Századok – 1983

TANULMÁNYOK - Sípos Péter: Peyer Károly a magyar munkásmozgalomban 1944-ig 1280

1282 SI TOS PÉTER nem járó funkció biztosította. (A központi vezetést ugyanis Teszársz és a függetlenített titkárként alkalmazott Rády Sándor tartották a kezükben.) A volt mezőfista egylet géplakatos tagjai az egyesült szervezetben létrehozták a gépgyári munkások szakosztályát, amelyet Peyer irányított titkári minőségében, s ez volt befolyásának a forrása. Hozzá kell tennünk, ő még ez időben egyáltalán nem országos nevű mértékadó személyiség sem a vasasoknál, sem a Szaktanácsban, sem a szociáldemokrata pártban. Peyer egyelőre a nagy reményekre jogosító fiatal kétkezi munkás tisztségviselők közé tartozott. Többnyire ebből a csoportból kerültek ki a szakszervezetek, a párt, a mozgalmi sajtó és más intézmények függetlenített tisztviselői, ez a réteg volt a (mai szóval) politikai munkatárs-gárda utánpótlásának, Ш. bővítésének a forrása. Peyer 1906-ban az Általános Munkás Betegsegélyző Pénztár státuszába került, de feladata, a gépgyári szakosztály vezetése, minden bizonnyal továbbra is megmaradt. Ezt az a tény is valószínűvé teszi, hogy a következő esztendőben mint a vasmunkás szövetség alkalmazottja folytatta ugyanezt a munkát. A függetlenítés életmódváltással járt együtt. Nem is elsősorban a javadalmazás mértéke okán. A fizetés mintegy egynegyedével-egyharmadával felülmúlta ugyan az átlagos szakmunkások keresetét, de elmaradt a magasabb képzettségű csoportok bérétől. Fontosabb mozzanatot jelentett az életvitelben, hogy a szövetségi állás nemcsak a fizikai munkától függetlenített, hanem a létbizonytalanságtól, a munkanélküliség nap mint nap fenyegető rémétől is. A szakszervezet úgy kalkulálta a költségvetését, hogy a tagok 40 heti járulékot fizettek esztendőnként, tehát eleve számolt három hónap munkanélküliséggel. Hozzá kell tennünk, hogy nagyon sokan évi átlagban még ennyit sem dolgozhattak. A rendszeres tisztviselői fizetés tehát tisztes stabil megélhetést jelentett, amit a szolgálati szabályzat is biztosított. A véglegesített hivatalnok csak fegyelmi úton volt elbocsátható. Amennyiben pedig a szövetség anyagi helyzete leépítést tett szükségessé, felmondási idő és végkielégítésjárt. A szakszervezeti tisztviselők számára azonban mindez nem jelentett osztályváltást, nem kerültek át sem a köz-, sem a magánhivatalnoki rétegbe. A munkásosztályon belül alkottak egy csoportot, amelynek rendeltetése, hivatása a gazdasági osztályharc szervezése, ügyvitele volt, tehát a szellemi munka. Ennek szükségességét a szervezett munkások oly módon ismerték el, hogy fedezték e feladatra kiválasztott osztályos társaik megélhetését. A fizetés azonban nem tette lehetővé a társadalmi emelkedést — a kor fogalmai szerint — még a kispolgárságba sem, hiszen nem nyújtott módot jövedelemforrásként hasznosítható tulajdon szerzésére. Nem változott a „kiemelés" következtében a funkcionáriusok politikai-világnézeti felfogása, értékrendje, identitástudata sem. Hiszen a szakszervezet nem vált részévé a hivatalos polgári gazdasági és társadalompolitikai intézményrendszernek, alapvetően ellenzéki institúció maradt, tevékenységének tartalma a fennálló renddel folytatott küzdelem volt a munkásosztály 'érdekében. A szakszervezeti alkalmazás vállalása ezzel a harccal való azonosulást jelentett. A funkcionárius személy szerint is érdekelt volt a szakszervezet eredményességében, hiszen mennél nagyobb tekintéllyel rendelkezett a szakszervezet, annál magasabbra emelkedett a tisztségviselői státus presztízse. Kassák Lajos, aki vasmunkásként szemtanúja volt Peyer pályafutása korai szakaszának, okos embernek jellemezte, mozgékonynak és bátornak, felfigyelt az akaraterejére