Századok – 1983

FIGYELŐ - Tihanyi János: Az osztrák ellenállási mozgalom múzeuma 1376

1378 FIGYELŐ nemzeti érdekeket mindhalálig képviselő Osztrák Kommunista Párt és harcosai előtt, és leszögezik a szociáldemokrata Karl Renner felelősségét az Anschluss helyeslése miatt. Schuschnigg kapitulációját is hibás döntésnek minősítik és kifejezik: 1938 márciusában egy harcolva ellenálló osztrák hadsereget nehezen lehetett volna a Wehrmachtba olvasztani, és talán az osztrák háborús áldozatok száma is alacsonyabb lett volna. Ám a megszállás után, április 10-én tartott népszavazáson a lakosság 99%-a igent mondott az Anschlussra. Berlinbe szállították a német tartalékok többszörösét kitevő osztrák arany-és devizatartalékot; 1938. április 1-én indult el az első transzport a dachaui koncentrációs táborba. Egy fénykép : csíkos rabruhában, a politikai foglyok megkülönböztető jelével, három osztrák politikus Dachauban: Zelburg ezredes, Kari Maria Stepan, a stájer tartomány főnöke és Alphons Gorbach, a későbbi szövetségi kancellár. 1938 augusztusában megkezdi működését Ausztria területén Mauthausen. Az állandó kiállítás - méreteihez viszonyítva — megfelelő teret szentel a nácik zsidó-és más fajokat üldöző rémtetteinek, a második világháború eseményeinek, ezen belül a szovjet hadsereg hősi harcainak. Az osztrák ellenállás múzeuma arra is utal, hogy annak idején 2000 osztrák harcolt a spanyol polgárháborúban, a köztársaságiak soraiban. A kiállítás részletesen bemutatja a kommunista, szociáldemokrata, katolikus ellenállási csoportok tevékenységét az illegális sajtótermékek készítésétől a fegyveres partizánharcokig. Érdekes momentum a német Wilhelm Leuschner bécsi látogatása, amikor is kapcsolatokat keresett az osztrák ellenállókhoz. (Leuschner a weimari köztársaságban hesseni belügyminiszter, 1932-ben pedig a német szakszervezeti szövetség, az ADGB elnökhelyettese volt. 1936. január 30. után két évet koncentrációs táborban töltött. A német ellenállási mozgalom markáns alakja volt, a munkásegység híve. Egy jövendő német kormány vezető politikusaként számoltak vele. Hitlerék letartóztatták, és 1944 szeptemberében kivégezték). 1942-ben Ausztria egyes vidékein (Délkarintia, Dél- és Felsőstájerország, Salzkammergut stb.) partizáncsoportok léptek akcióba. A leghatékonyabb és a legnagyobb áldozatot követelő harcokat a Tito-partizánokkal kooperáló karintiai szlovénok vívták a német hadsereggel. Több kép örökíti meg tevékenységüket. Ezekben a harcokban — szögezik le az osztrák ellenállás kutatói — és a jugoszláv népfelszabadító hadseregben az osztrák kommunisták jelentős szerepet játszottak. Távol a megszállott hazától, az emigrációban is sok ezren küzdöttek Ausztriáért. Harcoltak a szövetségesek hadseregeiben (angol, francia, amerikai, szovjet katonaruhába öltözött osztrákokat mutatnak be), politikai, kulturális tevékenységet fejtettek ki. Az osztrák társadalmi, gazdasági, kulturális élet számos világhírű személyiségét láthatjuk, akik távol hazájuktól Ausztriáért is tevékenykedtek: Otto Adler, Bruno Kreisky szociáldemokrata politikusok, a kommunista vezető Johann Koplenig, a kommunista történész Leo Stern, Stefan Zweig, Franz Werfel, Robert Musil írók, Max Reinhard, Otto Preminger rendezők, Lotte Lehmann, Richard Tauber énekesek, Sigmund Freud, a pszichoanalitika világhírű tudósa és mások. Több kivégzett osztrák ellenálló fényképe látható. Sokan közülük a 30. évet sem érték meg: Walter Caldonazzi erdőmérnök egy tiroli ellenállási csoport vezetője 29 éves volt, amikor 1945 januárjában a nácik Bécsben meggyilkolták. Búcsúlevelében ezt úja: „. .. Isten döntése, hogy életemet egy jó ügyért adjam, jobb, mintha meggyőződésem ellenére Hitler katonájaként esnék el." A 23 éves Walter Kämpf vegyészhallgató szabotázs-