Századok – 1982
Folyóiratszemle - Langewisch; Dieter: Alkotmányos képviseleti monarchia és a „szociális kérdés”. Az 1848–50-es német forradalom alapproblémái 409/II
FOLYÓIRATSZEMLE 409 létrejöttében hatalmas szerepet játszott a hatását sok területen éreztető Reformtörvény. A „reform évtizede" alapvetően változtatta meg az angol gyarmati politikát. A gyarmatok társadalmi, gazdasági rendjének két tartó pillére (a rabszolgaság és a termékek monopolhelyzete) közül az első összeroppant, és a második is inogni kezdett. (The Historical Journal, XXIII. k., 1. .sz., 19.80. március, 63-85.) F. M. DIETER LANGEWISCH: ALKOTMÁNYOS KÉPVISELETI MONARCHIA ÉS A „SZOCIÁLIS KÉRDÉS". AZ 1848-49-ES NÉMET FORRADALOM ALAPPROBLÉMÁI. A társadalmi modernizáció nyugatnémet kutatói az elmúlt években jelentős lépéseket tettek az ipari társadalmak fejlődése során jelentkező problémák feltérképezése és azok rendszerbe foglalása területén. A forradalmat nem történelmi balesetként, hanem a modernizáció különös eseteként értelmező felfogásuknak megfelelően Langewisch az 1848-49-es németországi forradalmat egy hármas (integráció, legitimáció, participáció) modernizációs krízisre adott válaszként fogja fel; törekvéseinek lényegét a politikai uralom új formájának keresésében, a politikai uralomban való részvétel lehetőségének kiszélesítésében ragadja meg. Hangsúlyozza, hogy a modernizáció mértéke és formája körüli vita a köztársaság és az alkotmányos monarchia híveinek harcában csúcsosodott ki, amihez képest a nagyvagy kisnémet egység düemmája alárendelt kérdésnek bizonyult. Sokkal lényegesebb mozzanatnak tekinti azt, hogy a nemzeti és az alkotmányos állam megteremtésének követelménye egyidőben jelentkezett, s e kettős feladat megoldatlanságában a balsiker egyik előidézőjét ismeri fel. A tanulmány célját a szerző a modernizációs törekvések társadalmi hordozóinak vizsgálatában, valamint az alkotmányos és nemzeti politikai programok, illetve a társadalompolitikai célkitűzések kapcsolatának tisztázásában jelöli meg. Szerinte már a 48 márciusi forradalmi hullám is azt bizonyította, hogy a német forradalom egységes program köré szervezett, homogén társadalmi bázissal nem rendelkezett. A helyzet ellentmondásosságát tovább fokozta iz a tény, hogy az agrárlakosság a jobbágyfelszabadítást követően passzivitásba vonult, s nem vált a modernizációs folyamat hajtóerejévé. Márciust követően a liberális mozgalom tömegbázisa tehát szűkült, összességében azonban így is meglehetősen heterogén jellegű maradt, ami a részvevő rétegek által képviselt társadalmi-gazdasági perspektívák — nemegyszer egymást kizáró - sokféleségét is tükrözte. A szemben álló felek közötti választóvonalat Langewisch az államforma körüli vitában tanúsított magatartás alapján húzza meg. A polémiában - mint ismeretes - a demokraták és a proletár öntudattal még nem rendelkező munkások közösen léptek fel. Célkitűzésük a társadalmi reformok megvalósításához szerintük nélkülözhetetlen köztársaság megteremtése volt. A liberálisok programját korlátozott szabadságfelfogásuk határozta meg. Elképzeléseik olyan, a lakosságot általánosan megillető jogi, illetve a cenzushoz kötött politikai szabadságjogok megkülönböztetésére alapozott rendszerre irányultak, amelyben a nagypolgárság felügyelete mellett megszületik a dolgozókat felemelő és integráló osztály nélküli középrendi társadalom. A felépítendő jog- és nemzetállamot olyan osztályállamnak képzelték el, amely küldetését teljesítve átadja helyét az osztálynélküli polgártársadalomnak, s amelynek megvédésére az átmeneti időszak esetleges túlkapásaival szemben a cenzusos választójog és a monarchia feladata lett volna. A köztársaság mellett agitálok sem tekintették a vitát tisztán alkotmánykérdésnek. Szemükben az általános választójog biztosítékot ígért a társadalom evolúció útján történő modernizálásához, erőszak nélküli parlamentáris megváltoztatásához. Többségük - hasonlóan a liberálisokhoz - elutasította a forradalmat, s követeléseit az ellenforradalmi veszély elhárítása érdekében fogalmazta meg. Az éles nézetkülönbségek ellenére az 1849-i birodalmi alkotmány közös platformot kínált az együttműködéshez. A demokraták elfogadták a porosz örökös császárságot, a liberálisok pedig a 15 Századok 1982/2
