Századok – 1982
Tanulmányok - Lukács Lajos: Frigyesy és Garibaldi 1866–68-ben 689/IV
698 LUKÁCS LAJOS szárnyát fedezzék, és nyugtalanítsák az ellenfél — egyébként jól védett — hegyi állásait.26 Ezzel a felhasználási móddal természetesen sem Garibaldi, sem bajtársai nem voltak és nem is lehettek megelégedve. Az első pillanattól messzemenően tapasztalhatták hátrányos kezelésüket a hivatalos hadsereg kötelékeivel szemben, ellátottságuk fogyatékosságait mind a fegyverek, mind a ruházat és az élelmezés terén egyaránt. De e felettébb mostoha viszonyok és kezelés ellenére, a garibaldista csapatok megtették kötelességüket. Vállalva e kényszerűen kiosztott szerep minden előnytelenségét és nehézségét, arra tettek kísérletet, hogy kiszélesítsék a számukra kijelölt katonai szerepet, hogy érdemlegesebb fegyveres győzelmet arassanak ellenfeleikkel szemben. Ebben a helyzetben szemlélve Frigyesy szerepét, elmondható, hogy messzemenően megfelelt Garibaldi beléje helyezett bizalmának és várakozásának. A passzív védelmi szerep helyett Garibaldi az offenzíva mellett döntött, amikor 1866 júliusában a közel 20 ezer főt számláló önkéntes sereg megkezdte támadását a Giudicarie völgyében azzal a céllal, hogy kikényszerítse az előrehaladást a tartomány fővárosa, Trento irányába, melynek megtartására Kuhn osztrák tábornok minden lehetőt elkövetett. Az idő a gyors előrehaladást és katonai sikert annál is inkább politikai szükségletté érlelte, mert némiképpen ellensúlyozhatta az olasz kormány fegyverszüneti tapogatódzásait, Velence és szűkebb tartománya békés megszerzésére irányuló szándékokat, melyeket a porosz katonai sikerek után III. Napóleon császár is előszeretettel támogatott. Nem kis áldozatokkal járó harcokban Garibaldinak sikerült áttörni az osztrák védőállásokat a Giudicarie völgyében és elfoglalni Storót. Mialatt a Frigyesy vezette 9. ezred 2. zászlóalja tovább tört előre északi irányba, és kemény harcokban elfoglalta Condinót, azalatt Garibaldi keletre fordult, és a Val di Ledron keresztül kényszerítette ki az előrehaladást, érzékeny csapást mérve július 21-én Bezzeccánál az osztrákokra, amit hamarosan a Garda-tó északi csücskén fekvő Riva városának bevétele követett. Innen már alig félszáz kilométer választotta el csak az önkénteseket Trentótól, mely felé a Val Sugana völgyén keresztül Medici tábornok seregei is közeledtek.2 7 A garibaldista katonai sikereknek stratégiai jelentőségét ugyan lehetett hivatalos olasz körökben kisebbíteni, de azt képtelenség volt tagadni, hogy érdemleges olasz katonai eredményeket a háború ezen kritikus szakaszában csakis a garibaldista önkéntesek értek el, míg a La Marmora vezette jól felszerelt seregek visszavonulásra kényszerültek. A trentói harcoknak, ha általános katonai értelemben alárendelt szerep is jutott, aligha tagadható meg tőlük a figyelemre méltó politikai és morális jelentőség, mellyel a nemzeti felszabadító harcot támogató szélesebb olasz tömegek hangulatára ösztönzőleg hatottak. Ugyanis annak bizonyítékait szolgáltatták, hogy igenis lehetséges az osztrák hadsereggel szemben eredményesen küzdeni és a custozai, valamint a lissai tengeri vereség elsősorban a vezetés csődjéről, tehetetlenségéről tanúskodott. Megfelelő kezekben és irányítás alatt az olasz nép képes nemzeti célkitűzéseinek valóraváltására. Ennek az olaszok számára korántsem lebecsülhető hitnek a megerősítéséhez járultak hozzá Garibaldi trentói harcai 1866-ban, és ennek keretében értékelhető kellőképpen Frigyesy Gusztáv szerepe is. 26 Vö. Garibaldi: Memorie. I. m. 406. és köv. 1.; G. Adamoli: Da San Martino a Mentana. Milano, 1892. 231. és köv.; G. Codolini: Il Quarto Reggimento dei volontari ed il Capo d'operazione in Valcomonica nella campagna del 1866. Firenze, 1867. 27 Kuhn : Der Gebirges Krieg. Wien. 1870.; Szécsi Mór: Az osztrák-olasz háború 1866. Budapest, 1893. 204. és köv.; A. Branca: La campagna dei volontari italiani nel Tirol. Firenze, 1866. 34. és köv.; Ugo Vaglia: 1866 da Salo a Bezzecca. Brescia, 1966.
