Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Társadalom; nemzetiség és ellenzékiség kérdései az erdélyi magyar reformmozgalomban (1830-1843) 1061
AZ ERDÉLYI MAGYAR REFORMMOZGALOM 1087 ságát igazolták : a francia társadalom egysége éppen úgy, mint a polgári szabadság erejével integráló Egyesült Államok, itthon pedig a nem magyar etnikumu nemesség és részben a polgárság (görögök, németek, örmények, zsidók) spontán magyarosodása és politikai magatartása, nem is beszélve tekintélyesebb nem-magyar értelmiségieknek a mérsékeltebb magyar nemzeti törekvéseket helyeslő megnyilatkozásairól. Az 1840-es évek elején új szakaszba lépett ez a nemzetiségpolitika, amennyiben a reformmozgalom vezetői és részesei a magyarosítás szorgalmazása helyett a magyarosodás feltételeit akarták megteremteni.13 6 Az említett példák láttán a régi hungarus és az új francia nemzetfogalom ötvözésével kísérleteztek, bízva abban is, hogy a jogok és kötelességek teljességével élő állampolgár, etnikai hovatartozásától függetlenül, lojális lesz az új és egységes alkotmányos magyar nemzeti államhoz. Ugyan nem ismerték el az együtt élő népeket önrendelkezési joggal felruházott közösségeknek (a nem magyar nyelvhasználati jogok törvényes biztosításáig pedig csak később jut el a magyar politikai gondolkodás), viszont nemzeti igényeik korlátozott kielégítése felé mutatott az, hogy a méltányosság és a nemzeti mérséklet egyre erősebb értékszempont lett a magyar politikai agitációban, hiszen a polgári nacionalizmus kibontakozása kezdeti szakaszában olyan eszmékkel fonódott össze, melyek magát a nacionalizmust is korlátozták.13 7 Paradox módon tehát, ha az 1830-as években a liberálisok nemzeti türelmetlensége bizonyítja azt, hogy komolyan vették a polgári átalakulás ügyét, az 1840-es évektől egyre inkább a türelem, amire természetjogi és politikai megfontolások egyaránt ösztönöztek. Egyelőre még különös egyvelegben kavargott a türelem és türelmetlenség, még egyazon megnyilatkozásban is. Bölöni például 10 millió magyarral vetett számot, de ezen az egészen belül, a magyar nemzet helyének meghatározását — „ezen Nemzet nem mástól függő, nem hódítatott, a több benne való nemzeteknek ez csak lakhelyek" — annak folytatásával egészíti ki, hogy „a hazai Nyelv saját mindeneknél, az a Magyar, ki a Nyelvét másoknál közönségessé akarná tenni, éppen úgy vétkeznék, mint a Német ellenünk".13 8 Wesselényi pedig, miközben az iskolai és az óvodai nevelés útjáni magyarosítás lehetőségeire hívta fel a figyelmet, többször is óvta az erdélyi politizáló közvéleményt az erőszakos magyarosítástól, megyéjét például arra figyelmeztette, hogy „számunkat nagyítani és terjeszteni erőszak és hatalom szülte Módok kezünkbe nincsenek, ilyenekre jogunk sem igen, hatalmunk még kevésbé van".13 9 A haladó erők véleményét tolmácsoló és egyben programjukat is egyre inkább kijelölő Kossuth szerint a magyar törvényhozás jelentse ki, hogy „az ország idegen ajkú lakosait nyelvüktől megfosztani nemcsak soha nem szándékozott, de sőt elismeri, miképpen a magánélet nyelwiszonyaiba törvény által 136 „Erővel akarunk most mindent magyarosítani, de nem találjuk el a módját. Istenért! ne tegyük azt, mit a társországban többen tenni szándékoznak, s a minek már is látjuk rossz következését; erővel nem lehet semmit is végbe vinni" — hangoztatta naplójában már 1834-ben Gyulay Lajos (Kuun Géza: Az 1834-i erdélyi országgyűlés. Töredékek gróf Gyulay Lajos naplójából. Erdélyi Múzeum 1905. 219.), aki 8 év múlva Magyarosodás és Magyarosítás címmel vezércikket tervezgetett, naplójának 28. kötetében, ld. 121. j. 13 7 Púndi: i. m. 254. 13 'Faragó József: Bölöni Farkas Sándor jegyzetei a magyarság létezéséről. Erdélyi Múzeum 1944. 524. 139 OL Gyrás gyűlési jegyzőkönyvek, 34. k. 373.
