Századok – 1982
Szabad György: Batthyány és Magyarország alkotmányos önkormányzatának kérdése 1848 tavaszán 1175/VI
BATTHYÁNY ÉS MAGYARORSZÁG ÖNKORMÁNYZATA 1189 szóbeli bizodalmasb értekezés útján lenne bővebben kifejtendő s felvilágosítandó; mit is a ministerelnök úrtól veendő utasítás szerint eszközölni kötelességem lenne."66 A felelettől nyilvánvalóan sokkal több függött, mint Esterházy felelősségének ügye, vagy a különböző tárcák viselői közt a hatáskör célszerű elhatárolása. Érthető tehát, hogy Batthyány minisztertanács elé vitte az Esterházynak adandó válasz dolgát. Jegyzőkönyv híján nem ismerjük az április 22-i minisztertanácsban e kérdésben lezajlott vitát. Érdemes azonban megemlíteni, hogy ezt a számos napirendi pontot tárgyaló ülést követően jegyezte naplójába Széchenyi, hogy „konferenciánk mindinkább rebellió színezetét ölti"; majd tette fel a szónoki kérdést: „Van-e itt lojalitás?" és nevezte mindjárt ez után Batthyányt „banditának".6 7 A vita anyagát nem ismerjük ugyan, de a kivételesen nagy jelentőségű, ám történetírásunk által nem értékesített határozat szövege rendelkezésre áll. Batthyány ugyanis április 24-én közölte Esterházyval, milyen határozatok születtek „a külügyminister állásának és hatáskörének bővebb meghatározása iránt... a ministeriumi tanácsnak folyó hó 22-dikén tartott ülésében". Közölte, hogy egyetértenek a kegyelmezési jog gyakorlásával, a nemességi perekkel és a külföldi örökösödési ügyekkel kapcsolatban kifejtett nézeteivel, majd áttért a magyar hadseregnek az ország határain kívüli alkalmazásával és a katonai kinevezéseket illető felségjogok gyakorlásával foglalkozó törvényhelynek az értelmezésére. Kodifikáló tömörséggel, de teljes félreérthetetlenséggel közölte, hogy az előterjesztéssel összhangban a nevezetes 8. §-ra „nézve a ministeri tanács kijelenti, hogy a külügyminiszter csak arról felelős: miszerint az ellenjegyzett rendelet a hadügyminiszter előterjesztésével csakugyan megegyező". Ezen a roppant jelentőségű értelmezésen kívül újrafogalmazta az uralkodó személye mellett tartózkodó külügyminiszternek az örökös tartományokkal fenntartandó kapcsolatokban betöltendő és a III. tc. 13. §-ban meglehetősen homályossággal meghatározott feladatkörét is, mégpedig ez esetben az Esterházy által javasolttól lényegi eltéréssel: „a 13-dik szakasz a ministeri tanács nézetei szerint úgy értelmezendő, hogy minden viszonyok Magyarország és az örökös tartományok s minden kölcsönös érintkezés a magyar és az ausztriai ministerium között kirekesztőleg a külügyminiszter útján s az ő eszközlése mellett tárgyalandók, az egyes ministeriumoktól jövő dolgokra nézve mindig az illető minisztérium felelős, a külügyminister felelőssége csak magára az eszközlésre állhatván fenn".6 8 A Batthyány által tolmácsolt s kétségtelenül az ő nézeteit is hűen tükröző határozatok egyértelművé teszik, hogy a magyar és az osztrák szakminiszterek közvetlen érintkezésének valamiféle rendszeresítését szorgalmazó Esterházy-féle állásponttal ellentétben, az önkormányzatot különállásként értelmező magyar kormány a szükséges kapcsolatot az osztrák miniszterekkel, mint külső partnerekkel teljes egészében a külügyminiszter útján kivánta fenntartani. Ennél is többet jelentett a magyar kormány által gyakorlandó végrehajtó hatalom teljes körűvé tétele, végső soron Magyarország szuverenitásának kiteljesítése szempontjából a másik határozat. Hiszen nyilvánvaló, hogy annak 66 OL. H. 2. ME. 1848-35. 61 Széchenyi István 1235. 6 8 OL. H. 2. ME. 1848-67. (A történetíró Jászay Pál. a miniszterelnökség elnöki titkára által készített fogalmazványt Batthyány kiadványozta.) - Esterházy jegyzékének szövegével együtt Batthyány válaszát is közölte kisebb pontatlanságokkal Thallóczy Lajos (i. m. 31-34.), anélkül azonban, hogy tartalmi elemzésükbe bocsátkozott volna.
