Századok – 1982

Tanulmányok - Fügedi Erik: Mátyás király jövedelme 1476-ben 484/III

506 FÜGEDI ERIK május 3-án a király Pozsony megyét állította választás elé, hogy vagy nádori törvényszéket tart, vagy azt a tributum fisci regalis módjára behajtott 75 dénárral váltja meg, ahogyan azt a szomszédos Nyitra megye nemesei is tették. A másik oklevél arról intézkedik, hogy a nyitrai váltságszedőnek adják át azt a 2000 forintot, amelyet Pozsony városánál helyezett el.9 0 Más forrásunk, amely a nádori törvényszék megváltásáról szólna, nincs; a kérdést ezek szerint az 1468. évi események tükrében kell megítélni. Mátyás — egy évvel a pénzügyi reform után — még a tributum fisci regalis-nak nevezett adót szedi, azaz portánként, de lehet, hogy füstönként 20 dénárt. Amint arra fentebb rámutattam, az adóreform nem felelt meg a várakozásnak, különösen azért nem, mert ez év tavaszán Mátyás hadat indított Csehország ellen. A nádori törvényszék megváltásával ezt a 20 dénáros adót emelte fel kereken 1 forintra (pontosan 95 dénárra), és a szeptemberi országgyűlésen rávette a rendeket a subsidium megajánlására. Nincs nyoma annak, hogy a nádori törvényszék megváltásának fogásával máskor is élt, legalábbis semmiféle adat nem mutat erre. összefoglalva: mindaz, amit Csánki rendkívüli jövedelemként felsorolt, csekély összegeket jelentett, legfeljebb 100 ezer forinttal növelhette meg évi összbevételét. így az 1470-es években jövedelme talán elérte a 800 ezer forintot, a 80-as években meg is haladhatta azt. De egyrészt a milliós határt még így sem érte el, másrészt a háború hihetetlenül magas költségeihez mérten ez is nagyon kevés volt. A fő terhet változatlanul Magyarország viselte, azon belül pedig az agrártermelést folytató parasztság. 90 Uo. 350.

Next

/
Oldalképek
Tartalom