Századok – 1983

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bellér Béla: A magyarországi németek rövid története (Ism.: Szász Zoltán) 1417

1418 TÖRTÉNETI IRODALOM befolyás, vagy éppen a történelmi magyar állam „valóságos nemzetiségei", (különösen a szászok) eredményeként. Milyen történelmet rajzol a szerző' a mai hazai németség múltjának? A könyv két fő vonalat kísér végig: egyfelől a városok német eredetű lakosainak származását, sorsát, vázolja fel, másfelől azt a főként 18. századi telepítésű német paraszti népességet mutatja be, amelyet a magyar társadalom svábokként ismer, tehát azokat, akiket a köztudat a „magyarországi németek" elnevezés alatt ért. Bellér Béla történelmi tablója a ködbe vesző frank telepítésekkel indul, melynek eredményei a 10-11. században eltűntek, mint ahogy etnikai kihatásai az álamalapítás körüli német lovagoknak, papoknak, szerzeteseknek sem volt. Leírja a II. Géza és II. Endre korabeli szepességi és erdélyi telepítéseket, majd nagyobb teret szentel a központi hatalom számára fontos kereskedő-, iparos-, bányásztípusú középkori városi németségnek. Itt tárgyalja a szászokat, és itt nyújt rövid elemzést a vegyes etnikumú városok patrícius-plebejus ellentéteinek „nemzeti" vetületéről, a néha súlyos konfliktusokról, amelyek a 15. századon végigvonultak. Megrajzolja a középkori városi német kultúra képét (a szászokét is), jelezve az erős etnikai tradíció létét. A magyar rendi függetlenségi mozgalmak és a német ajkú polgárság kapcsolatát külön kis fejezet vizsgálja, melyben rámutat, hogy sokakat protestáns hitük fordította szembe a Habsburgokkal; a reformáció amúgy is előmozdította saját kultúrájuk fejlődését, míg az ellenreformáció inkább a magyar befolyást erősítette soraikban. „A nagy Schwabenzug" a török pusztítás hatásait korrigáló merkantilizmus, illetve kameralizmus népesítési politikájának eredményeként kerül az adott teljedelemhez képest gondos bemutatására. Megmutatja ennek sokszínűségét (hiszen protestánsok, lotharingiai franciák is voltak köztük), áttételeit (összekapcsolódott magyarok, szlovákok, délszlávok, románok migrációjával), jelzi egyes szakaszait, s elkülöníti a nagy telepítési övezeteket. Ismerteti a telepesek új életfeltételeit, a beilleszkedés nehézségeit, mely sokuk pusztulásához vezetett. A németség a reformkor, forradalom és abszolutizmus idején c. fejezet - a könyv koncepciójából következően - ismét a régi városi német polgárokat vizsgálja, bemutatva azt a pillanatot, amikor válaszút elé kerültek: elfogadják-e a magyar nacionalizmust és liberalizmust, ami egyben a lassú asszimilációt jelenti, vagy szembefordulnak azzal, ami az adott feltételek mellett szinte lehetetlen, illetve értelmetlen lett volna. A szerző megmutatja, milyen átütő volt a magyar liberalizmus vonzereje, hogy az asszimilánsok a polgárság javából kerültek ki, s a honvédseregben egészen a tábornoki karig ott voltak a német polgárok. (A neoabszolutizmus idején viszont volt egy németesítő értelmiségi rétegük is.) A kiegyezés utáni új gazdasági fellendülésben néha éppen a modern ágazatokban találjuk a németeket, bár a 80-as évekre ezek előmenetele megreked. A német polgárság asszimilációjában Bellér igen fontos szerepet tulajdonít a tudatos magyarosításnak, helyesen érzékelteti, hogy a korban az egyetlen reális asszimiláló törekvés a városok magyarosítása volt, miután egyedül ez kapcsolódott valós társadalmi-demográfiai folyamatokhoz. A német nemzetiségi mozgalom - a szászokat ismét nem számítva — a századfordulón a Bánságban bontakozik ki. A szerző itt jelzi, hogy az impulzusokat a magyar agráriusok, a nagynémet mozgalmak, a szász pénzen alapított lapok adták. A bácskai, bánáti svábok körében hozták létre 1906-ban a Német Néppártot, kényszerűen paraszti színezettel. A történelmi Magyarország összeomlásának folyamatában végre jelentőséghez jutott a németek problémája, hiszen utóbb ők alkották az egyetlen számottevő nem-magyar etnikumot. A német néptanácsok tevékenységét, a Jásziék politikáját, az 1919. januári autonómiatörvényt részletesen ismerteti a szerző. Külön autonóm területet, kormányt, nemzeti gyűlést kaptak; mindennek főként a nyugati határsávban volt jelentősége. Hasonló alapossággal vázolja a Tanácsköztársaság föderatív irányú nemzetiségi politikáját; ennek eredményei az anyanyelvű oktatás területén is megmutatkoztak. Az ellenforradalmi korszak német politikáját a szerző jórészt korábbi munkáiban már feldolgozta. Az első időszakban, amikor a nemzetiségi területek elcsatolása elleni akcióban szükségesnek tűntek látványos engedmények, a kormány és a nemzetiségek ilyen „egymásratalálásához" kitűnő partnerül kínálkozott Bleyer Jakab, akinek felemás ideológiáját Szabó Dezső ironikusan „konstruktív pángermán turanizmusnak" nevezte. Az első évtized nemzetiségpolitikai szakaszait és a németség politikai-társadalmi életét mintaszerű előadásban mutatja be. Az utolsó két nagy kérdéskör a hitleri birodalom kisugárzása a hazai németekre és a háború utáni kitelepítés problémája. Bellér bemutatja a Bleyer-utód Bäsch Ferenc által megtestesített „völkisch" ideológiát, ami együtt járt a németség alárendelésével a Harmadik Birodalom érdekeinek,