Századok – 1982
Krónika - Ruzsás Lajos 1914–1981 (T. Mérey Klára) 186/I
KRÓNIKA RÚZSÁS LAJOS 1914-1981 Hirtelenül, váratlanul távozott, s hagyta magára családját, munkatársait. Egy sikeres életpálya csúcsán állt, amikor a halál elragadta. Kéziratai, feljegyzései, írásos gondolattöredékei most már befejezetlenül, megíratlanul maradnak. 1914. augusztus 14-én Vukováron született. A Pápai Kollégium gimnáziumában 1932-ben kitüntetéssel érettségizett. 1938-ban történelem-latin szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett Budapesten, majd egy év múlva a doktori címet is kiérdemelte. Ekkor már tanított. 1938-ban, az egyetem elvégzése után óraadó, majd helyettes és végül rendes tanárként oktatott a hajdani Alma Mater, a Pápai Kollégium gimnáziumában és kereskedelmi iskolájában. - 1942-ben a budapesti Lónyai utcai gimnáziumba helyezték át, és 1945-ig tanította ott az ifjúságot. Ennek az idó'szaknak terméke első könyve, amely egyben egyetemi disszertációja is volt: ,Az egri vár gazdálkodása a XVI. században" (Bp., 1939. 71 1.) című munkája. Ebben már századunk gazdaságtörténeti kutatásának homlokterében álló egyik fontos kérdést dolgozta fel. Azt vizsgálta ugyanis, hogy a török ellen a 16. században kiépített védvonal nevezetes vára: Eger, hogyan gazdálkodott váruradalmaival, müyen egyéb jövedelmekkel rendelkezett, s hogyan tartotta fenn - hazai gazdasági erőforrásokból - önmagát. 1945 decemberében a Pécsi Egyetemi Könyvtárba került, ahol könyvtárosként dolgozott 1950-ig. Ezt követően két éven át óraadó, majd tanszékvezető-helyettesként tanított a Pécsi Pedagógiai Főiskola történelmi tanszékén. 1952-ben helyezték át a Dunántúli Tudományos Intézetbe, amelynek tudományos munkatársa lett. Ahhoz, hogy ezt az Intézetet 1955-ben átvette a Magyar Tudományos Akadémia, már az ő munkája is hozzájárult. 1954-ben jelent meg A pécsi Zsolnay-gyár története című 257 oldalas műve, hazánkban az első marxista gyártörténet. Ez a mű annak a gazdaságtörténeti feladatnak képezte szerves részét, amely az ipar múltjának vizsgálatát s az elmaradottság okainak feltárását célozta. Ezt követően ipartörténeti vizsgálatait kiszélesítette Pécs, majd Dél-Dunántúl területére, s elsősorban a feudalizmus és korai kapitalizmus időszakában ott kialakuló ipar jellegzetességeit vizsgálta. E problémakörből két alapvető tanulmányt publikált, majd a későbbiekben egy-egy kisebb kérdés feldolgozásával vissza-visszatért ehhez a témakörhöz. A területi kutatás vezette át a mezőgazdaság problémáinak vizsgálatára, s legközelebbi intézeti munkája már a baranyai parasztság életével és a nagybirtokkal folytatott küzdelmével foglalkozott, 1711 és 1848 között. Ez a mű volt kandidátusi disszertációja is, amelyet 1958-ban védett meg. Kiadott könyvén kívül két hosszabb tanulmányban foglalkozott ezzel a témával. Az egyikben a jobbágyok mezei gazdálkodásának fejlődését, a másikban a 19. századi szőlőművelés Baranya megyében történt átalakulását fejtette ki. Ezen alaptanulmányok nyomán kezdett el a történettudomány olyan területével foglalkozni, amelyet nemzetközileg is vizsgáltak: a várostörténettel. Az 1960-as években születtek meg várostörténeti tanulmányai, amelyekben Pécs történetének egy szakaszát, a dunántúli városfejlődés 18-19. századi vonulatait, végül az ország mezővárosainak történetét foglalta össze. Időközben megbízást kapott az 1966-ban sorra kerülő Szigetvár ostromának 400. évfordulója alkalmával kiadatásra kerülő Szigetvári Emlékkönyv szerkesztésére. Ez a munka, amely szerzőgárdáját tekintve az MTA Dunántúli Tudományos Intézet első, nemzetközi erőket is tömörítő vállalkozása volt, meghozta számára az első állami kitüntetést: 1968-ban megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát. A kötet széles körű nemzetközi és hazai eüsmerést kapott, tíz jelentősebb recenzió jelent meg róla különböző szakfolyóiratok hasábjain.
