Századok – 1982

Folyóiratszemle - Hardtwig; Wolfgang: Poroszország németországi feladatától Németország világmissziójáig 1362/VI

1363 FOLYÓIRATSZEMLE Hardtwig a borusszianizmust mint politikai ideológiát a tágan értelmezett historizmus produktumának tekinti Megállapítja, hogy a Ranke, Burckhardt, Droysen és Niebuhr nevével fémjelzett iskola az 1830-at követő' periódust az átfogó társadalmi-politikai változások forradalmi időszakának tekintette, hogy törekvésük a jelen és a múlt közötti eltérések áthidalására, a nemzeti fejlődés kontinuitásának bizonyítására, a nemzeti identitás megteremtésére irányult, s mindehhez a fejlődés, a haladás modern kategóriáit hívták segítségül. így vált történelemfelfogásuk hangsúlyos elemévé az általános értékek keresése helyett a változás, az átalakulás megragadása, ami mögött az intézményes keretek szétesése, a permanenssé váló társadalmi változások élménye húzódott meg. A kor liberális történetírása legfőbb feladatának nevezte a kollektív identitás kialakítását, az identitásfogalom átvitelét az egyénről a nemzetre, az államra, és osztotta Welcker álláspontját, mely szerint „a történész feladata az emberek társadalommá szervezése". Ebből a megközelítésből a borusszianizmus a történetírás olyan formájának fogható fel, amely társadalmi-integratív funkcióját a végletekig komolyan veszi, s a tudományos igazság kárára a politikai haszon érdekét a valóság érdeke fölé helyezi. A vázolt folyamat mélyreható elemzésére Hardtwig cikke Droysen tudományos munkássága alapján vállalkozik. Kiemeli, hogy a Poroszország nemzeti küldetéséről szóló koncepció fontos elemei már a Vormärz időszakában felbukkannak. A történész írásai a német birodalom középkori univerzális egységéből indulnak ki, s annak keretei közé helyezik a porosz politikát is. Erőteljesen jelentkezik ugyanakkor a liberalizmus két központi motívuma: a nemzeti egységre való törekvés és a nagyobb szabadság utáni vágy, melyek együttes megvalósítására a borussziánus felfogás értelmében kizárólag a porosz állam lehet csak alkalmas. Az említett alapállás határozza meg Droysen viszonyulását az államhoz. Élesen szembehelyezkedve a dél-nyugatnémet liberalizmus természetjogi érvelésével, mely az állam létrejöttét izolált egyének szerződéseként láttatja, az államot az ember ősidőktől meglévő társadalmi természetéből levezető organikus felfogást fogadja el. Az 1848-as forradalom mérsékelt liberális politikusaihoz csatlakozva üdvözli az 1848 decemberében kihirdetett porosz alkotmányt, mint a forradalom „átkos segítségéről" való lemondás bizonyítékát, ami nem akadályozza meg ugyanakkor abban sem, hogy a német nép alapjogait lefektető frankfurti birodalmi alkotmányt őszintén helyeselje. A porosz küldetés gondolatát elfogadó, a hatalom jelenlétét általában igenlő organikus liberális koncepció a hatalomban ugyanis nem a szabadság ellenpólusát, sőt éppen ellenkezőleg: annak eredményét, kifejeződését látta megjelenni. S e gondolatsor kibontásában a porosz államiság partikuláris megerősítése is kifejezetten pozitív tényezőként, az egység későbbi megteremtésének nélkülözhetetlen feltételeként kap értelmezést. A szubjektív szándék és az objektív funkció dialektikáját érvényesítve Droysen végül is olyan teleologikus gondolati struktúrát teremt, amely a politikai célok jelentőségét abszolutizálja, s az azokkal szemben megfogalmazott morális-elméleti ellenvetéseket neutralizálja. Mindez nélkülözhetetlen előfeltevés a bismarcki politika (a szabadság alárendelése a hatalomnak) igazolásához, a „valóság értelmességének felismerésé"-hez. Poroszország nemzeti és európai vezető szerepének hangoztatása együtt járt a reformáció átértelmezésével Hegeli indíttatásokat követve Droysen a protestáns polgári liberalizmus töretlen vallásos-politikai küldetéstudatát így kapcsolja össze a dinasztikus porosz felsőbbségi állam tradíciójával, erőteljesen hivatkozva a Napóleon-ellenes felszabadító háborúk időszakában a vallásos és a nemzeti megújulást közös nevezőre hozó Fichtére és Arndtra. Az 50-60-as években a borussziánus érvelés fő jellemzőjévé a külpolitikai szempontok felértékelése válik a realizmus jegyében. Ahogy a liberális mozgalom a valamennyi állampolgár emancipációjához szükséges integráló erejét elveszíti, ahogy az ipari forradalom előrehaladása következtében az ellentétes osztályok szembenállása egyértelművé válik, úgy kap egyre nagyobb hangsúlyt a militaristabürokratikus eszközöket szentesítő borussziánus-nemzetállami történetfelfogás, amely alkalmasnak tűnt az osztályszakadás legalább átmeneti áthidalására, s arra, hogy a belső hatalmi harcban alulmaradt porosz polgárság hatalmi igényeit, mintegy kiengesztelésül, felerősítse, majd „kívül" levezesse. Mondanivalóját összegezve Hardtwig megállapítja, hogy a borusszianizmus sokban előkészítette a császárság válságpolitikáját, mivel az északnémet organikus liberalizmus hagyományait követve elfogadta Poroszország militarista-bürokratikus rendjének kiterjesztését egész Németországra, másrészt elősegítette a társadalmi és az alkotmányos fejlődés közötti eltérés tudomásulvételét. Ezzel a konstitucionalista monarchiát speciális német fejlődési útként tüntette fel, történetileg és elméletileg