Századok – 1982
Közlemények - Anderle Ádám: Az államfejlődés alternatívái az Andok térségében a 19. század elején 292/II
298 ANDERLE ÂDÂM Ha a rendelkezésünkre álló 1820-as statisztikát tanulmányozzuk, ahogy ezt Cubitt tette - igen fontos adatokra derül fény Guayaguil kereskedelméró'l: „a Limából származó import értéke 504 300 pesóra emelkedett ez évben, a panamai importé 152 000-re, a San Blasból származó import 195 000-re, a Quitóból és Cuencából származó 152 125 pesóra, miközben az 1 448 000 peso értékű exportból 520 000 a Limába szállított kakaóból eredt. Vagyis, a provincia Guayaguil) importjának több mint a_fele Limából jött, a provincia exportjának pedig csaknem fele Limába irányult. Ezzel egyidőben a Kolumbiából való kereskedelem igen alárendelt jelentőségű maradt".9 Amikor tehát az 1820-as években felmerült egy Nagy Peru terve, ez nemcsak San Martin irreális álma volt. Intenzív gazdasági kapcsolatok voltak Lima és Guayaguil között, s ez az oka annak, hogy az 1820-as évek elején erős volt Guayaguilban azoknak a gazdag városi vezetőknek a tábora — Olmedo „los peruleros"-nak nevezte őket —,'0 akik a ] Peruhoz történő csatlakozás mellett voltak. Hasonló motívumok játszottak 1821-ben szerepet abban, hogy a guayaguili Kormányzó Junta a kolumbiai patrióta hadser eg tisztjeinek erős nyomása ellenére visszautasította a csatlakozást Kolumbiához.'1 Cubitt tanulmányát ismerve az a benyomásunk támad, hogy Ecuador Nagy Kolumbiához való csatlakozása 1822-ben elsősorban rövidtávú taktikai-politikai megfontolásokon alapult, de nélkülözte az erős gazdasági piaci hátteret. Ezért nem meglepő Nagy Kolumbia felbomlása. De az_ sem lehet-meglepő, hogy Ecuador vagy Guayaguil nem csatlakozott a Lima vezette Peruhoz. A Guayaguil kikötőjéxsl.rendelkező Ecuador ugyanis a vüágpiachoz való kapcsolódás önálló változatát is meg tudta valósítani. így el tudta kerülni Kolumbia politikai vonzását, s nem volt szüksége Lima közvetítő funkciójára sem. Guayag uil és Potosí példájának szembesítése teszi érthetőbbé az Andok-térség államai megalakulásának végső körülményeit is. Potosí hanyatló ezüsttermelése nem nyújtott elegendő erőt egy, a perui Dél-Sierrát is magába foglaló állam létrehozásához. Az inkák fővárosa és körzete ezért a Lima vezette új állam keretében kezdte független élet ét. Ezzel szemben Guayaguil, a dinamikus exporttermékre (kakaó) támaszkodó nagy kikötőváros elegendő erővel rendelkezett ahhoz, hogy önmagát és az inkák idején Cuzcóval rivalizáló északi központot, Quitót önálló államként szervezze meg. De ha jól meggondoljuk, a modell mindenütt azonos: Lima, Potosí és Guayaguil egyaránt a világpiachoz való kötődés kulcsaként vált államképző tényezővé a 19. század elején. Az így létrejött államok azonban rendkívül törékenyek maradtak, mert hiányzott a nemzeti piac széles kapcsolatrendszere ..Ez magyarázza, hogy az exportkultúrák kimerülésekor az állami centralizmus is meggyengült, s azonnal felerősödtek a regionalizmus tendenciái, melyeknek politikai kifejeződése a caudillismo volt. Az exportkultúrákhoz való kötődés — ami tulajdonképpen egyjajátos korai neokolonüil is ta je llegü függés * megnyilvánulása volt — az államfejlődés későbbi korszakait is meghatározta. Némileg leegyszerűsítve a kérdést: ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az 'Cubitt: i. m. 395-496. 10 Uo. 396. 11 Uo. 404. *Manfred Kossok professzor a „közvetett újragyarmatosítás" (recolonización indirecta) kifejezés használatát javasolta az ilyen típusú függés jellemzésére. (A. Ä.)
