Századok – 1982
Figyelő - Kiss József: Hozzászólás Szolnok megye néprajzi atlasza történeti bevezetőjéhez 123/I
134 FIGYELŐ éveiben javaslatot terjeszthetett elő a bécsi Hofkammernél a hadiadó mérséklésére. Ezt elég gyakran meg is tette, de csak kizárólag azért, hogy az állami adó mérséklése révén a földesúri árenda behajtását ezzel is elősegítse, illetve azt minél magasabbra emelje. A fenti táblázat ennek realizálását világosan bizonyítja, pedig az itt szereplő főösszegekben nincsenek benne azon puszták földesúri árendapénzei, amelyeket a nagykunsági községek külön béreltek a Német Lovagrendtől. Ezek "a községek pl. 1721-ben nyolc pusztáért (Csorba, Kolbáz, Ködszállás, Magyarka, Márialaka, Mesterszállás, Móricz és Turgony) 275 r. ft. pusztabért fizettek a Német Lovagrendnek, de 1730-ban már 500 r. ft.-ot. Természetesen ugyanígy kimutatható a növekedés mértéke a Jász Kerület és a Kiskun Kerület vonatkozásában is. Nincs tehát alapja annak a feltételezésnek, mintha a lovagrendi földesúr „kedvezményekkel csalogatta" volna a kerületekbe beköltöző lakosságot.2 6 Téijünk vissza ezek után a „summás taxa" fizetésének kérdésére! Történeti irodalmunkból2 7 ismeretes, hogy a 17. században, sőt a következő században is, mind a taxás nemesség, mind a taxás jobbágyság rétegei általában paraszti sorban, jobbágytelken éltek, a summás taxa fizetésére szerződést is kötöttek az önkezelésű majorsági gazdálkodást is folytató földesurakkal, s ezt a függőséget a legtöbb esetben urbáriumok rögzítették, máshol taxa-levelet kaptak földesuruktól. A Jászkun Kerületben azonban nem volt az eladottság időszakában sem földesúri majorsági birtokrész, sem ehhez kapcsolódó jobbágyi telekrendszer, következésképpen nyomásos telkes határhasználati forma sem honosodhatott meg. A lovagrendi földesúrtól nem kellett taxa-levelet váltania sem az egyes gazdáknak, sem a községeknek. Ilyennek nyoma nincs. A jászkunsági parasztságnak — ellentétben a Heves-Külső-Szolnok vármegyei részek egyes helyeivel — sohasem volt urbáriuma. A lovagrendi földesúr 1702 és 1731 között - kivéve az 1705-1710. éveket -évente kerületenként, azokon belül mezővárosonként és községenként árenda-szerződést (Arenda-Kontrakt) kötött az illetékes elöljáróságokkal, amelyek helyi hatósági szinten vállaltak felelősséget az adóköteles gazdák (nobilis, oppidanus, libertinus, colonus, inquilinus és subinquilinus) adóalapja arányában hatóságilag meghatározott fizetési kötelezettségüket illetően. Az évente kialkudott árendapénz - mint a földesúri járandóságok készpénz-egyenértéke — magában foglalta a feudális földjáradék valamennyi formáját (munkajáradék, terményjáradék, pénzjáradék), beleértve a városi vagy a községi kisebb haszonvételeket (regalia), így a malmok, a mészárszékek, a korcsmák, a vásárok, a piacok, a vadászat, a madarászat, a halászat és a nádlás városi vagy községi bevételeit is. Ezeket a kisebb regélákat tehát a földesúr az árenda fejében általában érintetlenül hagyta. Elméletileg természetesen igaza van a szerzőnek, amikor azt vallja, hogy a realitások alapján kell értékelnünk, de gyakorlatilag ez az igény sok esetben nem tűnik ki munkájából. A jászkunsági statisztikai adatfelvételekről szólva többek között — egyébként figyelemre érdemes megállapítások mellett — azt állítja, hogy az 1720. évi regnicolaris „adatfelvétel «egészen az 1745-ös redemptióig a legutolsó volt".2 8 26 SzMNA 1/1. 50. Az 1720-as évekről szólva már Tóth is úgy vélte, hogy a Heves-Külső-Szolnok „megyei részen . . . nem volt szükség tyúkkal, kaláccsal csalogatni a népet". 0. m. k. 37.) Adómentesítési „kedvezményiről egyáltalán szó sem lehetett a lovagrend részéről. 21 Vö. pl. Makkai László: Robot - summa - taxa. c. tanulmányát a Történelmi Szemle VII. évf. 1964. 2. sz. 330-338. 28 SzMNA 1/1.49. A szerzőnek legalább arról kellett volna tudnia, hogy 1728-ban országosan készült statisztikai adatfelvétel, így a Jászkun Kerületben is. Elkerülte figyelmét az 1735. évi és az
