Századok – 1982
Történeti irodalom - Vaux de Foletier Francois de: Les Bohémiens en Franca au 19e siécle (Ism.: Vekerdi József) 1326/VI
TÖRTÉNETI IRODALOM 1327 A levéltáros tárgyilagos szemlélete nyilvánul meg a könyvben a szociológusok írásait veszélyeztető szubjektivitással szemben, amikor a cigányellenesség okaira mutat rá a szerző. A cigányellenes előítéletekkel foglalkozó szociológiai írások közös jellemzője, hogy kizárólag a nem cigány környezet magatartását vizsgálják anélkül, hogy kutatnák e magatartás kiváltó okait. Vaux de Foletier az okok tisztázásával kezdi. A cigányokkal szembeni ellenséges magatartás fő oka - írja — a letelepült társadalmak félelme a vándorló csoportoktól, amelyek nem tisztelik a föld termékeinek és a háziállatoknak a tulajdonjogát. A cigányokkal szembeni ellenszenv akkor erősödött meg Franciaországban, amikor számuk erősen megnőtt, és egyre erőszakosabbaknak tűntek (12-13.1.). Bennünket legközelebbről a könyv nagyszámú magyar vonatkozása érdekel, annál inkább, mert olyan körülményekre derül fény belőlük, amelyeket hazai történetírásunk eddig nem vizsgált (115-131. L). Franciaországba és a többi nyugat-európai államba a 15. században érkezett az első nagy cigány hullám. Utána állandóan voltak beszivárgások, kisebb arányú vándorlások, de hasonló méretű, hirtelen beözönlés csak az 1860-as évek körül történt. A régebben bevándorolt cigányokat főként a „csehek" (Bohémiens) elnevezés alatt foglalta össze a francia köztudat, mivel az első csoportok Zsigmond cseh király tartományaiból jöttek (azonos a magyar királlyal); a 19. sz. második felében érkezők a „magyar" (Hongrois) elnevezést kapták a francia nyelvben, mivel megelőző tartózkodásuk helyéül Magyarországot jelölték meg a Franciaországba érkező cigányok. Az új hullám legelső csoportja 1866-ban jelent meg Franciaországban. Származási helyükül Zágrábot jelölték meg. Foglalkozásuk gyanánt az üstfoltozást említették. Foglalkozásuk adja törzsi elnevezésüket: kelderári 'üstfoltozó', a román caldàrar szóból. A következő években sorra érkeztek szekereiken a 30-80 fő körüli sátoros cigány csoportok, valamennyien az üstfoltozó törzsből. Ugyanezekben az években (1865-től kezdődőleg) árasztották el a Délmagyarországról érkező üstfoltozó cigányok csoportjai a többi nyugati és északi államot. Meg kell jegyeznünk, hogy ez a csoport nyelvileg és kulturálisan nem az ún. magyar cigányok (muzsikus cigányok), hanem az ún. oláh cigányok (vlach) közé tartozik. Nyelvükben sok a román kölcsönszó, vallásuk görögkeleti. Nyelvi és egyéb adatok arra mutatnak, hogy nem közvetlenül a Havasalföldön, hanem a Bánát román lakosságú vidékein érte őket huzamos román hatás; további európai vándorútjukra is innen indultak az 1860-as években. Ezt erősíti meg Pulszky 1878-ban tett megfigyelése, amely szerint az Olaszországon keresztül Franciaországba érkező üstfoltozó csoport tagjai jól beszéltek magyarul (127.1.). Hirtelen útrakelésük okának kiderítése hazai történészeinkre vár. Vaux de Foletier a havasalföldi és moldvai cigány rabszolgák 1856-ban történt felszabadításához kapcsolja, azonban valószínű, hogy ez csak áttételesen játszott szerepet, tekintve, hogy az üstfoltozó csoportok nem a Havasalföldről, hanem Délmagyarországról keltek útra egy évtizeddel később. Feltűnő, hogy kizárólag üstfoltozó cigányokról esik szó ezekben az években. Az oláh cigányok másik csoportja, az ún. lókupec cigányok (lovári, a magyar 'ló' szóból), akik a mai Magyarország területén élő oláh cigányság túlnyomó többségét alkotják, ekkor még ismeretlenek tőlünk nyugatra, a mai Magyarország területére viszont ugyanezekben az évtizedekben kezdtek tömegesen érkezni Erdély felől. Nem tudjuk, hogy a két jelenség között milyen kapcsolat van. Megjegyzendő, hogy jelenleg Magyarországon nem élnek az üstfoltozó csoportba tartozó cigányok. Közvetlenül a Havasalföld, Moldva és Szerbia területéről csak néhány évvel később, 1872-tól kezdve érkeztek Franciaországba cigány csoportok, az ún. medvetáncoltatók (urszári, a román ursar szóból). Gyökeresen különbözik az oláhcigány-karavánok bevándorlásától a tulajdonképpeni magyar (muzsikus) cigányok megjelenése Franciaországban. Ezek esetében nem fordul elő bevándorlás, pusztán egy-egy muzsikus cigánybanda hivatásos előadói körúton való fellépése. Ilyen fellépésekre 184Ö-től kezdődőleg gyakran került sor, a francia közönség elragadtatott elyen kiáltásai közepette (139-151.1.). A könyv nemcsak a Franciaországban megjelenő cigány csoportokat ismerteti az egykorú leírások alapján, hanem a nem-cigány közönség vélekedésére és a hatóságok állásfoglalására is kitér. Közrendészeti okokból 1895-ben országosan összeírták, majd 1912-ben személyleírásos igazolvánnyal látták el a vándor cigányokat. A könyv érdekes függeléke a cigány téma előfordulása a 19. századi francia szépirodalomban. Vekerdi József 12 Századok 1982/6
