Századok – 1982
Figyelő - Kiss József: Hozzászólás Szolnok megye néprajzi atlasza történeti bevezetőjéhez 123/I
FIGYELŐ 127 teteti kiadvány szerzői még mindig következetlenül és ötletszerűen váltogatják és cserélgetik e két fogalmat,7 mintha csak egyszerű hangulati elemről vagy stílusfordulatról volna szó. Aki egyszer is elolvasta az I. Lipót és a lovagrendi nagymester, Ferenc Lajos választófejedelem között 1702. március 22-én létrejött és aláírt adásvételi szerződést, 7SZMNA i. m. 45. Itt adásvételi szerződés helyett egyszerűen ,,szerződés" szerepel, ..eladás" fordul elő a 48.. „eladatás" a 49. és az 52., „zálogosítás" a 63., a 74-75. oldalon, végül a 363. oldalon „eladás", illetve elzálogosítás: „ . . . welches Gebiet 1702 die früheren Privilegien verloren hatte und an den Deutschritterorden verkauft bzw. verpfändet worden war". - A Jászkun Kerület eladási, adásvételi ügyletét első ízben Fekete Lajos debreceni orvos szelídítette meg elzálogosítási ügyletté 1861-ben. (Fekete Lajos: A jászkunok története. Debrecen, 1861. 50.) Az irányadó adásvételi szerződés ismeretében először ő is „örök eladás"-ról szól, de ellenőrizhetetlen és téves adata alapján úgy véli, hogy a Német Lovagrend 1712-ben tulajdonosi jogát zálogbirtokosi jogra cserélte fel. A Szalay-Baróti-féle történet millenniumi kiadásában (Szalay József-Baráti Lajos: A magyar nemzet története. III. 456.) már egyértelműen olvashatjuk: ,.jászkun kerületeket elzálogosították a német lovagrendnek". Ezek a szerzők ilyen vonatkozásban semmiféle kutatómunkát nem végeztek. Ezt követően 1903-ban Kele József szolnoki ügyvéd állt a Habsburg-kincstár ellen tervezett redemptionális per élére. A követelt összeget akkor 8 millió 676 000 forintra becsülték. (Vö. Kiss J. : Jászkunsági agrármozgalmak a kiegyezéstől a millenniumig 1867-1895. Bp. 1968. 42.) Kele a per továbbvitele érdekében terjedelmes propagandakiadványt adott közre. E művében - amelynek értékét Illésy János a Századok 1904 évf. 781-85. lapjain szakszerű recenzió keretében helyesen körvonalazta, s arra a meggyőződésre jutott, hogy Kele könyve „nem nyeresége történetirodalmunknak" — az elzálogosítás fogalmát már olyan „rang"-ra emelte a köztudatban, hogy utána sokan, szinte napjainkig e vaskos tévedés átvételére szorítkoztak. Hiába cáfolta meg e tévedést Illéssy először 1904-ben, majd 1905-ben is (Illéssy János: A Jászkunság eladása a Német Lovagrendnek. Bp„ 1905. Különlenyomat a Századok 1905. évfolyamából.) a Német Lovagrend bécsi központi levéltára néhány anyagának ismerete és az eladási ügylet mintaszerű ismertetése során, a későbbi szerzők kevés kivétellel (Györffy István: Nagykunsági krónika, Bp„ 1922. Varga Sándor Frigyes: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye területének története. In: Scheftsik György szerk.: Jász-Nagy kun-Szolnok vármegye múltja és jelene, Pécs, 1935. ,Berlász Jenő: A Német Lovagrend bécsi levéltára. „Ungarn csoport." Levéltári Közlemények. XV. évf. 1937. 74-83. stb.), főként a népszerűsítő Kele művére hivatkozó téves adatokat vették át kritikátlanul publikációikban, illetve vitték be még a szűkebb körű tudományos köztudatba is. így került bele Szekfű igen jelentős, a maga idejében tekintélyes alkodásába is (Szekfű Gyula: Magyar történet. IV. 288.), amelynek adatai hosszú időn át átkerültek a vezető történészek által írott munkákba is (pl. Heckenast Gusztáv: A török kiűzése. A Habsburgok gyarmatszerző háborúja 1683-1703. In: Magyarország története 1/2. Szerk. H. Balázs Éva és Makkai László. Bp., 1957. 229.) csakúgy, mint a helytörténeti kiadványokba (pl. Kiss Géza: Kisújszállás története a 18. század végéig. Szolnok. 1959. 11.). Már akkor nagyon időszerű lett volna az átvett adatok levéltári ellenőrzése és hitelességük felülvizsgálata, de ilyen jellegű historiográfiai áttekintés nem született meg. Mind szakmai körökben, mind az érintett jászkunsági helyi sajtóban mély hallgatás követte a jelen hozzászólás szerzőjének 1962-ben megjelent munkáját (Kiss J. : A tőkés agrárfejlődés foka és néhány vonása Szolnok megyében a millennium évtizedében. Bp., 1962. Különlenyomat a Századok 1961 és 1962. évi 1-2. számából. 1-66.), amely a jászkun övezetek földjének és népének feudális-kori történetével kapcsolatban határozottan a „Német Lovagrendnek történt eladási ügyletről és Kollonics Lipót kardinális társvevői szerepéről" tesz említést. (I. m. 1.) Sajnos, még az 1960-as évek elején kiadott Új Magyar Lexikon (Bp„ 1962. III. 404.) is felemás módon fogalmaz: „1702-ben a Jászkun Kerületet I. Lipót 500 ezer forintért eladta, illetve elzálogosította a Német Lovagrendnek". S 1964-ben így került ez már át a két kötetes Magyarország története c. alkotásba (Bp., 1964. Szerk. Molnár Erik. I. 291.) is, ahol azonban újra csak az elzálogosítás szerepel: „ . . . a jászkunok zálogként kerültek a Német Lovagrend birtokába". - Ezek után a helytörténeti szerzők - minthogy nem vizsgálták felül régen publikált forrásaik hitelességét — már valóban tetszés és ízlés szerint válogattak a kifejezések között. Vagy pedig figyelembe sem vették az e témára vonatkozó bírálatot. (Századok, 104. évf., 1970. 3. sz. 655—656. Kiss J.: A jászkun parasztság harca az örökös jobbágyság rendszerének kiterjesztése ellen. 1 687-1703.)
