Századok – 1982

Folyóiratszemle - Hitchins; Keith: Woodrow Wilson és Erdély egyesítése Romániával 832/IV

832 FOLYÓIRATSZEMLE i néhány napon belül az utca urává válhatnak, amiért minél gyorsabban végrehajtott ellenforradalmi fordulat ajánlatos. Első lépésként újrafogalmazta a Haase vezette centristák kormányba lépésének feltételeit, majd sor került a spaui titkos vonalon Groenerrel folytatott beszélgetésre. Korábbi egyeztető tárgyalásaik eredményeként megegyeztek a tanácsmozgalom ellen indítandó fegyveres akcióban, a tisztek korábbi befolyásának megőrzésében. Ruge megalapozatlannak tartja W. Sauernek azt az állítását (Das Bündnis Ebert-Groener West-Berlin, 1957), mely szerint a megállapodás a monarchista ellenforradalomról való lemondást is magába foglalta volna, mivel a császárság visszaállításának lehetetlenségével az egykorú dokumentumok szerint az alkut kötő felek egyformán tisztában voltak. Ezzel szemben erősen hang­súlyozza, hogy a valóságos küzdelem nem a monarchisták és a republikánusok, hanem a polgári köztársaság és a tanácshatalom hívei között zajlott. A megegyezés lényegi mondanivalóját a szerző abban látja, hogy a verbálisan a szocializmus mellett nyilatkozó, valójában azonban a tömegek szociális törekvéseit rossz szemmel néző szociál­demokrata vezetők összefogtak a hadsereggel az imperializmus megvédéséért, s ezzel a reakció játék­szerévé váltak. A szociáldemokrata mozgalom alárendelődését szerinte mi sem bizonyítja jobban, mint az 1933-as fordulat, amikor is a militarista erők a megváltozott feltételek között azonnal visszatértek eredeti szociáldemokrácia-ellenes kurzusukhoz. Az elmondottak alapján Ruge nem tekinti megalapozott és aktuális vállalkozásnak Ebért szerepének újraértékelését, politikáját pedig egyértelműen elhibázottnak, irreálisnak minősíti. (Zeitschrift für Geschichtswissenschaft 1978111 955- 971.) E. G. KEITH HITCHINS: WOODROW WILSON ÉS ERDÉLY EGYESÍTÉSE ROMÁNIÁVAL Keith Hitchins ebben a tanulmányában arra az öszefüggésre világít rá, amely Wilson elnök személye és Erdélynek Romániával való egyesítése között állott fenn. Az Egyesült Államok 1912-ben megválasztott elnöke nagy szerepet játszott az I. világháborút lezáró békeszerződések előkészítésében, s azok fő irányelveinek meghatározásában. Meg volt győződve arról, hogy igazságos és tartós béke csak akkor jöhet létre, ha Európa elnyomott népei saját nemzeti karakterüknek és törekvéseiknek meg­felelően fejlődhetnek. Az általa képviselt haladó eszmék abban az általános és növekvő idealizmusban gyökereztek, amely átitatta a századforduló utáni amerikai külpolitikát, és amely legelőször Wilson Tizennégy Pontjában és a Népszövetség létrehozására tett javaslatában nyert kifejezést. Wilson olyan békét akart, amely a népek, és nem az egyes kormányok jogain nyugszik. Ennek legfőbb akadályát a német birodalom katonai erejében látta: amíg azt föl nem számolják, Amerika nem kötelezheti el magát a jövendő békeszerződések részleteit illetően. Minden ország állampolgárai számára biztosítani akarta a döntési jogot jövendő államformájuk felől - következésképpen nem volt szándékában előzetesen megkötni a kezüket olyan megállapodásokkal, amelyek az ő beleszólásuk nélkül döntenek határokról és területekről. A háborúba a szövetségesek oldalán csak mint „társult hadviselő fél" (associated belligerent) lépett be, hogy szabadon dolgozhasson az általa elképzelt igazságos béke megvalósításán. Wilson idealizmusa, és az a tény, hogy a Németország feletti végső győzelem elérésére koncentrált, segítenek magyarázatot adni arra a nyilvánvaló ellentmondásra, hogy egyrészt későbbi, általános kijelentéseiben Ausztria-Magyarország népeinek önrendelkezést ajánlott fel, másrészt pedig ellenezte a Habsburg-birodalom azonnali feloszlatását. Wilson a háború végét kívánta siettetni azzal, hogy megpróbálta rávenni Ausztria-Magyar­országot, kössön különbékét a szövetségesekkel. Elfogadva az osztrák kormány feltételét, megígérte, hogy az Egyesült Államok közvetítőként fog föllépni a szövetségesek felé a birodalom területi integritása érdekében. De az osztrák vezetők félelme a német megtorlástól és az Egyesült Államok változó szerepe a szövetségesek háborús erőfeszítéseiben, zátonyra futtatták a központi hatalmak két fő tagja egymás ellen fordításának kísérletét. 1917. novemberében az Egyesült Államok csatlakozott a

Next

/
Oldalképek
Tartalom