Századok – 1982
Közlemények - Szvák Gyula: IV. Iván alakja az orosz történetírásban 93/I
IV. IVÁN ALAKJA AZ OROSZ TÖRTÉNETÍRÁSBAN 119 felszínén forrt".12 0 Végeredményben tehát — szögezi le Platonov — az opricsnyina megszünette a Moszkvai Állam egyik ellentmondását: a fejedelmeket szolgáló földbirtokosokká tette.12 1 A korabeli orosz társadalom másik fő ellentmondását azonban nemhogy megszüntetni nem tudta, hanem még jobban kiélezte - gondolja tovább Platonov. A szolgáló nemesek és a^ parasztok közötti társadalmi ellentétről van szó, amely bizonyos mértékig a katonáskodással kapcsolatos problémák függvénye. Ezt az amúgy is meglevő társadalmi ellentétet az opricsnyina és a livóniai háború még tovább élezte, aminek következtében tömeges méreteket öltött a „senki földjére", a kozákok közé szökés, s az ország középső részei elnéptelenedtek — amit csak segített, hogy az opricsnyinai erőszakos át- és kitelepítések destabilizálták a birtokviszonyokat. Iván uralkodásának végére ennek következtében „az állam északi és déli területein egyetlen társadalmi csoport sem akadt, amely elégedett lett volna a dolgok menetével". Ezzel pedig mintegy előrevetült a „Zavaros időszak" nagy társadalmi földrengése.122 Platonov nem sokat foglalkozik a cár személyével, de megemlékezik arról, hogy Iván kivégzései, kegyetlenkedései látszólag valóban értelmetleneknek tűnnek, ha nem látjuk meg a lényeget: „a föld mobilizálását". „Groznij személyes kegyetlensége és zabolátlansága oda vezetett, hogy a bonyolult politikai ügy a szükségtelen kivégzésektől, kínzásoktól és a durva züllöttségtől még bonyolultabbá vált." A végső eredmény pedig a teljes krízis lett: ezt hagyta Iván örökül utódjának.12 3 Platonov később — meghatározott politikai szituációban — ismét visszatér a témához, ekkor azonban már a cár személyét állítva a középpontba.12 4 Mindig óvakodott azonban attól, hogy idealizálja az uralkodót, ezért soha nem „felejtette ki" a felsorolásból a negatívumokat. Sőt, Vippert pl. éppen emiatt megbírálta.1 2 5 ítélete összességében mégis kedvező volt IV. Ivánról, mert az látszólag a történész által - a későbbi kutatások kimutatták: hibásan — felrajzolt fejlődési vonalon haladt, s így tettei szükségszerűeknek, s emiatt haladóknak minősülnek — a negatív végeredmény ellenére is. Kljucsevszkij és Platonov munkája a polgári történettudomány két csúcsteljesítménye volt. Mindketten a 16. századi orosz társadalom vizsgálatából indultak ki, s ezen a téren úttörő megállapításokat tettek. A nagyon pontos helyzetelemzés ellenére eltérő eredményre jutottak — bár egyik is, másik is beépíti elméletébe az ellentétes nézetet: máshová téve azonban a hangsúlyt. Platonov IV. Iván tettei kapcsán a történelmi szükségszerűséget látja indokoltnak hangsúlyozni, míg Kljucsevszkij a személyiség szerepét. A szintézis feladata, a szükségszerűség és szabadság dialektikus viszonyának feltárása a konkrét történelmi példán, a marxista történettudomány feladata maradt, amely azonban sokáig nem tudott szabatos választ adni a problémára. Az első kísérletek mégis igen biztatóak voltak. 1 J °I. m., 143. * 2 , I. m., 147. ,JJ I.m., 150-169,169-175. ,,3 I. m., 172, 179. 124 Vö.: Sz. Platonov: Ivan Groznij, Pb., 1923; uő.. Ivan Groznij v russzkoj isztoriografii: Russzkoje prosloje, 1923/1. 12 ' Előbb idézett munkák 19., illetve 12. oldala.
