Századok – 1982

Közlemények - Szvák Gyula: IV. Iván alakja az orosz történetírásban 93/I

IV. IVÁN ALAKJA AZ OROSZ TÖRTÉNETÍRÁSBAN 121 elleni harcának elvi megalapozottságát", hiszen „az opricsnyina Péter előtt másfélszáz évvel történt kísérlet volt a péteri monarchia személyi önkényuralmának megalapozására". S bár a kísérlet korai, aki ezt megpróbálta, „kortársai felett állt".131 Az érvelés ismerős: a Kavelin—Szolovjov—Platonov-vonal marxista interpretációja. Ami újdonság benne, az a szóban forgó objektív gazdasági-társadalmi folyamat újszerű értelmezése. Pokrovszkij szerint a votcsina-rendszer bukásában megnyilvánuló gazdasági fordulat vonta maga után a politikai változást: a hatalomban az egyik osztályt (bojárok) felváltotta egy másik (dvorjansztvo). A cár személyes hatalma pedig csak eszköze volt az új osztályhatalomnak.13

2 Nem nehéz észrevennünk ebben az eszmefuttatásban a vulgarizálást, az „osztály" fogalmának helytelen használatát. A cár személye pedig egészen kis jelentőséggel bír Pokrovszkij számára. S ez a jellemzés sem szűkölködik ellentmondásokban. Fentebb idéztük, hogy Iván - Pokrovszkij szerint — kortársai felett állt. Más helyütt viszont „történelmi zsarnok, aki csak a maga »én«-jére gondolt és semmiről nem akart tudni, ami ezen a drága »én«-en kívül állt, semmilyen politikai elvről és semmilyen társadalmi kötelességről.. ,"133 E rövid szemelvényekből is kiderül, hogy a születő marxista történettudomány a kérdéses időszakban még csak első lépéseit tette meg. A fő energiát arra fordította, hogy bizonyítsa: a társadalomban — s így az emberi társadalom történetében is — azok a törvényszerűségek érvényesek, amelyek a természet világában. A fő feladat a történelmi materializmus alapvető tanításának alkalmazása volt a konkrét történeti anyagon. Érthető tehát, ha IV. Iván uralkodásának eseményeit is - az egyébként rosszul értelmezett -gazdasági megalapozottságú osztályharc történéseinek minden esetlegességet kizáró logikus oksági láncolatára fűzték fel. A személyiség szerepének árnyalt ábrázolása még váratott magára. A szükségszerűség és szabadság dialektikus viszonyának megérzése terén sem Plehanov, sem Pokrovszkij nem tudták még Kljucsevszkijt túlszárnyalni. Az 1910-es évek közepére tehát az Iván-problémának több megközelítési módja alakult ki, amelyek mindegyike komoly tudományos apparátussal felfegyverzett, jelentős perspektívákat nyitó megoldási kísérlet volt. A korszerű kutatások eredményei, sajnos, a köztudatba nem kerültek át, ott még mindig lényegében a karamzini koncepció őrizte hegemóniáját.13

4

A továbblépés biztosítéka az eltérő nézetek értékes elemeinek szintézise lett volna, párosulva a 16. századi orosz élet addig homályban maradt egyes részproblémáinak felderítését célzó kutatásokkal. A hiányzó tények felkutatásán kívül váratott még magára a szilárd marxista értékelési szempontok kimunkálása is. Legelsősorban is a személyiség történelemben játszott szerepének elméleti szintű tisztázása. Azután: mikor tekinthetjük egy uralkodó tevékenységét pozitívnak? Ha országa területét (egyesítéssel, hódítással) növeli? Ha a belső rendet (akár tűzzel-vassal) megszilárdítja? Vagy ha előbbieket ugyan nem sikerül elérnie, de legalább törekszik rájuk? És hogyan értékeljünk akkor, ha a feltételezett pozitív célok teljesen a visszájukra fordulnak, s a hódítás helyett területi veszteség, a belső rend helyett belső anarchia a végeredmény? Továbbá: lehet-e l3l

M. N. Pokrovszkij: Izbrannije proizvegyenyija, t. II., M., 1964, 256, 303, 304. 131

I.m., 315,313. 13 3

1 ш 256. ,34

Vö.:'jV. Tulupov-P. Sesztakov: Ivan Groznij i jevo vremja. Bibliotyeka novoj skoli („Dija sztarsih"). izd. 2-oje,M., 1914.