Századok – 1982

Történeti irodalom - Magyarország története 1848–1890. (Ism.: Erdődy Gábor) 1341/VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1341 Külön említést érdemel még, hogy a kötet gazdag függelékében értékes dokumentumanyagot találunk az osztrák hadsereg hadi törvényeitől Radetzky különböző jelentésein át az osztrákellenes itáliai pamfletirodalom egyes darabjaiig. A szerzőnek ezzel valóban sikerült szemléletessé tennie munkáját. Urbán Aladár MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE 1848-1890 (Főszerkesztő Kovács Endre, szerkesztő Katus László) Budapest, 1979. 1760.1. Az 1848-90 közötti évek a magyar történelem egyik meghatározó, a polgári átalakulást, a modern tőkés gazdaságot megalapozó időszakát jelentették. A korszak a nemzeti-társadalmigazdasági és politikai fejlődés szinte valamennyi jelentős kérdését felvetette, s azok ellentmondásos megválaszolása messzemenően befolyásolta a továbblépés irányát, lehetőségeit. A vezető politikusok -akárcsak a közép-európai térség más országaiban - a nemzeti és a társadalmi szempont együttes érvényesítésének problémájával szembesültek, s a kibontakozás minőségét elsősorban az döntötte el, hogy a vizsgált négy évtizeden belül többször változó kül-, illetve belpolitikai erőviszonyok közepette mennyiben sikerült, vagy nem sikerült megfelelniük a meglehetősen bonyolult feladatnak, biztosítaniuk az egymástól elválaszthatatlan két elem harmóniáját. Nehéz, magas tudományos felkészültséget igénylő, igen felelősségteljes munkára vállalkoztak a Kovács Endre főszerkesztésével készült Magyarország Története VI. kötetének szerzői, hiszen feladatuk nem kevesebb, mint a marxista magyar történettudomány eddigi eredményeit összegző, az elkövetkező évtizedekben felnövő generációk történetszemléletét sokban meghatározó szintézis megírása volt. Zavaróan hat azonban, hogy az egyes fejezetek között — az egyéni megközelítésből elkerülhetetlenül következő eltéréseken túlmutató - szemléletbeli különbségek mutatkoznak, sőt a koncepcionális ellentmondások olykor egy fejezeten belül is jelentkeznek. A polgári és nemzeti átalakulás megalapozására irányuló forradalmi kísérlet, az 1848—49-es forradalom és önvédelmi u

áború történetét Spira György mutatja be, minden korábbi írásánál kiérleltebb formában tárva fel a döntő két év problematikáját. Művének polemikus fejezetei hatalmas tényanyag-ismeretéről, koncepciójának több ponton megfigyelhető továbbfejlődéséről tanúskodnak, de egyben azt is elárulják, hogy felfogása a döntő kérdések megítélésében a korábbiakhoz képest lényegében nem változott. Hogyan is foglalható össze Spira mondanivalójának lényege? A nemzeti önrendelkezés és a jobbágyfelszabadítás megoldására önerőből képtelen magyar liberálisok 1848 márciusában kihasználták az európai erőviszonyok megváltozása nyújtotta kedvező lehetőségeket, és kikényszerítették Bécsben az alkotmányos-polgári-nemzeti átalakulást megalapozó törvényeket. Sikerük belső feltételeit a baloldali radikálisok teremtették meg, akik március 15-i fellépésükkel kész tények elé állították a Kossuth vezette reformmozgalom tagjait,"s ezzel kimozdították „a kátyúból a polgári átalakulás ügyének szekerét". Petőfiék politikai érettségét bizonyította, hogy nem törekedtek vezető szerepre, hanem mindvégig beérték azzal, hogy az ellenforradalmi fenyegetést, „a kormány tévedéseit" leleplezzék, s Kossuth támogatásával baloldali irányba befolyásolják a minisztérium tevékenységét. Szükség is volt éberségükre, hiszen az ország vezetői rosszul politizáltak. Az európai forradalmakkal való együttműködés helyett a nagyhatalmak segítségére számítottak; nem ismerték fel Bécs ellenforradalmi szándékait, és a békés megoldásban bízva elhanyagolták a háborúra való felkészülést; merev és türelmetlen magatartásukkal az ellenforradalom táborába kergették a tavasszal még könnyen megnyerhető nemzetiségeket; a paraszti követelésekkel szembeni szűkkeblűségükkel pedig a forradalom belső egységét gyengítették. S bár a hibát hibára halmozó magyar forradalom a Habsburgreakció támadását visszaverte, sorsát az elkerülhetetlen cári intervenció megpecsételte. A mintegy másfél év eseményeiről Spira tehát meglehetősen negatív képet rajzol. Koncepciójának egyik fő jellemzője a nemzetközi viszonyok statikus ábrázolása, s ebből következően a kossuthi külpolitikai törekvések félreismerése. 1848 tavaszán és nyarán az európai helyzetet az alternatívák egymás mellettisége jellemezte. A forradalmak sikerei megrendítették az abszolutisztikus rendszereket, a felbomlás szélére került Habsburg-birodalom sok évszázados fennállásának legkritikusabb időszakát