Századok – 1982

Tanulmányok - Ránki György: Az angol ipari forradalom kérdéséhez 539/III

542 RÁNKI GYÖRGY minden ipari beruházás, annál is inkább, mivel a kor technológiai sa'nvonala mellett a beruházási költségek (inkább forgó, mint álló tőkére volt szükség) viszonylag alacsonyak voltak. Angliában azonban nemcsak gazdasági értelemben voltak meg az ipari fejlődés kedvező feltételei. Már a 18. században jórészt eltűntek azok a társadalmi korlátok is, melyek a kontinensen még erősen akadályozták a kapitalista viszonyok kibontakozását, az ipar megerősödését. Angliában — nem kétséges, a polgári forradalomnak ebben oroszlánrésze volt — az egész intézményrendszer, az állami struktúra, a társadalmi mentalitás, lényegében kereskedelem- és iparcentrikus volt, tehát a gazdasági élet állott érdeklődése középpontjában. Különösen az angol vezető osztályok ipar iránti nyitottságát érdemes kiemelni. Hiszen a kereskedelemnek - legalábbis korábban - Angliában nagyobb jelentősége volt, de Franciaországban is a kereskedelem még mindig becsültebb polgári foglalkozás volt, mint az ipar. Az iparral kapcsolatos francia mentalitást még a 19. század első felében is a legnagyobb pénztőkés Rotschild ismert mondása jellemezte. Ha valaki el akaija veszteni a pénzét, akkor arra három lehetőség kinálkozik: egyik, ha a nőkre költi, a másik, ha a szerencsejátékot űzi, a harmadik, ha az iparba fekteti. Nos, az angolok az ipar kérdését máshogy látták. A vezető angol társadalmi osztályok piac- és profitcentrikus szemlélete az iparűzést teljesen elfogadta, és ugyanúgy nem tekintette valamiféle dehonesztáló foglalkozásnak, mint a kereskedelmet. A kereskedelmi és egyéb tőke fokozatosan ipari tőkévé kezdett válni, mely nemcsak alávetette és uralta a termelést, de lényegesen behatol a termelési folyamatokba, és gyökeresen átalakítja azt. A 18. századi angol gazdaságpolitikát — és ebben egyaránt fellelhetők gazdasági és társadalmi mozzanatok — már erősen az ipar, pontosabban az ipar belső piacának védelme határozza meg. A 18. századot a közgazdasági gondolkodás és a gazdaságtörténet szempontjából a merkantilizmus elvéhez szokás kapcsolni, ahhoz a gazdaságpolitikai elvhez, amely a külkereskedelem ösztönzését tekinti a gazdasági fejlődés (gazdagodás) legfontosabb emeltyűjének. A merkantilista politika klasszikus példájaként viszont Franciaországot, a felvilágosodott abszolutizmust, Colbert tevékenységét szokás emlegetni. Angliában ugyan talán kevésbé határozottan fogalmazódtak meg a merkantilizmus elvei, talán nem annyira állt előtérben a külkereskedelem támogatása és a külkereskedelmi többlet biztosítása, mégis a 18. század a külkereskedelem kiteijedésének százada. London mellett sorra emelkednek ki új kereskedővárosok, Glasgow, Bristol, Liverpool. Míg 1700-ben 6,5 millió £ 1750-ben 12,7 millió £, addig 1800-ban már 40,8 millió £ volt az export értéke. Több mint hatszoros exportnövekedés már a század elejére jelentősebb kiviteli többletre vezetett, mely a század közepére 5, a végére 12 millió £ kiviteli többletet eredményezett. Az exporttöbbletet természetesen az ipar biztosította. Az exportiparágak különösen gyorsan fejlődtek a 18. században. A textilipar pedig már ekkor termelésének mintegy 50%-át külföldre szállította, mindenekelőtt a yorkshire-i gyapjúipar, de mindinkább a lancashire-i pamutipar is. Angliában azonban nem kevésbé volt fontos, hogy már ekkor egy gyarmatbirodalom központja volt; kereskedelmének jelentős részét éppen a gyarmati kereskedelem tette ki. A 18. század közepén Anglia exportjának egyharmada Indiába, Nyugat-Indiába és Amerikába irányult, az importnak viszont közel fele innen jött. A távoli kontinensek árui többnyire angol hajókon érkeztek Európába, hogy majd az európai kontinensről más országokba tovább szállítsák azokat. Az angol városok, főleg kikötővárosok, gyors fejlődésének ez volt az egyik