, s ez a szociális ellentétek kiéleződésére vezet. A háborús kormányok megpróbálták ezt ellensúlyozni Amidőn szembekerültek az ellentétekkel, sőt az ellentétek nyomán már a szociális eijedés politikai robbanásaival, e kormányok gazdasági és szociális beavatkozása minden országban, Angliában is növekedett. Whiteside jelzi a folyamatok belső ellentmondásosságát, így azt, hogy a háború során a munkásság már kivívott, „szerzett jogai" is alaposan megcsorbultak. Egyúttal figyelmezteti az olvasót: ne keresse a változásokat minden esetben az országos parlamenti törvénykezés síkján, hiszen éppen a
