Századok – 1982
Műhely - Mályusz Elemér: A Zsigmondkori Oklevéltárról 923/V
932 MÄLYUSZ ELEMÉR / Vajon miért nem valósult meg a kezdetben oly lelkesedéssel és odaadással ápolt terv? Az egyetemi és múzeumi kettős elfoglaltság kétségtelenül fárasztó volt. Annyira azonban mégsem, hogy a tollat le kellett volna tenni. Erre a munka egyhangúsága kényszeríthette Fejérpatakyt. Ezernyi egymástól különböző oklevél kivonatát elkészíteni érdekesebb, a figyelmet inkább lekötő munka, valósággal szórakozás lett volna, mint tucatszámra másolni adományleveleket. Igaz, a diplomatika professzora számára az oklevelek külső jegyeinek vizsgálata mellett a tartalmi vonatkozásoké nem volt oly fontos,, mint amennyire azokat egy társadalomtörténész találta volna. Láttuk azonban, hogy a városok iránt érzett érdeklődésével Fejérpataky bizonyságot tett arról, hogy ezeken keresztül az oklevelek jelentékeny tömegének tartalma is érdekelte, s az ő egyénisége nagyobb méretű volt, mint a munkakör, amelyet betöltött. Voltaképpen a megalkuvás, amelyre kényszerült, bosszulta meg magát érdeklődése ellanyhulásával. Arról szó sem volt, hogy bevallja magának kiábrándulását. Ellenkezőleg, oly anyaggyűjtésszerű munkát folytatott kb. 1900-tól haláláig, mintha csak eredeti elgondolásához kívánt volna visszatérni. Egyetemi szemináriumi, oklevélolvasási gyakorlatait használta fel erre. A tanulás menete itt ez volt: a professzor azon diákjai számára, akik facsimilék segítségével már az alapvető paleográfiai ismeretek birtokába jutottak, a Nemzeti Múzeum levéltárának Törzsanyag címen számon tartott csoportjából egy nagyobb tékában a félév elején több tucat oklevelet hozott magával, s azok közül a vállalkozó szelleműeknek egyet-egyet kiadott tanulmányozásra. A feladat az oklevél lemásolása volt. A következő órán a diák felolvasta kéziratát, amelynek helyességét a professzor a maga mellé ültetett egy-egy hallgatóval együtt ellenőrizte. Kijavítva a tévedéseket, feltárva a tárgyi vonatkozásokat, megmagyarázva az elvétett szó értelmét. Legtöbbet ketten: a szöveget megfejtő és a professzor segítője tanultak, de a többi figyelő is sok ismeretet szerzett a helyreigazításokból, felvilágosításokból, magyarázatokból. A kijavított szöveget a következő alkalommal letisztázva az eredetivel együtt kellett visszaszolgáltatni. Egy-egy kétórás gyakorlaton, az oklevelek terjedelméhez mérten, több-kevesebb oklevél került elintézésre. A letisztázott másolatok, a hallgató aláírásával ellátva, az eredeti oklevelekhez mellékelve máig fennmaradtak. A kutatók, akik a Törzsanyagot, tehát a Nemzeti Múzeum birtokába ajándék vagy vétel útján, egyenként került oklevelek gyűjteményét életük folyamán esetleg ismételten felkeresték, gyakran ráakadhattak saját vagy kortársaik ifjúkori másolataira. Alkalmat nyerve arra a lehangoló megállapításra, hogy munkájuk, minden jó szándékuk és professzori ellenőrzés ellenére sem sikerült úgy, hogy mérget lehetne rá venni, mert a helyreigazító szót időnként bizony félrehallották. Évek során a Törzsanyag jelentős része többé-kevésbé megbízható másolatban elkészült tehát, a Zsigmondkori Oklevéltárnak mintegy potenciális alkotó részévé lett. Mert - s ezt találjuk jellemzőnek — a Fejérpataky által óráról órára folyamatosan kiosztott oklevelek Zsigmond-koriak voltak. Igaz. ezek az oklevelek fejtörést közismerten inkább okozhattak, mint az Anjou- vagy a Hunyadi-koriak, megfejtésük több sikerélményt is jelentett, azt szintén a Zsigmondkori Okmánytár megkezdésére megtette a szükséges intézkedéseket." (Akadémiai Értesítő 8 (1897)210.- A három tékában őrzött másolatok részletes jegyzékét közli Lukinich Imre: A Magyar Tudományos Akadémia történettudományi bizottsága másolat- és kéziratgyűjteményének ismertetése. Budapest, 1935. 71. sk.
