Századok – 1982
Beszámoló - Beszámoló Spira György „Széchenyi és a forradalom” című értekezésének vitájáról 1298/VI
BESZÁMOLÓ 1305 saját, erősebb ütemre váltó hadukról, hogy fordulnak el tőle vagy éppen vele szembe? A magyar polgári reformmozgalomban is ismeretesek ezek a személyi „váltások", a paralellek megvonása nem lett volna lehetetlen. Magához 1848-hoz érve, csak maximális elismeréssel emlékezhetünk meg Széchenyi minden érdemi részletre kiterjedő pályarajzáról. Úgy látjuk azonban: a szerző talán túlságosan is tudottnak vette mindazt, amit ennek a pályarajznak plasztikusabbá, történetibbé tételéhez a magyar 48 más vezetőalakjainak attitűdjéről s annak változásairól tudni kell ahhoz, hogy éppen hőse szerepéhez legyen meg a kellő mértékünk. Csak 1848 júliusában-augusztusában válik színesebbé, érzékletesebbé ez a kép. Ugyanennek a kérdésnek másik oldala: miközben a szerző Széchenyi 1848-as útjának pontos rajzát adja, mindenütt nyomatékosabban lehetett volna jelezni, hogy hőse szerepe mikor válik központivá, s mikor csak másodlagos a forradalom főmozgásához képest. Nem hagyhatunk itt szó nélkül egy olyan kérdéskört sem, amely hosszú ideje egyik központja a Spira György 1848/49-értékelése körül forró vitáknak. Ez a 48-as baloldal kérdése. A vita alapkérdése ismeretes: mennyire külön politikai irányzat ez a baloldal s mennyire csak a magyar liberalizmusnak egy, a forradalom és szabadságharc menetében hol erősödő, hol gyengülő áramlata? Ha most, mint e kérdéskörben Spira régi ellenfele,* lovagiatlan kívánnék lenni vele szemben, szinte saját könyvéből bizonyíthatnám rá, hogy ez a baloldal mint önálló politikai erő, legalábbis 1848 augusztusáig, csak egy rémektől gyötört, bomló elme fantazmagóriája. Az tudnillik éppen Spira bizonyító anyagából derül ki, hogy mily másként ítél ő, a rettegés pillanataiban, erről a baloldalról, s mily másként minisztertársai s a liberális tábor többi vezetői. Engedjék meg nekem, hogy ne legyek lovagiatlan, s csak annyit szögezzek le: éppen Spira rendkívüli méretű s kitűnően szelektált bizonyító anyaga győzött meg újra arról, hogy ezt a baloldalt az egységes liberális tábor egy szárnyának tartsam. A szerző „baloldaT'-koncepciójának része a kritikai hangnak időnként túl élesre vétele. Úgy hisszük: felesleges a kisújszállási cíviseknek a Tisza-szabályozással, illetve a nyári szezonmunkák munkaerőgondjaival kapcsolatos állásfoglalását ,,orcátlanság"-nak minősíteni (128.1.). Mészáros Lázárt történetírásunk nem tartja a forradalmi hadvezetés zsenijének, de „a huszártiszti egyenruhát viselő jámbor selyemhernyótenyésztő"-vé nyilvánítás talán nem szerencsés (162. 1.). Ahogy, véleményem szerint, Deák politikusi fegyelmét „táblabírói nyugalom"-nak minősíteni sem helyénvaló (170.1.). Néhány megjegyzésünk volna Széchenyi minisztériumával kapcsolatban. Helyes lett volna leszögezni, hogy a Közmunka- és Közlekedési Minisztérium struktúrája alapvetően azonos a többi minisztériumokéval. Széchenyi közlekedéspolitikai koncepciójának s e koncepció sorsának, s a minisztérium hatáskörében megforduló fontos társadalmi problémáknak sikerült ismertetésén túl még kellett volna hogy jusson egy-két oldal a minisztérium rutinmunkájának ismertetésére is. Még inkább arra, hogy az, ismétlem, igen sikeresen ábrázolt főproblémák megoldásában (vagy meg nem oldásában) kinek, melyik miniszternek a szava dönt? Spira szövegében ott a bizonyító anyag arra, hogy egy-egy ilyen kérdés hány minisztériumnál fordul meg - azt azonban, hogy végeredményben melyik szervnek vagy miniszternek mi a súlya ebben, jórészt az olvasónak kell kikövetkeztetnie. •"Elsősorban a „Magyarország története" c. összefoglaló mű 6. kötetének intézeti vitáján általam elmondottakra gondolok. - T. Zs.
