Századok – 1982
Vita - Mérei Gyula: Megjegyzések Tolnai Györgynek a Magyarország története V. kötete ipartörténeti fejezetéhez kapcsolódó hozzászólásához 343/II
VITA 349 leszűkítetten értelmezett vasipari teljes termelési értékre vonatkozó megállapításait. (A pesti vasipar-gépgyártó üzemekre vö. az 1951-ben megjelent munka 271, 309—311. oldalainak adatait.) Az előadottakon kívül nem csupán amiatt támad kétség a Tolnai György által kiszámított 5,7 millió forint vasipari termelési érték hitelessége iránt, mert az általa megjelölt forráshelyen {Fényes Elek: Magyarország leírása, Pest 1847. I. 83. o., Tolnai 1964. évi munkája 96. oldalán a 35. jegyzetben hivatkozik rá) nem történik említés a vasipari termékek áráról. Termelési értékről pedig Fényes e művének a vasipari termelésről szóló I. 92—94 oldalain mindössze a tuija-remetei üzem nyers-, öntött- és rúdvas termeléséről íija meg, hogy ott 150 ezer pengő forint értékű árut termeltek {Fényes: i. m. I. 93. о.). A kétség forrása nem elsősorban a forráshely téves megjelölése, sokkal inkább az, hogy milyen árufélék alapján számította ki az eredeti forrás a bécsi mázsánkénti 11 Ft 40 kr-nyi átlagértéket? Csupán a nyers-, öntött-, kovácsolt (ma hengerelt) vasáruk termelési értékét adták meg már 1848 előtt is súlyegységben. Szerszámok, gépek, eszközök, vízi járművek esetében darabárat adtak meg. Ez a körülmény is erősíti azt a feltevést, amely szerint a fenti átlagértékek kiszámításánál a forrás nem vette figyelembe az imént felsorolt áruféléket. A fenti árbázison viszont nem számítható ki a nehézipari termelés tényleges értéke. 5. Tolnai György a mezőgazdasági iparról szólva helyesen állapítja meg, hogy a gőzmalmok létesítése még a kezdeteknél tartott. A cukoripar fejlődéséről írt sorokban azonban Wiener Moszkó — 1902-ben megjelent - könyvének arra a megállapítására hivatkozva, hogy Magyarországon 1842-ben 23, 1848-ban 19 volt a gyárszerű cukornagyüzemek száma, így következtet: „Ilyen körülmények között tehát a mezőgazdasági iparok — melyeknek a malom- és cukoripar a vezető ága — sem üzemeik száma, még kevésbé termelésük és a tőkefelhalmozás mérete tekintetében nem vehetik fel a versenyt a hazai tőkés textiliparral" (95. o.). Wiener Moszkó — máig pótolhatatlan — munkájának megjelenése előtt — ámde 1867 után — hivatalosan meghatározták, milyen nagyságú üzemek tartoznak a „gyárszerű nagyüzem "-kategóriába. Ugyanerre azonban 1848 előtt — Tolnai György maga utal rá műve 93. oldalán — nem került sor. A textilipari üzemekre a vélelmezetten tőkés vállalatok felsorakoztatása során sem a szövegben, sem a Függelékben nem alkalmazza a „gyárszerű nagyüzem"-nek azt a mércéjét, amit a cukoripari üzemek esetén használ. Továbbá: nem is kísérli meg a termelt cukormennyiség értékének kiszámolását, holott az 1951-ben megjelent monográfia 317. oldalán megtalálhatta volna legalább az 1839—1842 között eltelt évek finomcukortermeléséről szóló adatokat, sőt a cukorfogyasztásét is. Ha utánanézett volna a korabeli cukoráraknak, nem okozott volna nehézséget a termelési érték kiszámítása. Ezt elmulasztva írta le a cukoriparra vonatkozó állításait. Munkája élelmiszeriparral foglalkozó szövegrészének másik fogyatékossága, hogy egyáltalán nem is említette a szeszipart, holott, ha itt is csupán az 1830-as, 1840-esévek létesítményeit vesszük figyelembe, továbbá azt, hogy jelentős volt a piac számára történő gyümölcsszeszpálinka főzés, de a tilalmak ellenére a gabonapálinka főzés, sőt teijedt már a burgonyából a piac számára főzött pálinka is, erőteljesen növekedett a likőrgyártó vállalkozások széma, aligha helyes figyelmen kívül hagyni a szeszipar termelési értékét. Ha pedig még arra is gondolunk, hogy Fiúmén és Trieszten át már az 1820-as években a külföldre jutó áruk között a fő kiviteli cikkek sorába tartozott a szlivovica (Hesperus
