Századok – 1982
Történeti irodalom - Gazdasági elmaradottság; kiutak és kudarcok a XIX. századi Európában. Az európai periféria az ipari forradalom korában (Ism.: Mérei Gyula) 600/III
TÖRTÉNETI IRODALOM 603 előző, számos régióban előkészítő, a 14-15. századig visszamutató történelmi előzményekig, egyes utalásokkal - Marc Bloch és mások kutatásai nyomán - még korábbi időkig, hogy érzékeltethessék a 15-16. század óta gazdasági centrummá alakuló nyugat-európai országok történelmi fejlődésének az ettől kezdődően a periférikus, félperiférikus funkciójúvá visszalépő régiókétól eltérő - már több évszázaddal korábban észlelhető - fejlődési különbözőségét. A szakirodalom jelentős része ugyanis nem vizsgálta még a 16-18. században végbement, a tőkés fejlődésre való átmenetet - régiónként kisebb vagy nagyobb vargabetűkkel előkészítő folyamatokat vagy éppen a történelmi adottságok miatt ennek a történelmi feladatnak az ellátására való képtelenségnek a korábbi évszázadok folyamataiban fellelhető okait. A történelmi előzményeknek - ezeken belül a belső gazdasági-társadalmi szerkezet, az intézményrendszer állapotának, az állam szerepének - feltárása megóvja a két szerzőt attól, hogy azoknak a hibájába essenek, akik csupán külső tényezőnek, méghozzá a gyarmati leigázásnak és egyoldalúan a gyarmatosító érdekeit szolgáló külkereskedelemnek és működő tőkekivitelének tulajdonítják az Európán kívüli periféria régióinak az elmaradottságát, vagy - és ez a másik, bár kevésbé számos képviselőt számláló véglet - kizárólag a belső állapotok fejletlenségéből eredeztetik a periférikus helyzetet. Berend T. Iván és Ránki György írásának egyik nagy erőssége az, hogy körültekintően elemzi a tőkés irányú átalakulás belső feltételeit (a társadalmi-politikai feltételeknek, az átalakulás „emberi" tényezőinek - ideértve a népesség alakulását, a belső migrációt és az emigrációt, a közegészségügy állapotát, külön nyomatékot helyezve arra, hogy az európai periférián nem volt lehetséges a gazdasági és a népesedési folyamatok olyan kölcsönhatása, mint a centrumban. Hangsúlyozza a tanulmány az állam szerepének a jelentőségét a külkereskedelmi kapcsolatok, a tőkekivitel és a külföldi tőkék igénybevétele vonatkozásában. Rávilágít arra, hogy az európai periférián a modern tőkés átalakuláshoz, az ipari forradalom elindulásához elengedhetetlen az európai periféria egyes régióiban már a 16-18. században észlelhető külső piaci „szívó hatás", amely az angol, majd később a nyugat-európai országok ipari forradalmának és 1789 francia forradalmának, a „kettős forradalomnak" (Hobsbawm) nyomán felerősödő külső ösztönzésként felgyorsítja a periféria más régióiban is a tőkés irányú átalakulás felé tartó lépéseket. Ezt követően erőteljesen húzza alá az értekezés, hogy ez a hatás - régiónként eltérő mértékben - csak ott érvényesülhetett, ahol a külső feltételek erre többé-kevésbé adottak voltak és ahol a nagyhatalmi politika, vagy a nemzeti önállóságra irányuló törekvések és mindezeken a területeken az állam tevékenysége segítette az átalakulási folyamatot. Ugyanakkor a szerzők - a bevezetőben jelzett szemléletű munkákkal vitázva - azt is bizonyítják, hogy az európai, majd a vüágkapitalista centrum és az európai periféria gazdasági kapcsolata - bizonyos megszorítással talán a legelmaradottabb balkáni országokat kivéve -, a történelmi előzmények folytán korábban alakult ki, és emiatt semmiképpen sem hasonlítható ugyanennek a centrumnak és az Európán kívüli perifériának kapcsolatrendszeréhez, mely utóbbihoz a centrum fékező, torzító hatása a közvetlen katonai-politikai uralom, a belső döntési lehetőségektől való megfosztás körülményei között érkezett el. Annak a kérdésnek vizsgálata, miképp tagozódott be az európai periféria a tőkés világgazdasági rendszerbe, és ebben mekkora szerepet játszottak az egymásra ható külső és belső erők, mit hozott az európai periféria országai számára a betagozódás, elvezeti a szerzőket ahhoz a következtetéshez, amely szerint „a centrum-periféria állapot a valóságban történelmi kategória, maga is változó". (13. о.) A periféria a centrum függőségi rendszerébe illeszkedik, és így viszonyai a centrumnak alárendelten alakulnak. Az egyenlőtlen kapcsolat a centrum javát szolgálja olykor pusztító, máskor ösztönző hatásokkal, úgyhogy megfelelő történelmi körülmények között a felzárkózást is szolgálhatja. (Uo.) A kettős nyugat-európai forradalom idején az európai periférián nem volt elegendő spontán belső hajtóerő, amelynek révén csupán saját erőforrásaira támaszkodva ráléphetett volna az iparosodás tőkés, polgári demokratikus útjára. Sőt: 1800-hoz viszonyítva 1860-ra, miután Nyugat-Európa többi országa - ipari forradalma kiteljesedvén — felzárkózott Angliához, a többi régió elmaradottsága még tovább nőtt, Európa kettéválása a korábbinál jóval szembetűnőbbé lett. Az ipari forradalom útján előrelépő európai centrum külső ösztönzése nélkül a periféria nem léphetett a modernizálás útjára. Az azonban, melyik régiónak sikerült felzárkóznia a centrumhoz, vagy legalább elindulnia efelé, melyik rekedt meg, az a természeti és földrajzi erőforrások gazdagságától, a közlekedési lehetőségektől, a protoiparosítási előzményektől, a polgári átalakulás teljességétől vagy részlegességétől, számos országban a régi uralkodó osztályok hatalmának átmentődésétől, valamint attól függött, mennyire hatott a gazdaságra a feudális eredetű nagybirtok továbbélése és hatása, továbbá attól, hogyan alakult a 12*
