Századok – 1982
Tanulmányok - Niederhauser Emil: Jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában 562/III
JOBBÁGYFELSZABADÍTÁS KELET -EURÓPÁBAN 563 alatt álló földterület nagyobb része, szinte azt is mondhatnák, legnagyobb része, a parasztok birtokában volt, akik azt saját felszerelésükkel művelték. Kétségtelen, nagy különbségek adódtak abból, vajon ez a paraszti művelés a magyarországihoz hasonlóan a szántót tekintve elkülönült paraszti (jobbágyi) telkeken folyt, vagy maga a szántóterület is még faluközösségi birtokban volt. Ez utóbbi esetben is, még a föld újrafelosztásával együtt, a megművelt terület zöme paraszti gazdaságok használatában állt. Ugyancsak jelentős különbségek adódhatnak abból a szempontból, vajon a paraszti gazdaságnak volt-e valamilyen törvényben rögzített joga a föld használatához, vagy egyszerűen csak a szokásjog kérdése volt ez. A Habsburg-birodalom, meg az egykori lengyel-litván Rzecz Pospolita egész területén, függetlenül attól, hogy ennek legnagyobb része ekkorra már orosz uralom alá került, de még az oszmán területen is megvolt ez a birtoklási jog, a rája a Balkánon tasaruf-ot, írást kapott arról, hogy használhatja a földet. Persze ez a föld, a szántó, a legelő, az erdő — minden a földesúr tulajdonának számított. Ez a földesúr lehetett az egyház, az állam (a balkáni oszmán terület nagy részén már csakugyan közvetlenül az állam), az uralkodó, a legtöbb esetben persze a feudális uralkodó osztály tagjai. Ennek a tulajdonjognak az alapján követelték meg és hajtották be a parasztoktól a különböző szolgáltatásokat. Mielőtt azonban ezek kérdésére rátérnénk, még egy jelenséget kell jeleznünk a földbirtokviszonyok szempontjából. Az oszmán terület kivételével mindenütt egyebütt találkozunk a majorsági gazdaság, vagyis a földesúr saját kezelésében álló, a jobbágyok robotmunkájával termelő nagybirtok tényével. A második jobbágyság területén (az eredeti porosz tartományok, a két Mecklenburgi Nagyhercegség, a Habsburg-birodalom, a Rzecz Pospolita) ez a majorsági gazdaság (a porosz Vorwerk, az ebből származó lengyel fohvark stb.) nagyjából a 16. századtól felbukkanó jelenség volt. Orosz birodalmi területen inkább csak a 18. századtól, a két dunai fejedelemségben még később találkozhatunk vele. Az utóbbi évtizedek gazdaságtörténeti szakirodalma sokat foglalkozott ezzel a jelenséggel, anélkül, hogy akár eredetére nézve valami egységes, elfogadható magyarázat született volna, még kevésbé tudjuk lemérni ténylegesen a majorság arányát a művelt terület egészében. Inkább csak impressziók alapján kockáztatjuk meg azt a hipotézist, hogy ez legfeljebb a — hangsúlyozzuk — megművelt terület 15— 20%-ára terjedhetett ki, adott korszakunkban egyes területeken még növekedett is, másutt ezt a növekedést állami törvények megakadályozták. Itt még egy olyan mozzanatot kell említenünk, amely részben az előbb említett földbirtoklási paraszti joggal is összefügg. A második jobbágyság területének nagy részén azt tapasztalhatjuk, hogy a csakugyan földesúri kezelésben álló majorsági földterület jelentős, alkalmasint nagyobb része ténylegesen ugyancsak a parasztok birtokában van, csakhogy jogilag már más mérce szerint, szerződés alapján. A nem földesúri, hanem paraszti (rusticalis, a magyar gyakorlatban úrbéri) föld mintegy közjogi alapon nyugszik, az itteni szolgáltatásokat, birtokviszonyokat az állam szabályozza, vagy legalábbis elvileg mindenki elismeri ehhez való jogát. A majorsági föld birtokviszonyai magánjogi jellegűek voltak. Oszmán birodalmi területen elvben ez a különbség ismeretlen volt. A föld egészében a szultán tulajdona. Az ebből az általános elvből elkülönített föld (a teljes magántulajdonban álló mülk, a kegyes alapítványokat szolgáló vakuf) terjedelmében jelentéktelen, vagy legalábbis annak mondják. Az európai feudalizmusra emlékeztető szolgálati hűbérbirtok,
