Századok – 1982

Folyóiratszemle - Ljublinszkaja; A. D.: A XVI–XVII. századi francia parasztság szociálpszichológiájának problémájához 1352/VI

1353 FOLYÓIRATSZEMLE A parasztság területi, társadalmi mobilitásának kérdése - a szerző második közelítési aspektusa - már ezek miatt is központi problémát jelent. Tulajdonképpen a 14. századtól megfigyelhető, hogy Franciaországban nem jellemző a mezőgazdálkodás horizontális szélesedése. A falvak népességfeleslege zömében a fejlődő városokba áramlott. Minden paraszti rétegből, elsősorban a szegényebbekből, s csaknem minden rétegébe a középkori városi társadalomnak. Cselédek, iparosok, kereskedők, papok, hivatalnokok, értelmiségiek lettek. Területi és társadalmi mobilitás ezáltal összekapcsolódott. A városba költözött elszegényedett parasztok döntő többsége - ha ott is szegény maradt - proletárrá vált, nem ápolta kapcsolatait a faluval. A tehetősen és tehetőssé urbanizálódott elemek viszont igen, ami nagyban hozzájárult a városi élet- és gondolkodásmód népi, falusi, tájjellegű színezéséhez, ill. az új életforma falusi hatásához. Az árutermelési viszonyok terjedésének, az eredeti felhalmozás első jelentkezésének tulajdonítja a szerző a vidékről vidékre vándorló nincsteleneket, akiket a város nem fogadott be, s a különböző tájak gazdálkodási különbségeit igyekeztek kihasználni, olcsó munkaerőt szolgáltatva a birtokosoknak, a gazdáknak, a közösségeknek. Ez a jelenség aztán egyfajta szezonális migrációval is összefonódott. A mobilitás kérdését - mint a korabeli francia parasztok tudati viszonyait árnyaló jelenséget - Ljublinszkaja azzal zárja le, hogy óv arányainak eltúlzásától, mivel a parasztok zöme a falvakban maradt, sokszor reménytelen helyzetekben is ragaszkodott földjéhez, telkéhez. Munkaerejét nem kímélve, minden erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy telkén, földjén maradjon. Ezt is a francia parasztok szociálpszichológiája fontos vonásának tekinti. Egyidejűleg rámutat a paraszti társadalmon belüli rétegződésre, amely a vizsgált korszakban eléggé dinamikus, szembetűnő jelenség volt, s ugyancsak hatott a parasztok tudatára. A harmadikként vizsgált szempont a falvak népének viszonyulása a többi rendhez és osztályhoz, az államhatalomhoz. A tárgyalt korszakban nagy mértékben gyengültek a nemesség mint feudális uralkodó osztály pozíciói, látszólag csökkent a parasztság életében játszott politikai, hatósági szerepe. Gyakorlatilag azonban továbbra is legfőbb tulajdonos maradt, s ennek a ténynek a jelentősége a parasztok személyi függőségének megszűnése, önálló gazdálkodásra való törekvése következtében megnőtt. Annál is inkább, mert az árutermelés fejlődése az úr és paraszt közötti tradicionális viszonyt gazdaságilag ellentétes érdekké változtatta, ill. az 1760-80-as években a feudális reakció érvényesítése ezt a viszonyt társadalmi, politikai szembenállássá fokozta. Kivételt a nincstelenek és a számukra munkát biztosító birtokosok viszonya képezett. Az egyházat, ill. a papságot feudális tulajdonosnak, a tized szedőjének tekintették a parasztok. Az előbbit illetően nem volt eltérés a világi földbirtokosokhoz való viszonyulástól. A termelői kedvet béklyózó tized fizetése ellen egyre gyakrabban tiltakozott a francia paraszt, amit az ilyen tárgyú perek anyagai is tanúsítanak. Természetesen a nagyrészt paraszti származású alsópapsággal szemben nem volt ellenérzés. A városi polgárságot, annak rétegeit más-más módon ítélték meg a gazdag, valamint a szegény parasztok. A gazdálkodási önállóságra irányuló paraszti törekvéseket segítette is, ki is használta a burzsoázia. Az ipar és a parasztok között a kereskedelem közvetítésével árukapcsolat alakult ki, s ez progresszív tendenciaként tudatosult. Tény volt azonban, hogy a paraszti, falusi háziipari munkát rosszul fizették meg, s az agrárollónak ez a változata a falvak népét sújtotta. Pedig erejüket megfeszítve dolgoztak, erősen élt bennük a kistulajdonosi, kistermelői szemlélet, mentalitás. A 16-18. századi francia parasztság az államhatalmat, intézményeit és hivatalnokait vele szemben álló tényezőnek tekintette. Az abszolút monarchia kiépítette apparátusát, s a végbement társadalmi változásokkal együtt ez is eredményezte, hogy a nemesség helyett az állami hivatalnokok adóztattak, bíráskodtak, jártak el a parasztok ügyeiben. Különösen az adópolitika érvényesítése váltott ki ellenállást. Bár a katonákat a parasztok közül verbuválták, ez a teher nem nyomasztotta őket olyan közvetlenül. Tudatában voltak annak, hogy a katonaanyag szolgáltatása is növeli társadalmi szerepüket. Munkájuk kiszipolyozása a város által, az adószedő, bíráskodó hivatalok városi volta az igazgatási központokkal és az államhatalommal szembeni ellenérzést növelte a polgári forradalmat megelőző évtizedekben a francia parasztok körében. (Voproszi isztorii, 1981. 10. szám, 90-102. L) M.