Századok – 1983

KÖZLEMÉNYEK - Tilkovszky Lóránt Erdély nemzetiségei és a weimari Németország diplomáciája 1097

1100 TILKOVSZKY LORÀNT visszaveszik a korábban tett engedményeket is. Megnyugtató megoldást csak az jelenthet, ha a kormányoktól kieszközlik a nemzetiségi jogok biztosítására tett ígéretek konkrét, intézményes megvalósítását. Az erőviszonyok józan figyelembe vétele a kormánnyal való tárgyalások fokozatos kompromisszumos eredményeket ígérő útját javallja; a merev ellenzékiség, a követelések fenyegetődző hangú felvetése, a „kiharcolásukra" való törekvés csak káros visszahatást szülne. Különösképpen ajánlatos tartózkodni az irredentának nyilvánított kisebbségekkel, főleg a magyarokkal való nyílt, tartós és szoros együttműködéstől. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne hasznos bizonyos kapcsolattartás, egymás tájékoztatása, párhuzamos taktika alkalmazása. Egy kisebbségi blokk létrehozása, amit a magyar politika szüntelenül szorgalmaz a szóban forgó délkelet-európai országok vonatkozásában, német szempontból csak mint súlyos helyzetben, rendkívüli jelleggel alkalmazható ideiglenes eszköz jöhet számításba, a kormány presszionálására, de nem az uralom aláásására vagy megdöntésére, hanem vele szemben jobb tárgyalási pozíciók elérésére. Ami külső segítség igénybevételét illeti, a német kisebbségi panaszok Népszövetség elé terjesztésének lehetőségével csak végső esetben kívánt élni, s akkor is azzal a célzattal, hogy a nemzetközi fórumhoz fordulás, vagy lehetőleg már az ilyen irányú szándék kinyilvánítása is, a kormányt a kérdés hazai szuverén megoldására késztesse. A német diplomácia helyeselte, hogy a német kisebbségek kifejezésre juttatják a németországi németséggel való kapcsolattartásra vonatkozó igényüket, de károsnak ítélte a német kisebbségek iránti németországi érdeklődés és pártfogás olykor fenyegetődzésszerű olyan beállítását, hogy a megerősödő Németország majd kikényszeríti a német kisebbségek javára a szükséges intézkedéseket azon államoktól, amelyek vonakodnak azokat maguktól megtenni. Ha Románia viszonylatában tekintjük át a kisebbségek együttműködése kérdésének alakulását a weimari Németország időszakában, a következőket állapíthatjuk meg: az ukránok, bolgárok és más nemzetiségek inkább csak teoretikus részvétele mellett gyakorlati jelentősége igazából csak a magyar-német kisebbségi együttműködésnek volt. Igénye magyar részről merült fel, mégpedig legelőször 1921—22 fordulóján, amikorra a magyarság már kilépett az uralomváltozás elleni tiltakozását kifejező, meddő politikai passzivitásából. A politikai, gazdasági, kulturális térre egyaránt kiterjedő, átfogó népiségj szervezet jellegével létrehozott Magyar Szövetség azonban a román ellenzés miatt kénytelen volt helyét hamarosan átadni a nemzetiségi párt keretére szorítkozó szervezkedésnek. A német diplomáciai iratok azt mutatják, hogy a Magyar Párt egységének megbontására, tevékenységének akadályozására folytatott román manővereket német részről éppúgy elítélték, mint a német szervezkedés ellenében meg-megnyilvánuló hasonló akciókat, de ugyanakkor bírálták a Magyar Párt vezetésének belső ellentéteit, a szászokkal való összevetésben különösen feltűnő járatlanságot a kisebbségi szervezkedésben, a taktikátlanságot a kisebbségi politikában. Mindez ismételten módot adott a barátságos, de határozott kitérésre a szorosabb kisebbségi együttműködés elől, amelyet nemcsak előnytelennek, hanem kifejezetten veszélyesnek is ítéltek az irredentának minősített magyar nemzetiséggel. A Magyar Párt vezetőségéről maguk is azt tartották, hogy a kisebbségvédelem jelszavának hangoztatása hátterében tulajdonképpen Budapest felé tekintő irredenta politikát folytat. Ezzel szemben kiemelték, hogy a romániai németség nem „robbantó elem". A romániai német kisebbségi politika, a Külügyi Hivatal helyeslésétől kísérve, már régen a román kormánnyal való egyezkedés, a román pártokkal való paktumpolitika útját járta, amikor a magyar kisebbségi politika is megpróbált kapcsolatot létesíteni román