Századok – 1982
Közlemények - Varsányi Péter István: Nagykikinda és a Délvidék 1848 tavaszán 718/IV
NAGYKIKINDA ÉS A DÉLVIDÉK 1848 TAVASZÁN 719 felossza. (Az osztás igazságtalansága miatt már akkor többen panaszt emeltek, minden siker és eredmény nélkül.5 ) A telkek s legelők mellett így is maradtak fenn tekintélyes területek a helység határaiban (pl. az úgynevezett puszták), amelyeket — s ez volt a gyakoribb eset — külön szerződéssel és külön szolgáltatások ellenében ugyancsak bérbe adtak azzal a kikötéssel, hogy azokat nem lehet úrbéres földekké változtatni.6 A kapott földet a későbbiek során többen eladogatták, így kerültek azok a „vagyonosabb és szorgalmasabb'' gazdák kezébe. Mivel a föld értéke időközben megnövekedett (az 50 forintos eredeti ár 1848-ra 80-100 forintra nőtt), ez újabb megmozdulások kiváltó okává vált: „Találkoznak emberek, kik vagy birtoktalanok, vagy népszerűséghajhászók, s ámbár az eladás örök időre történt, új osztályt sürgőinek" — írta 1848. április 28-án a Pesti Hírlap. Azzal érveltek, hogy a szerződést a kerülettel csupán 10 évre kötötték, a kapott földet így senki örökre el nem tulajdoníthatta. 1847-ben a — tíz év lejártával - aktuálissá vált a kincstári szerződések megújítása. Mivel a szerződésújítással együtt időszerű lett a közföldek újraosztása is, indokoltan merült fel az alsóbb néprétegek részéről az újraosztás követelése. Csakhogy az említett gazdák, vagyis a földek birtokosai ezt elkerülendő, más megoldást szorgalmaztak; olyasfélét, mint a tiszai kerület, amely az 1847—48-as diétához fordult, hogy eszközöljön ki számára a kincstárnál örökváltságot. Ebben az esetben ugyanis a földek végleg azok kezén maradtak volna, akik éppen birtokolták azokat. Mindez bizonyítja annak a megállapításnak az igazságát, hogy a kerület társadalmán belül sokkal szélesebb ívű differenciálódás ment végbe, mint amilyen az úri fennhatósággal közvetlenül nyomott úrbéresek soraiban megfigyelhető.7 Az így kialakult társadalmi feszültség kínálta lehetőséget többen igyekeztek saját hasznukra fordítani. A Luka Kendjelac vezetésével alakult csoport úgy akart a helyi hatalom birtokába jutni, hogy programjába a fölös földek felosztásának ígéretét vette fel. Számításuk bevált: Kendjelacot megválasztották a kikindai kerület főbírájává. A Pesti Hírlap cikkírója 1848. április 28-án jogosan kérdezhette meg: „A czél ugyan el van érve. a tisztújítást illetőleg; de miként fogják azon jó urak ígéretüket a felosztás iránt beváltani? " A választ nem nehéz elképzelnünk: a földosztó ígéret - Thim József szavaival — „maszlagnak bizonyult", a vagyontalan nép (köztük jórészt szerbek) meggyűlölték Kendjelacot is. a tanácsot is.8 Következésképp 1848 tavaszán Kikindán farkasszemet néztek egymással a szegény parasztok és a fölös földeket birtokló tehetős gazdák. Áprilisban az elégedetlen kedők megszállták a kerületi tanácstermet, s a közgyűléstől kikényszerítették a majorsági földek felosztásának ígéretét. Ezután — biztosításképp — a „nép kebeléből" 64 tagú képviselőcsoportot választottak azzal a megbízatással, hogy a felosztáshoz új „osztálykulcsot" dolgozzanak ki.9 A tanács áthidaló javaslatával — azaz, az úgynevezett illetőségen túli és a karakter-földek kiosztásának kilátásba helyezésével - az elégedetlenkedők nem érték be.1 0 A földdel rendelkező módosabb gazdák fenyegetőztek, a néptömeg hasonlóképpen viselkedett. Az indulatok puskaporos hordója robbanással fenyegetett . . . 5 Pesti Hírlap (továbbiakban: P. H.), 1848. 79. sz. (június 10.) 6 Varga J.; i. ni. 18. 7Ua. 11. " Thim József: A magyarországi 1848-49-iki szerb fölkelés története Bp.. 1935. 1. 66. 'P. H. 1848. 4i. sz. ' 0 Ua. 79. sz. 7*
