Századok – 1982
Tanulmányok - Engel Pál: Honor; vár; ispánság. Tanulmányok az Anjou-királyság kormányzati rendszeréről 880/V
HONOR, VÄR, ISPÁNSÁG 913 ispáni honorhoz tartozott. 1353-ban azonban már nem, mert külön várnagyságként a nádor fia, Gilétfi János kapta meg.12 5 Feltűnő azonban, hogy Gilétfin kívül az egész időszakból (1330—85) mindössze még egy olyan várnagyról tudunk egész Vas megyében, aki közvetlenül a királytól kapta tisztségét: Ostfi János, a későbbi ispán 1375-ben borostyánkői várnagyként fordul elő.12 6 Vajon arra mutat ez, hogy a vasi várak általában az ispáni honorral jártak? Lehetséges, sőt valószínű, de biztosat mondani egyelőre nem tudunk. A pozsonyi és a vasi—soproni honor példájából többé-kevésbé el tudjuk immár képzelni az anyaország kormányzatát. Az egy vagy két, olykor több megyéből álló honor birtokosa az országnagyok egyike, igen gyakran valamelyik országos vagy udvari főméltóság. Ő a királyság helyi reprezentánsa, még akkor is, ha nem megyéjében, hanem az udvarban tartózkodik. Honorja két összetevőből áll: az ispáni joghatóságból, amelyet a rábízott területen bírói helyettesei gyakorolnak a helyi hatóság élén hol ispáni, hol alispáni vagy más hasonló címmel; továbbá a királyi várakból és birtokokból, amelyeknek haszonélvezete őt illeti, s amelyeket szintén helyettesei — várnagyai, ill. alvárnagyai — útján igazgat. A honor két összetevője azonban szoros egységet alkot, ami megnyilvánul az apparátus működésében is. Személyileg nincsenek külön alispánok és külön várnagyok; egyetlen személyzet van, a honorbirtokos kísérete, amelynek tagjai uruk nevében kormányozzák a honort, alispánként és várnagyként egyszerre. A honor tehát egyrészt várakra épülő hatalmi_s_zeryezet, másrészt joghatósági körzet, akárcsak a 13. században, és a vezetésében ugyanazok az elvek jutnak érvényre, mint magának az országnak az irányításában. A hódítást követő évtizedeket a hatalom fokozatos koncentrálódása, nagyobb szervezeti egységek kialakulása jellemezte. A Károly Róbert által életre hívott várnagyságok a század második felére túlnyomórészt eltűntek, s vagy magánkézre kerültek,127 vagy beleolvadtak egy-egy nagyobb honorba. A Dunántúlon például 1330 körül Csesznek és Hölgykő, Csókakő és Gesztes, valamint Vitány váruradalmai még három kisebb honort alkottak Németi Himfi László, Csór Tamás, illetve Maróti Mihály várnagysága alatt.128 Mindebből néhány évtized múltán semmi sem maradt. Hölgykőt a király lerontatta, a többi négy vár pedig az 1370-es években már a nagy bárók egyikét, Gönyüi János asztalnokmestert, Csór Tamás fiát uralta.12 9 Pontosan ugyanez a folyamat figyelhető meg az ország délkeleti szögletében. Az 1320-as években még külön ispánok, illetve várnagyok parancsoltak Miháld és Zsidóvár, Sebes, Illyéd, Haram, Érdsomlyó és Krassófő, 12 5 1347: F. IX/1. 495; 1353: F. IX/2. 223, 298. 12 6 Dl. 83.344, idézi Fügedi 1977. 112. 12 7 P1. Cserög 1342/72 között (Wertner 185, Csánki II. 232), Kórógy 1343-ban (Fügedi 1977. 153); Bátorkó' 1350-ben (Kumorovitz Lajos: Veszprémi regeszták. Bp. 1953. 426. sz.), Makovica 1364-ben (Fügedi 1977. 165) stb. 12 'Hölgykőre és Csesznekre, amelyek a bakonyi ispánsággal jártak együtt: (1326-30): F. VIII/5. 210; Csókakőre és Gesztesre 1331: AO II. 541, 1336: AO III. 68; Vitányra 1324: Smiiïklas IX. 173; 1328: DF 257 972. 129 1379: Dl. 101.919, vö. Engel 1981. 12. Csókakőn utoljára 1355-ben találkozunk várnaggyal (Dl. 64.675), Vitányon 1353-ban (Dl. 4000). Hölgykőre Fügedi 1977. 142.
