Századok – 1983
100 éve hunyt el Marx Károly - Jemnitz János: Marx és az angol; belga munkásmozgalom (1877-1883) 1196
1198 JEMNITZ JÁNOS értelmiségiekkel. Az új mozzanatnak mégis az látszik, hogy az 1880-as évek elején az említett új fiatal munkás-szakszervezeti vezetők kezdtek Marx körül feltűnni. S említésére méltó a korabeli generációs eltérés az öregekkel szemben, a nagyobb radikalizmus, a liberális reformokból való kiábrándulás, hiszen a fiatalok ekkor „kezdtek", amikor már világossá vált az is, hogy a nevezetes 60-as évekbeli reformok mégsem változtatták meg a társadalom osztályokra szakadtságát és a szociális-gazdasági ellentéteket. Vagyis a más tapasztalatok ekkor is megmutatkoztak Marx „munkáskörnyezetében". Ugyanakkor szembetűnő az is, hogy a fiatal generáció munkásképviselői foglalkozásukat tekintve is más indításúak, mint a hajdani 60-as évek nagy nemzedékéé. Hiszen a 60-as években azok a munkások, akik az angol szakszervezeti mozgalom, a Londoni Junta élén álltak, s akik különböző időben egyúttal az I. Internacionálé vezető testületének is tagjai voltak, s e fórumról is jól ismerték Marxot (de nemcsak innen), — mind kisipari szakmunkások voltak. Marx „összekötői", Eccarius és Lessner szabó, Jung órás, Howell kőműves, Applegarth, Cremer és Lucraft asztalos, Odger cipész, és az egyedüli gyáripari munkás: Hales, a szövőmunkás volt. Ezzel szemben az újak már máshonnan kerültek ki: John Burns és Tom Mann gépészmunkás volt, nagyobb gyárakban dolgoztak, ugyanúgy, mint a nem-szakmunkás gázgyári Thorne, avagy a bányász Keir Hardie. Uj munkásrétegnek, a gyáripariaknak a mozgalomba való bekapcsolódását mutatták. Ami a két generáció közötti politikai határvonalat illeti, megint csak az 1867-es reformokhoz, többek között éppen a választójogi reformhoz kell visszanyúlni, hiszen ennek révén a nagy városokban a munkások jelentős része is választójoghoz jutott — ami az idősebbek számára nagy élményt kínált. S a reform utáni első választás nyomán a liberálisok szövetségében, pontosabban az ő „uszályukban" 1874-ben ténylegesen munkások is a parlamentbe kerültek, így a bányászok szervezetének akkori vezetői. Ami azonban mégis jellemző maradt, az éppen az volt, hogy ezek az igazi munkásvezetők ekkor nem mozdultak el a liberálisok oldaláról. így ekkor volt igazán hegemón az a „lib-lab" irányzat, amely a liberálisokkal karöltve tudott csak elképzelni haladást, s aminek éppen az angol szakszervezeti mozgalomban és vezetői között voltak mély gyökerei13 - amit Marx jól látott. Részben e tendenciát érzékelve, részben ennek mélyebb gazdasági összefüggései ismeretében Marx ténylegesen nem várt gyors változásokat, átütő sikereket a szocializmus angliai áttörését illetően. Mindamellett kisebb szocialista irányultságú szervezetek, klubok az 1870-es években is tovább tevékenykedtek,1 4 sőt az 1870-es években is megjelentek olyan köztársasági-radikális orgánumok, amelyek szocialista gondolatokat is népszerűsítettek. A cikkírók gyakran szintén még a régi generációkból kerültek ki, és „szocializmus-képükbe" ugyanúgy beletartoztak a chartista, mint az owenista tradíciók, de már megjelentek a vulgarizált marxi gondolatok is.1 5 Marx az angol valóság változásait, s ezen belül a progresszió különféle lehetőségeit nagyon sokoldalúan és körültekintően kísérte nyomon. így például egyaránt figyelemmel 13 Az angol szakszervezeti vezetők és a liberális párt kapcsolataira vö. G. C. Roberts, i. m. 14 V. E. Kunyina: Karl Marx i anglijszkoje rabocseje dvizsenyije. Moszkva-Miszl, 1968. 384-386. "V. E. Kunyina, i. m. 387; G. D. H. Cole, i. m. 83-87, Labour's turning point. 1880-1900. Ed. by E. Hobsbawm. London, 1948. 31-33.
