Századok – 1982
Közlemények - Arday Lajos: Dokumentumok a jugoszláv–magyar határ kialakulásáról (1918–1919) 323/II
328 ARDAY LAJOS Farkasfa—Őriszentpéter—Kerka—Mura. Lakói „szlovén pannonok", akik már a 9. sz.-ban önálló hercegségekben éltek. Az általuk igényelt terület földrajzi és gazdasági egységet alkot, melyen 72 000 szlovén, 33 000 magyar és 10 000 német él. 1918. okt. 20-án Muraszombatban a következő jelszavakkal tüntettek: „Szlovének vagyunk! Éljen Jugoszlávia!" Egy másik petícióban a terület 92 000 lakosa azt kéri, csatolják őket a SZHSZ Királysághoz, mert „.. . a magyar uralom alatt a szlovén nyelv semmilyen jogát nem ismerték el".1 6 A baranyai háromszöget és a Mura-melléket csak két hónappal később ítélték Jugoszláviának, a magyar Tanácsköztársaság ellen tervezett végső roham előkészítésének időszakában, amikor a jugoszláv politikai és katonai vezetés - kelletlenül bár — de ígéretet tett az abban való fegyveres részvételre. Nyilvánvaló, hogy „a kis változtatások politikája" csak egy „bolsevista" Magyarországgal szemben lehetett sikeres; s valóban, 1919 júliusa után már semmiféle eredményt nem tudott felmutatni a határok megváltoztatására törő jugoszláv politika. Tágabb összefüggésben egy kompenzációs ügylet körvonalai is kibontakoznak: a nyugati hatalmak nem teljesíthették a jugoszláv igényeket a szövetséges Olaszországgal és Romániával szemben - nagyobbat hasítottak hát Magyarország területéből: a Bánát helyett a Bácskából kaptak többet a szerbek; Isztria, az Isonzó (Soca) völgye és Klagenfurt (Celovec) helyett a horvátoknak és szlovéneknek ítélték a baranyai háromszöget, a Muraközt és a Mura-melléket. Az ezeken túlmenő, gazdasági és stratégiai célokat követő területi igények bejelentése már egyhangú elutasításra talált. Pasic június 25-én Baja,1 7 augusztus 20-án Barcs18 megszerzésére tett kísérletet. Október elején 15 tagú küldöttség jelent meg Párizsban egy „jugoszláv" lelkész vezetésével, s a Baja—Bácsalmás—Hercegszántó háromszög Jugoszláviának ítélését kérték, végső esetben népszavazás útján. A francia és amerikai képviselők mellett Leeper is fogadta őket, s a velük folytatott beszélgetés után javasolta, hogy a jugoszláv kormánynak ajánlják fel a népszavazást a Bácska egész területére, amennyiben nem fogadják el a jelenlegi, már kitűzött határt.1 9 Természetesen nem Baja és Barcs volt a legfontosabb Belgrád számára. Az igazi nagy tétet Pécs és a mecseki feketeszénbányák jelentették, s vele a Bánáttól Barcsig húzódó terület. A Bánát végleges megosztását és Temesvár kiürítését követően a szerb uralkodó-16 JAZU, Trumbic-hagyaték 65, 86/44. 17 A beadványra Leeper ezt írta: „Teljességgel igazolhatatlannak érzem az újabb jugoszláv területnövelést a Bácskában, ahol már eddig is többet szereztek, mint amennyi megillette volna őket tisztán etnikai alapon." PRO FO. 608. vol. 52 file 117/12 No. 14500 182. 1 'Henricker brit ezredes megjegyzése a petíción: Ami a vasutat illeti, Barcs megszerzése alig szolgálná a jugoszlávokat, míg óriási veszteség volna a magyaroknak. Jugoszláviához való csatolása tönkretenné az északra irányuló vasúti forgalmat anélkül, hogy a jugoszlávokon segítene." 1 'Leeper véleménye: „.. . Emlékeztetnünk kell arra, hogy az e tartományban élő embereknek a száma, akiket, bár oda akarnak tartozni, kívül hagytak a jugoszláv államon, valószínűleg kicsi (100 ezernél kevesebb), összehasonlítva azokéval, akik akaratuk ellenére kerültek a jugoszláv államhoz, nyomós földrajzi és gazdasági okok miatt." A hasonló kérést tartalmazó korábbi hivatalos jugoszláv jegyzékre pedig ezt írta: Legkevésbé sem meggyőző dokumentum. Nem szabad bátorítást adni az ilyen követeléseknek. A jugoszláv delegáció nem kérte Baját első hivatalos határigényében, s most csupán azért teszi ezt, mert olyan sokat kaptak a Bácskából." PRO FO. 608. vol. 42 file 98/1/2 No. 19405 93-110. No. 18512 472-475.
