Századok – 1983
100 éve hunyt el Marx Károly - Vadász Sándor: Marx mint történetíró 1225
MARX MINT TÖRTÉNETÍRÓ 1237 mennyi értéke egyetlen rendező elvre vezethető vissza, amelyhez a kulcsot maga Marx adta meg művének második, 1869-es kiadásához írott előszavában. Hugo és Proudhon látásmódját elutasítva, tömören így fogalmazott: „Én ellenben kimutatom, hogy az osztályharc Franciaországban miként hozott létre oly körülményeket és viszonyokat, amelyek lehetővé teszik, hogy egy középszerű és groteszk személyiség a hős szerepét játssza."39 Többeket is idézhetnénk a Brumaire értékeiről szólva; hadd szólaltassuk meg W. Liebknechtet, aki a múlt század végén Marxra emlékezve, megvonhatta egy közel 50 éves periódus mérlegét. Miután kifejtette, hogy ebben az írásműben Tacitus szenvedélyes komolysága Juvenalis gyilkos szatírájával és Dante szent haragjával párosul, Liebknecht összehasonlította Hugo Kis Napóleonjával. „Felületes, csillogó hab"-nak tekintette, a „patetikus retorika" és a „groteszk karikatúrák" gyűjteményének, amely „ma feledésbe merült. S Marx »Brumaire tizennyolcadikáját« még évezredek múltán is csodálattal fogják olvasni. Victor Hugo »Kis Napóleon«-ja gúnyirat volt — Marx »Brumaire tizennyolcadikába történeti mű, amely a jövendő kultúrtörténészének éppoly nélkülözhetetlen lesz, mint nekünk Thuküdidész írása a peloponnészoszi háború történetéről."40 Ha a mai olvasási igények (igénytelenségek) ismeretében érzünk, is némi túlzást Liebknecht derűlátásában, abban feltétlenül igaza volt, hogy az idő könyörtelen rostája elvégezte a maga munkáját: Hugónak a saját korában oly népszerű művét ma már csak az irodalom- és történettudomány tartja számon. Az egy emberöltővel később, 1870 szeptemberében kitört párizsi forradalom elsöpörte a Poroszországtól vereséget szenvedett második császárság rendszerét. Franciaország ismét forradalmi vihart élt át, amelynek forgószele a főváros munkásait juttatta a hatalom csúcsára. Az 1870—187l-es események Marxot arra késztették, hogy ismét kortörténeti művet írjon, a Polgárháború Franciaországbant. Az eddig követett módszert alkalmazva, csupán néhány kérdést ragadunk ki tartalmából, miközben idézzük Marx egy-két klasszikus tömörségű mondatát. A francia-porosz háború hallatlan élességgel vetette fel a patriotizmus problémáját. A honvédelem álláspontjáról az 1870-es franciaországi képlet roppant egyszerű volt: a hódításra törő ellenség az ország szíve felé nyomult előre, majd be is kerítette; a nemzeti védelem érdeke azt követelte, hogy védjék a fővárost, ez azonban elképzelhetetlen volt lakosságának felfegyverzése nélkül. A jóval bonyolultabb politikai helyzet konzekvenciáit Marx így foglalta össze: „De Párizs fegyverben-annyi, mint: a forradalom fegyverben. Párizs győzelme a porosz támadón a francia munkás győzelme lett volna a francia kapitalistán és állami parazitáin. A nemzeti kötelesség és osztályérdek állott szemben egymással: a nemzeti védelem kormánya pillanatig sem tétovázott - a nemzeti árulás kormányává változott." A hazafiság vagy osztályérdek (s vele a nemzeti szégyen) dilemmája nem utoljára kényszerítette a burzsoáziát kényelmetlen döntésre, s J. Favre, Thiers 20. századi követői kiélezett történelmi helyzetben nem kevésbé következetesen vállalták a nemzetárulást, velük szemben a munkásosztály a nemzeti ügy védelmezőjének, vagyis patriótának bizonyult. 3 9 Marx-Engels Válogatott Művek. I. i. m. 222. 4 ° W. Liebknecht: Emlékezések Marxra. Irrc Marx. írások életéről és tevékenységéről. Kossuth, 1968. 120.
