Századok – 1982
Tanulmányok - Niederhauser Emil: Jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában 562/III
568 NIEDERHAUSER EMIL A jobbágyok felszabadítására, a parasztkérdés, az agrárviszonyok rendezésére elvont elméleti találgatásokon túlmenően objektíve két minta állt rendelkezésre, az angol és hamarosan a francia. Az Egyesült Államokkal csak nagyon kevesen ismerkedhettek meg, annyira eltérő volt, nemcsak szubjektív ítéletük, hanem az objektív helyzet alapján is, hogy távoli analógiákon és nagyon messzinek tűnő lehetőségeken túl konkrét útmutatást nem nyújthatott. Maradt tehát az angol és a francia minta. Nagyon durván leegyszerűsítve a dolgot az agrárkérdés megoldása úgy, hogy minden föld a földesúr tulajdonába kerül, és úgy, hogy minden föld a paraszt tulajdonába kerül. A leegyszerűsítés annál durvább, mert a kortársak végképp nem így látták. Pontosabban, úgy tűnik, az angol mintát egyáltalában nem látták, abban az értelemben, hogy az angliai fejlett tőkés viszonyok a kortársak számára az ipar mintáját jelentették, az alkotmányos állapotok, a politikai megoldás mintáját, de az agrárkérdés megoldására egyáltalában nem jelentett mintát. Maradt a francia minta. Ez természetesen szorosan kapcsolódott a francia forradalomhoz, ezért sokak számára eleve elutasítandónak számított. A földesúr a nemzeti javak eladásától nem tudta elválasztani a nyaktiló emlékét. Sokak számára persze éppen ezért volt kívánatosabb a francia megoldás, mert nyilvánvalóan radikális volt. Közbevetőleg egy mozzanatra nem árt figyelmeztetni. Akárki és akármilyen megfontolásokból töprengett a jobbágyfelszabadítás módozatain, a legritkább esetben számolt ennek tisztára gazdasági jelentőségével, lehetséges következményeivel. Jobbágyfelszabadítás és utána bekövetkező szabad tőkés fejlődés — ilyen közvetlen összefüggést kevesen láttak meg. Kissé általánosabban a polgárosodást már sokan emlegették, de ez sok minden mást jelentett, elsősorban politikai liberalizmust, és megint nem állt közvetlen összefüggésben a jobbágyfelszabadítással. A jobbágyfelszabadításra erkölcsi, nemzeti, politikai megfontolásokból lesz szükség, ennek megfelelően gondolkodott és tervezett mindenki. Ez a magyarázata annak is, hogy a jobbágyok személyének teljesen szabaddá tétele, a földesúri joghatóság felszámolása és egyéb, ehhez hasonló teendők senkinek sem okoztak fejtörést. Ezt mindenki természetesnek vette, aki bármilyen formában kívánatosnak tartotta a változást. Ugyancsak egyetértés volt nagyjából abban, hogy a jobbágyi szolgáltatásokat egyszerre vagy fokozatosan kell megszüntetni. Ez a jobbágy személyes szabadságának és az erkölcsi megfontolásnak a követelménye volt egyaránt. Csakhogy a szolgáltatás a földesúr jövedelmét jelentette, ebből élt meg. Ha ez elmarad, akkor mi lesz vele? A szolgáltatások felszámolásának a kérdése így kapcsolódott össze óhatatlanul a földtulajdon kérdésével. A földesúr ennek fejében kapja a szolgáltatásokat. Ha ezeket elveszti, akkor legalább magát a földet kell tulajdonában megtartania. Függetlenül attól, hogy ez a föld az ő kizárólagos tulajdona, vagy a parasztnak is van használati joga hozzá. (A kétféle változat, láttuk, csak a második jobbágyság által jellemzett területen volt ismeretes.) Ebből pedig logikusan következett, hogy tehát az egész földnek a földesúr korlátlan polgári tulajdonába kell kerülnie. A szabad paraszt majd bérmunkás lesz, ha eddig robotolt, vagy bérlő, ha eddig egyéb szolgáltatásokkal tartozott. Az élet minden megrázkódtatás nélkül mehet tovább. Ez a megoldás természetesen egyoldalúan a földesúr javára oldotta volna meg az agrárkérdést. Az ismert, gyűlölt vagy lelkesen üdvözölt francia minta persze ennek tökéletesen az ellenkezőjét sugallta. Minden földet a paraszt tulajdonába kell adni, legalábbis minden földet, amelyet eddig használt és birtokolt. De ennél a félmegoldásnál a
