Századok – 1982
Tanulmányok - Ránki György: Az angol ipari forradalom kérdéséhez 539/III
AZ ANGOL IPARI FORRADALOM KÉRDÉSÉHEZ 545 hogy szilárd alapokkal bírt az angol mezőgazdaságban. „1700 és 1800 között csodálatos változás történt — íija az angol mezőgazdaságról egy szerző. — Anglia nemcsak megkétszereződött népességét tudta élelmiszerrel ellátni, de megfelelő takarmányt biztosított a megháromszorozódott lóállománynak is.1 0 " Ismeretes, hogy — nagyjából a 18. századig — a mezőgazdaság — amely a terméseredmények révén meghatározó szerepet játszott az országok gazdasági életében - nem volt képes rendszeres, nagy mennyiségű többletet termelni. A maithusi csapda éppen abban rejlett, hogy a népesség növekedésének a mezőgazdasági termelés szintje eleve korlátokat teremtett. Bár új földek termővé tételére volt ugyan lehetőség, ezek azonban jobbára gyengébb minőségű földek voltak, a régi földeken pedig kétségtelenül tapasztalható volt a csökkenő hozadék. Évszázados tapasztalat volt, hogy általában egy mezőgazdasági termelő körülbelül 20—25%-kal tudott többet termelni, mint saját — és nem termelő családja - szükséglete. Ezt a felesleget sajátították el a feudális uralkodó osztályok a különböző szolgáltatások - kilenced, tized — formájában. Abban az esetben azonban — és ez az eset rendkívül gyakori volt a kizárólagosan az éghajlat szeszélyétől függő mezőgazdaságban —, ha rossz volt a termés, úgy gyakori éhínség ütötte fel a fejét, vagy nem volt biztosítva az egyszerű újratermeléshez szükséges vetőmag stb. Ezekben az esetekben éleződött ki különösen a földesúr-jobbágy ellentét, ilyenkor jutottak oda, hogy a feudális kizsákmányolás már a megélhetést is veszélyeztette. A fejletlen közlekedési viszonyok miatt igen nehéz volt más vidékek esetleges többletéből az élelemhiányt ellensúlyozni, ezért a gyakori éhínségek meglehetős szabályossággal ütötték fel fejüket, eleve a népességnövekedés gátjává váltak, és rendszeresen pusztították a lakosságot. A mezőgazdaság alacsony termelékenysége természetesen a társadalmi munkamegosztás kiterjedését is gátolta, hiszen nem volt elegendő nélkülözhető munkaerő,.mely a mezőgazdaságból az iparba áramolhatott volna. A 18. századi változás lényegét már abban jelölhetjük meg, hogy a termelékenység növekedése folytán a terméstöbblet mintegy 40—50%-ra emelkedett, mely normális időkben már komoly mennyiségű munkaerőt szabadított fel, de rossz termés esetén — ebben az időszakban 30—50%-os termésingadozás sem volt rendkívülinek tekinthető — sem idézte fel az éhínség rémét. Egyes becslések szerint az egy acre-ra eső búza terméshozama 1200 és 1650 között 8 bushelről 11 bushelre nőtt. A következőkben egy évszázad elegendő volt hasonló nagyságú (kb. 30%) növekedéshez, ezt követően pedig 1750 és 1800 között egy fél évszázad alatt értek el hasonló arányú növekedést. 1800-ban már 20 bushel volt egy acre föld búzahozama. Nem véletlen, hogy a 18. század közepén Anglia komoly mezőgazdasági exportáló országgá vált. Az angol mezőgazdasági termelés növekedése jórészt négy mozzanatra vezethető vissza. Egyrészt, hogy a nyomásos gazdaság, mely kettős, fejlettebb vidékeken hármas formában évszázadokig uralkodott, és amely a termőterület jelentős részét állandóan ugaron hagyta, fokozatosan átadta helyét a növényváltó gazdaságnak, mely a különböző jellegű és mélységű vetések mellett a földet jobban kihasználta, és magasabb terméshozamokat eredményezett. Egyidejűleg egy sor új kultúra kezdett elterjedni, melyek közül különösen a takarmánynövények voltak jelentősek! A 18. századi Angliában fokozatosan alkalmazták az új munkaeszközöket. így különösen a faekének vasekével, vagy 10E. L. Jones: Agriculture and Economic Growth in England 1650-1815. London, 1965.
