Századok – 1982

Beszámoló - Beszámoló Spira György „Széchenyi és a forradalom” című értekezésének vitájáról 1298/VI

1300 BESZÁMOLÓ mázzunk, ez a gyökeres változás a lényeges, s az, hogy közben lövöldöznek is, meg barikádokat emelnek, csak a külső díszlet. Többnyire hozzátartozik, de nem ez teszi ki a lényeget. Csakhogy a 19. század derekán vagyunk témánkkal, a kortársak számára a forradalom egyenlő azzal, ami Párizsban történt, 1789 májusától kezdve, és ezen belül is, ami a jakobinus diktatúra idején ment végbe. S ha a dicsőséges nagyurak nyaka ettől elkezd viszketni, különösen akkor, ha ezt kellő formában fel is idézik nekik, azon bajosan lehet csodálkozni. Ez volt Széchenyi számára is a forradalom, nem a hengermalom és a Lánchíd, ezt akarta elkerülni. És ha ennek tudatában nézünk körül Kelet-Európában, akkor megint részben más analógiákhoz kell folyamodnunk. Mert akkor sokan elmaradnak azok közül, akik Széchenyihez hasonlóan reformot akartak, mert egyszerűen nem kerültek bele egy forradalomba, mint mondjuk a szlavofilok, vagy legfeljebb aggastyánként, Draskovic. Vagy forradalmároknak tartották magukat, mint a dekabristák, és mégis kezdtek egy fegyveres harcot, amelyben azonban messzemenően óvakodtak attól, hogy csakugyan népforradalmat csináljanak, csak fegyveres puccsot szerveztek. Mert hiszen a nép forradalmától ők is féltek. Vagy nem a forradalomba kerültek bele, hanem olyan fegyveres harcba, amelyet kifejezetten csak nemzeti szabadságharcnak láttak, mint Czartoryski 1830-ban, s amelyet ennek megfelelően igyekeztek is irányítani, minden társadalmi mellékzönge elhallgattatásával. Vagy ha később Czartoryski készülődött is olyan szabadságharcra, amely — éppen 1830 tanulságai alapján — a paraszti érdekek valamiféle kielégítését is tervbe vette, akkor is a lényeg a nemzeti szabadság kivívása volt, tehát nem nyaktilós forradalom a vagyonnal bírók ellen. Egyedül Kogalniceanu az, aki csakugyan részt is vesz a moldvai forradalomban, csakhogy ennek rövid lefolyása nem tette lehetővé a belső, személyes feszültségek kirobbanását (a néhány óra nem volt erre elegendő). A havasalföldi forradalomnál találhatunk olyan esetet, hogy vezető helyre kerül olyan, aki nem híve a forradalomnak. De Neofit metropolita, aki a havaselvi forradalmi kormány miniszterelnöke lesz, megint csak nem és végképp nem analógia, hiszen eleve szembefordult a forradalommal, s egyáltalában nem kellett magát azzal vádolnia, hogy korábbi, évtizedes működésével a kezdeményezője lett volna. Balcescu és a többi valóban forradalmár pedig ugyancsak nem analógia, hiszen valóban forradalmat akartak, már hosszú évek óta, s valóban kissé a francia forradalom mintájára. De már el is hagyhatjuk az analógiákat, amelyeknek a száma amúgy is egyre csökken, ahogy pontosabban közelítjük meg a témát, hiszen elérkeztünk egy nagyon is régi vitakérdéshez, amelyet itt sem lehet kikerülni, bármennyire igyekezett is az opponens az analógiákba menekülni, s amelyet nyilván itt sem fogunk eldönteni. Elérkeztünk ugyanis a Habsburg-birodalom egészéhez való viszony, vagy másképpen a független Magyarország kérdéséhez. Előbb azonban még egy kitérőt kell tennünk. 1848 márciusában a forradalom, a fogalom, jelenti ugyan a lövöldözést és a nyaktilót is, de jelenti a kortársak számára az alkotmányos, liberális szabadságjogokat, az alkotmányos monarchiát, amelyet lehet, hogy kisebbfajta lövöldözéssel kell kikényszeríteni, de nem ez a lényeg, és az igazi forradalom szempontjából még kevésbé ez a lényeg. 1848 márciusában ez a forradalom is végbement. A soknemzetiségű Habsburg-birodalom is átalakult alkotmányos monarchiává. Metternichet az első nap elsöpörte, Kolowrathoz néhány hét