Századok – 1982
Közlemények - Tóth Ede: Mocsáry Lajos elveszettnek tartott röpirata: „A kiegyenlítés” 760/IV
MOCSÄRY LAJOS RÖPIRATA 785 Részemről mint az országgyűlés egyik pártjának csekély tagja,'5 sohasem bírtam felfogni a két párt közt létezett nagy különbséget, nem is osztottam azon animozitást,9 6 melyben néhány ember részéről annyi sok mással együtt részesültem. Azt akarnák elhitetni sokan az emberekkel, hogy a fölirati párt emberei csak terrorizált konzervatívok voltak, ellenben a határozati párt hívei veres republikánusok és összeesküvők. Tudjuk pedig jól, hogy miként áll a dolog. Egyeseket kivéve, kik bizonyos alkalommal valószínűleg más alakulandó pártokhoz szegődnének, a többi, egyik se volt jobb a másiknál, akár Lajtán inneni,9 7 akár Lajtán túlnani szempontból tekintessenek. Ez áll a dolog legbensőbb lényegének tekintetéből. Ami a múlt eljárást illeti, a feliratiak azt tartották: suaviter(?) in modo, fortiter in re98 - hol van a nagy különbség? De hát miért haragudtak oly nagyon egymásra a két pártnak némely emberei? Csak azért biz az, mivel az alkotmányos ember átkozott veszekedő természetű, ha nincs, teremt magának okot a civakodásra, csakúgy, mint két tűzről pattant szomszédasszony. Hát hajdan a papok miért veszekedtek annyit a „filioque"9 9 miatt? Nem is lett volna igazi országgyűlés, ha pártok nem lettek volna. Miként maradhattunk volna pártok nélkül, miután még eddig minden országgyűlésen volt szabadelvű és kormánypárt; micsoda élhetetlen, unalmas emberek lettünk volna mi, ha egyhangúlag énekeltük volna a boldog egyetértés zsoltárait. Az emberfaj farkasf'og^etemény. Valóban, láthatjuk a vüágtörténetben, hogy a pártok éles állását nem annyira a nézetek és célok különbözősége okozza, mint az emberek egyéni különböző volta, megfoghatatlan volna különben a történetvizsgáló előtt a pártok története. Gyakran azt látjuk, hogy igen különböző irányú célok mellett a pártok békében éltek egymással, máskor ellenben majdnem érthetetlen divergenciák'00 mellett véres pártküzdelmeket láttunk. Emberek vagyunk, saját véralkatunk uralkodik rajtunk. De voltak nálunk a legkésőbbi pártalakulásnak históriai okai is. Gyakran nem veszi észre az ember büszkeségében, hogy midőn leginkább tombol szabad akaratára, voltaképpen csak eszköz, csak báb a gondviselés kezében; hányszor gondolja a nemzet is, hogy új és nagy dolgot cselekszik, pedig csak rabja történetének, s öntudatlanul beleestünk a hazánkban 300 év óta fennállott párt-kerékvágásba. A mohácsi vész'0 ' óta legújabb korunkig mindég megvolt a két párt hazánkban analóg állásban folytonosan. A Zápolya'0 2 és Ferdinánd.' °3 .török és német, kuruc és labanc, majd a copfos és haladó, végre a liberális és pecsovics pártok mindig ugyanazon két iránynak különböző kifejezései. Mihelyt az utolsó országgyűlésen a fölirat és határozat mottói feltaláltattak, mihelyt volt mit írni a külön zászlókra, azonnal sodrába ragadt a 300 éves históriai irány, s bár a határozati párthoz szegődött emberek csalódtak volna, azt hivén. hogy ők a Zápolya-pártiaknak, a török segítséghez folyamodóknak, a kurucoknak, a haladóknak, a liberálisoknak utódai, míg a fölirat mellé állókat helytelenül tekintették volna a Ferdinánd-pártiak, a némettel tartók, a labancok, a copfosok, a 95 Mocsáry Deákkal 1864-től szimpatizált, 1861. május 13-án a felirathoz csatlakozott, de Deákkal számos kérdésben nem értett egyet, többek közt Deák és Apponyi György közeledésével, amely a felirat alapvető elvi megállapításainak részbeni tartalmi feladását jelentette. 96 animositas = indulat, ingerültség,gyűlölet '7 Lajta = Ausztria-Magyarország határfolyója 9 8 suaviter(?) in modo, fortiter in re = szerény formában, céltudatosan az ügyben; fortiter in modo, fortiter in re = határozott formába céltudatosan a lényegre - a két országgyűlési párt taktikai különbségét érzékelteti. 9 9 filioque = a reformáció hitvitáira utal Jézus istenfiúságáról. 10 0 divergentia = különbség '0 1 II. Lajos és I. Szulejmán csatája 1526. augusztus 9. '0 2 Zápolya = Szapolyai János (Szepes vára 1487 - Szászsebes, 1540.) 1526. novemberében Székesfehérvárott királlyá koronázzák. 103 I. Ferdinánd (Alcala de Henares, Spanyolország, 1503 - Bécs, 1564.) Zápolyával szemben 1526. devember 16-án Pozsonyban királlyá koronázták, 1527. szeptember 27-én Tokajnál legyőzte Zápolya seregeit, szeptember 28-án Székesfehérvárott ismét királlyá koronázták, 1528-ban Zápolya Lengyelországba menekült. 1529-ben Ferdinánd Szolimánnal szövetkezve bevette Budát, ezzel állandósult az ország területi felosztása a Habsburgok és a török között.
