Századok – 1982

Tanulmányok - Ránki György: Az angol ipari forradalom kérdéséhez 539/III

548 RÁNKI GYÖRGY Véleménye szerint a gazdasági fejlődés kulcsa az újítás, és az személyesen az újító kezében van. Ha az újítások nagy tömege jelentkezik, akkor jutunk el az ipari forradalomhoz. Természetesen ez a nézet, mely a vállalkozót teszi meg végül is az átalakulás centrális figurájává, szintén megkerüli a kérdést, mi az oka annak, hogy egy történelmileg adott szakaszban az újítások és újítók különösen nagy számban jelentkeznek; olyan nagy számban, hogy az már nem egyszerűen mennyiségi növekedést, de minőségi változást is idéz elő a gazdasági fejlődésben.1

3 A társadalmi struktúra - akár abban a formában, hogy mikor képes egy társadalom a tőkefelhalmozásra, mikor alakul ki egy meghatározott megtakarítási hajlandóság, mikor alakul ki az újítók ösztönzése és az újítások befogadása és alkalmazása — végül is minden teóriában felmerül, hol kimondva, hol kimondatlanul. Kimondottan is jelentkezik azokban a nézetekben, melyek a társadalom megváltozott struktúrájában és megváltozott értékrendjében keresik az ipari forradalom döntő faktorát. Ismert és túlzott általánosítások akár a vallások, akár meghatározott magatartások szerepére vonatkozólag, aligha elfogadhatók. A társadalmi struktúra döntő szerepét hangsúlyozók inkább csak arra voltak jók, hogy a történelmi fejlődést technikai és gazdasági faktorokra leegyszerűsítőkkel szemben felemeljék óvó szavukat, és szállítsanak bizonyos ellenérveket, semmint hogy kielégítő magyarázatát adják ennek a komplex folyamatnak. Ez ismét a gazdasági tényezőket keresők táborát erősítette, akik a modern közgazdaság teoretikus nézeteiben bőven találtak maguknak muníciót, midőn kereslet-orientációs növekedést véltek felfedezni az ipari forradalom mögött. Keynes nézetei, melyek a jövedelmeket és a foglalkoztatást a beruházások függvényének tekintik, és hangoztatják, hogy tömegtermelés és gyáripar elképzelhetetlen lenne megfelelő piac nélkül, a piacot állították a vizsgálat előterébe, Belső vagy külső piac? Hobsbawm szerint „ipari gazdaságunk kereskedelemből, mindenekelőtt az elmaradott országokkal való kereskedelemből nőtt ki"1

4

. Ennek a tézisnek azonban ellentmond Bairochnak az a számítása, mely a 18. századi növekedés 5—9%-ára becsüli a külföldi pótlólagos kereslet igényét.1

5

Ezek szerint a növekvő termelés 91-95%-ra a hazai piac növekvő szükségletét elégítette ki. Az össztermelésre vonatkozó adatok is hasonló számokra utalnak. A szerző arra is rámutat, hogy ha feltételezzük — és erre minden okunk megvan —, hogy a külső piacok nagyobb haszonnal dolgoztak, úgy mintegy 1/3-dal magasabb haszonkulccsal számítva is, legfeljebb 10—12%-ra rúghatott a külső piacról származó tőkefelhalmozási részesedés. Az ipari forradalom két kulcságazatában — a textil-és a vasiparban — sem jutunk ennél lényegesen magasabb arányokhoz. M. Flynn is azzal érvel, hogy „a legtöbb iparág számára, és egészében az ipar egésze számára a belső kereslet volt a döntő, és ez gyakorolta a legnagyobb befolyást a termelés növekedésére".1

6

A külső piacok impresszionáló növekedése ellenére, mely már utal arra, hogy az ipari forradalom Angliában is mint a tőkés világgazdaság részeként érlelődött, végül is az állásfoglalások többsége a belső piac döntő szerepe felé hajlik. És ha a megoszló szakértői vélemények között aligha lehetne egyértelmű igazságot tenni, vagy valamiféle arany 13

J. A. Schumpeter: A gazdasági fejlődés elmélete. Budapest, 1980 14

E. Hobsbawm: Industry and Empire. 54. 15P. Bairoch: Commerce exterieure et développement économique de l'Europe au XIX siècle. Paris, 1976. 62. kk. 16M. Flynn: The Origines of Industrial Revolution. London, 1968.